A zene rend és harmónia

PUSKÁS MIKLÓS zenetanár Margittán született, érettségiig ott tanult, majd a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán diplomázott. Életpályája szinte adott volt, mivel zeneszerető, zenélő családban nőtt fel. Tanárként visszatért szülővárosába, ahol versenyvizsgával nyerte el az általános iskola zenetanári posztját. E mellet az akkori líceumban is tanított. Jelen tanévtől a Horváth János Iskolaközpontban és az O. Goga Főgimnáziumban tanít.

– Milyen szinten oktatják iskoláinkban a zenét?
– Sajnos a zene másodlagos tantárgynak számít a tantervben és az emberek felfogásában egyaránt, pedig nem így kellene lennie, mivel az iskola általános műveltséget kell hogy adjon, melynek szerintem fontos és elengedhetetlen része a zenei műveltség. Itt most nem arra gondolok, hogy mindenkinek kellene valamilyen hangszeren játszania, hanem hogy legalább a zeneelmélet alapfogalmait ismerje egy végzős diák. Ne legyen számára idegen híres zeneszerzőink neve és fülének sem a legkiemelkedőbb alkotások. Általános zenei műveltség nélkül véleményem szerint szegényebbek lennénk, ezt kellene belátniuk az arra illetékeseknek, és méltó helyére állítaniuk a zene tanítását. Jó lenne, ha már első osztálytól, sőt már az óvodában is szaktanárok foglalkoznának a gyerekekkel, akárcsak a nyelvek, a vallás és a testnevelés esetében. Voltak próbálkozások az oktatás elmélyítésére, hiszen 2004-ben bevezették a gimnáziumi zeneoktatást heti egy órában, mely később heti fél órára csökkent. Ez alól csak a IX. osztály humán tagozata kivétel.
– Mit lehet nyújtani heti fél órában a diákoknak?
– Ez a gyakorlatban kéthetenként egy óra, ami nagyon kevés. Még az osztályozáshoz szükséges jegyeket is nehéz ennyi idő alatt megszerezni. A fontosabb elméleti részeket úgymond tőszavakban megtanuljuk, hogy legalább alapfogalmuk legyen a diákoknak. A vokális rész, az éneklés az, ahol sikerélménye is lehet a diákoknak, de sajnos nem sokan vannak, akik éneklésre, karéneklésre vállalkoznak.
– Ismeri-e a mai diák a kottát?
– Ez nem jellemző, a tanterv sem ezt célozza meg. A kottaolvasás megtanulása időigényes, és nekünk időből jut a legkevesebb. Az énekeket úgymond fülből tanuljuk meg. Tőlünk nyugatabbra sokkal több időt fordítanak a zenei ismeretek elsajátítására, az iskolások nagy része játszik valamilyen hangszeren. Ezt az utat kellene követnünk nekünk is, másképpen nagyon leszakadunk.
– A szülők és a diákok mennyire érzik át a zene oktatásának fontosságát?
– Sokkal kevésbé, mint kellene. A szülők sem tanultak komolyabban zenét, nem kérte az akkori tanterv, ezért nem tudnak segíteni a gyereknek. Sajnos az „aranykor” a vallás mellett a zene oktatását is elsorvasztotta. A diákok főleg a vizsgatantárgyakra koncentrálnak, a zene valahol egészen hátul marad a fontossági sorrendben. Persze vannak kivételek, de nagyon kevesen.
– Véleménye szerint hogyan lehetne rangjához méltó helyre emelni a zene oktatását?
– Mindenekelőtt mentálisan kellene megváltozniuk az embereknek, hogy a zenét ne csak a szórakoztató ipar kellékének, hanem belső kommunikációnk fő eszközének tekintsék. A zene mindig és mindenkor segít. Búban és örömben egyaránt. Rendet és harmóniát rak az életünkben anélkül, hogy észrevennénk. Sajnos elég kevés a kulturális értéket képviselő zenei műsor a színházakban és a médiában egyaránt, vidéken pedig alig-alig találkozunk komolyzenei koncertekkel. Nincs alkalom hallgatni az igazán értékes zenét és megszeretni azt. A modern zene és a videoklipek a fiatalokat egészen más irányba viszi el. Az iskolai oktatásban olyan tanterv és óraszám kellene, mely segít az alapok lerakásában. A médiában több zenei értékre lenne szükség és sokkal több komolyzenei előadásra a színházakban és művelődési házakban. A sokszor hallott szép muzsika előbb-utóbb befészkeli magát a fülünkbe, akkor már hiányozni fog, és keresni fogjuk a találkozást. Debussy szavaival élve: „A zene ott kezdődik, ahol a szó kifejezni már képtelen; a zene éppen a kifejezhetetlenért létezik”.
– Tanórán kívüli foglalkozásokon lehet-e pótolni valamit?
– Véleményem szerint igen. Amióta tanítok, mindig szervezek műsorokat különböző polgári és egyházi ünnepekre. A tanulók szívesen részt vesznek ezekben, kisebb csoportok ezek, éneküket hangszeren kísérem. Szabadidőmben heti egy órában foglalkozom a gyerekekkel. Megéri, mert szívesen jönnek, és remélem, ők már továbbadják utódaiknak az éneklés és a zene szeretetét. A Horváth János Iskolacsoport most rendelt egy elektromos zongorát, a néptáncosoknak is vannak hangszereik, így remélem, felpezsdül majd a zenei élet a magyar iskolában.

Szőke Ferenc