Kórházmisszió, embert próbáló feladat

A margittai Dr. Pop Mircea Városi kórház és maga a város igencsak szerencsés abban atekintetben, hogy van kórházmissziósa, Szűcs Zoltán tiszteletes személyében. Akik azt kérdezik, mi ebben a szerencse, még nem estek át igazán súlyos betegségen, nem élték át a halálfélelmet, vagy a gyógyíthatatlan beteg gyötrelmes mindennapjait.

Azon olvasók, akik egyetértenek a fenti kijelentéssel, már biztosan átestek legalább egy súlyosabb betegségen, esetleg voltak halálközeli állapotban, vagy hozzátartozójuk szenvedéseinek voltak tanúi. Ők már tudják, hogy az orvosi segítség és a család támogatása mellett milyen nagy szükség van ilyen esetben a missziós munkájára, a lelki támogatásra. Bizonyított tény, hogy a legtöbb súlyos, illetve gyógyíthatatlannak mondott betegséget nem lehet pusztán gyógyszerrel legyőzni. Csak akkor van esély a gyógyulásra, ha a páciens „fejben” le tudja győzni a kórt. Ehhez magas fokú hitre, erős öntudatra és nagyon nagy akaraterőre van szükség. Ez az a pont, ahol a missziós munkája legalább olyan fontossá válik, mint az orvosé. A jó missziós ki tudja emelni a beteget az elkeseredésből – mely betegségében egyre mélyebbre sodorná – és hitét és reményét olyan szintre emeli, hogy jó eséllyel tud pályázni a gyógyulásra, sőt, sokszor meg is gyógyul.

Ezek a győztes „meccsek”, de sajnos vannak vesztesek is. A kórházlelkészre ilyenkor is nagy feladat vár. Fel kell készítenie páciensét a „nagy útra”. Meg kell értetnie vele, hogy ez nem büntetés, csak az élet és halál egyensúlyának kemény és megváltoztathatatlan törvénye. Miért pont én, és miért pont most? – hangzik el számtalan esetben. Ezekre a legjobb missziós sem tud választ adni, de lélekben meg tudja nyugtatni a beteget, hogy békességgel távozhasson. Szembesülni mindennap ezekkel a feladatokkal, nem könnyű dolog. Ez a munka igazi kemény és embert próbáló feladat. Szűcs Zoltán a legmagasabb fokon végzi ezt. Négy év óta hetente legalább három alkalommal rója a betegszobákat és próbál lelket önteni az ágyhoz kötött emberekbe. A vasárnap délutánjait mindig rájuk áldozza. Munkájában önkéntesek is segítik, akik bejárják a kórtermeket és feljegyzik, kik azok, akik lelkészi segítséget igényelnek. Felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkibe szívesen „lelket önt”. Kérésre az Úrvacsorát is kiszolgálja. Csütörtökönként a sebészet alagsorában kialakított kápolnában istentiszteletet tart.

A margittai református közösség nagyra becsüli munkáját, melynek azzal adott nyomatékot, hogy egy új palásttal ajándékozta meg a tiszteletest, melyet április 9-én egy ünnepi együttléten adták át, a kórház konferenciatermében. Több mint százan eljöttek, hogy jelenlétükkel fejezzék ki köszönetüket az áldozatos munkáért. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Forró László tanácsos, Dat Gheorghe görög katolikus tisztelendő, aki maga is kórházlelkész, Bradács Alíz Ildikó, az intézmény menedzsere, az orvosok, és a hívek. Köszöntő, illetve köszönőbeszédet Bradács Alíz, Forró László, illetve Kovács Gyula margittai és Orosz Márta érbogyoszlói tiszteletesek mondtak. A palástot Dr. Szabó Levente adta át, erőt, egészséget kívánva a további munkához.

A magyarkéci fiatalok zenés műsorral kedveskedtek, Berei József pedig egy verssel készült az ünnepi alkalomra. Az ünnepség végén Kovács Gyula tiszteletes mondott köszönetet Szűcs Zoltánnak és azoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel az ünnepi együttlétet: „Megfizetni nem tudok, de ígérem, szolgálok érte, köztetek és veletek” Az ünnepség a záróénekkel végződött, melyet szeretetvendégség és kötetlen baráti beszélgetés követett.