Ünnepeltek kicsik és nagyok

A homokvilág fővárosában, Érmihályfalván egész napos rendezvénysorozattal adóztak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékének. Az ünnepségek már kora délelőtt elkezdődtek.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A Bernáth József Református Iskolában Történelmi forgószínpad címmel a történelmi ismereteket tesztelték, természetesen a forradalom témakörében villogtathatta meg ki-ki a maga tudását. Az iskola udvarán felállított lármafa alatt is felsorakoztak, ahol ünnepi beszédekre került sor, de nem maradt el Bernáth József emléktáblájának megkoszorúzása sem. Ő aktív résztvevője volt a korabeli eseményeknek, aminek hozadékaként a császáriak kisemmizték vagyonából. Az emlékezés virágait elhelyezték Kuthy Lajos író emléktáblájánál is, akiről tudni kell, hogy az iskolaudvarban egykor állt lelkészlakban született. Kuthy is részese volt a forradalomnak, bár később kegyelemért folyamodott, és állást is vállalt a császári rendszerben.
A református templomban délután megtartott ökomenikus istentiszteletet követően a Széchenyi téren zajlottak a további események. Elsőként Kovács Zoltán polgármester beszélt, a nemzeti összefogás szükségszerűségét hangsúlyozta, majd Varga Róbert, a helyi Zelk Zoltán Nyolcosztályos Iskola aligazgatója összefoglalta a korabeli történések fontosabb momentumait. Petőfi emléktáblájának megkoszorúzása után az ünnepség a helyi művelődési házban ért véget a GGG Irodalmi Stúdió, a Bartók Béla Citerazenekar, a Veres László Zsolt Városi Kórus, az általános iskola furulyacsoportja, valamint a Nyíló Akác Néptánccsoport fellépésével. Ugyancsak ottadták át a Márciusi Ifjak Díjat, amit az idén Kecskés Zsolt diák érdemelt ki.

D. Mészáros Elek