Folytatódtak a kalákák

A Tulipán Kaláka Egyesület kezdeményezésével, az RMDSZ és a helyi önkormányzatok támogatásával útnak indított önkéntes mozgalom az elmúlt hét végén is településeink szépülését, gyarapodását eredményezte.

Paptamásiban múlt csütörtökre szervezett kalákát Szűcs Ferenc polgármester és Tóth Lajos helyi RMDSZ-elnök. A turulmadaras emlékműnek is helyet adó református templomkert régi vaskerítését újították fel. Major Lóránt szervező és a polgármester a szorgos munkában elfáradt önkénteseket egy közös ebédre hívta meg, amelyet Nagy Zsigmond díjnyertes szakács készített vadhúsból. Borsi Lóránt megyei programfelelős rövid köszöntő után kiosztotta a részvevőknek az emléklapokat.
Kiskerekiben is kerítést, méghozzá az iskola körülit cseréltek újra a pénteki kalákázók. A két napra tervezett munkálat a régi kerítés elbontásával, illetve az új alapjának a kiásásával, betonnal való kiöntésével kezdődött. A megyei programfelelős itt sem tétlenkedett, Nyíri Sándor helyi polgármesterrel együtt a betonkeverésből is kivette a részét. A kaláka 25 résztvevője a mozgalom logójával ellátott pólókat vehetett át a névre szóló emléklap mellé.
Kügypusztán szombaton a helyi temetőt szépítették az önkéntesek. A nemrég készült temetőkerítés mellett futórózsákat ültettek, a fákat lemeszelték, összegyűjtötték az elszáradt növényzetet és a szemetet. Matyi Miklós alpolgármester, helyi programfelelős és támogató elmondása szerint a kügyiek számára nem idegen a kaláka fogalma, hiszen több helyi fejlesztésen is együtt dolgoztak, például a sírkert kápolnáján vagy a temetőkerítésen. Mindezek tudatában már nem is volt meglepő, hogy a hideg, erős szél ellenére sokan részt vettek a közös tevékenységben.
Ugyancsak szombaton Pósalakán is kalákában dolgoztak a helyi református egyházközség szervezésében és támogatásával. László Pál tiszteletes irányításával a helyi hittanos fiatalok és az ifjúsági csoport tagjainak kisebb, de lelkes csapata vállalta fel, hogy kitakarítja a temetőkertet. Összegyűjtötték a sírkertből a szemetet, a száraz gallyakat pedig elégették.
Mezőtelegden immár a második hétvége telt el a közös munka jegyében. A Magyar Ház melletti játszótér felújítása után március 31-én a Koppány-patak partját takarították Erdei Zsolt irányításával. Összegyűjtötték a szemetet, kivágták a vad fahajtásokat, majd ezeket elszállították.
Pelbárthidán a helyi református gyülekezet önkéntesei az önkormányzat és az RMDSZ támogatásával a játszóteret újították fel. A hintákat újrafestették, a homokozót feltöltötték friss homokkal, padokat helyeztek el, renoválták a kerítést, majd tujákat ültettek a külső járda mentén. A szervezők – Szabó József Levente tiszteletes, Ghitea Júlia helyi RMDSZ-elnök és Szűcs Ferenc polgármester – uzsonnáról is gondoskodtak a kaláka résztvevői számára.