Kiemelt témák

Programajánló márciusra

A Nagyváradi Szigligeti Színház társulatai ezúttal is változatos darabokkal várják a közönséget. Vendégjátékot és vidéki előadásokat is terveztek. A filharmóniabeli koncerteket csütörtökönként este 7-től a Bartók–Enescu teremben tartják, a bérletek érvényesek.

Mindennapi hősök feltámadása

MISKE LÁSZLÓ 1965-ben érkezett Nagyváradra. Harmincéves volt, végzett teológus kétéves lelkészi szolgálattal, készen arra, hogy ezzel az értékes előzménnyel dúsítva a színi egyetemen szerzett tudását és tapasztalatait, ilyen emberi-mesterségbeli érzelemcsomaggal kezdje színészi pályáját.

Rajtvonalon

A Szigligeti Színház két legfiatalabb tagja, TRABALKA CECÍLIA és SEBESTYÉN HUNOR a rajtvonalon áll: a fiatalember második évadját kezdi, az ifjú hölgy az elsőt. Tanulmányaik során két alkalommal is egy közösséghez tartoztak – először a marosvásárhelyi egyetem első évén, majd ugyanott a mesterin. Most pedig a nagyváradi társulatnál.

Egy aláírást jogainkért

Egy hónap alatt közel 8000 aláírás gyűlt össze online annak érdekében, hogy az Európai Unió dolgozzon ki jogszabályt az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére. Erdélyből 250 000 aláírás elérése a cél, az RMDSZ átfogó tájékoztatással járul ehhez hozzá.

Legfrissebb cikkeink

Orvosi ellátás az iskolai rendelőben

Mivel a diákok a hétköznapjaik nagy részét az iskolában töltik, gyakran előfordul, hogy egészségi gondjaik adódnak. Az Arany János Elméleti Líceum orvosi rendelőjében Szász Marcella doktornő és Ozsváth Andrea asszisztensnő fogadja a gyermekeket minden tanítási napon. A rendelő működéséről, a tapasztalatokról a közel másfél évtizede ott dolgozó OZSVÁTH ANDREA asszisztensnőt kérdeztük.

Feltöltődni jön vidékünkre a táncos

Hosszú évek óta járja a Partiumot, oktatja a szépet, a jót. Néptáncosként értéket hoz tájainkra, ugyanakkor kutatja is a kéz- és lábmozdulatok, az évszázadok formálta mozgás kincseit, amelyekben megannyi öröm és bánat rejtezik. HERCZ VILMOSSAL, a Debreceni Népi Együttes művészeti vezetőjével egy székelyhídi tánctábor kapcsán váltottunk szót.

Pásztorra talált Margittán a baptista közösség

A margittai magyar baptisták majdnem fél évtizeden át helyi lelkipásztor irányítása nélkül gyakorolták hitüket. Sokáig kutakodtak, kerestek, míg végül DÓCZI TIBOR személyében megtalálták pásztorukat, s ő el is fogadta meghívásukat. Befogadó, szerető közösségre talált Margittán, megszerette a helyet, és ma már otthonának tekinti.

Teljesült gyerekkori álma

Nem mindenkinek adatik meg, hogy munkájával, megélhetésével kapcsolatos gyerekkori álmai, elképzelései valóra váljanak. A gálospetri CODREA (ȘULUMAN) GYÖNGYI HILDA azok közé a szerencsések közé tartozik, akiknek ez sikerült.

Zenés évkezdés a Szigligeti Színházban

Az új év első hónapjában zenei érdekességekkel készül közönségének a nagyváradi Szigligeti Színház: januárban zenés vígjáték, operett, vígopera Szent László királyról és a debreceni Kodály Filharmónia vendégjátéka várja a nézőket.

Bárki köthet nyugdíjszerződést

Sürgősségi kormányhatározattal módosítottak egyes társadalombiztosítási előírásokat, a rendelet tavaly december 20-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A változásokról tájékoztatott a Bihar Megyei Nyugdíjpénztár.

Programajánló januárra

A nagyváradi Szigligeti Színház 2018. első hónapjában is színvonalas előadásokra várja a közönséget. Csütörtökönként a filharmóniában neves hazai és külföldi művészek lépnek fel.

Oldalak