Rímpárbaj Hegyközszentmiklóson

Hegyközszentmiklós nemcsak fürdőjéről híres település, de Mocsár László iskolaigazgatónak köszönhetően a versszeretők falujaként is belopta magát a köztudatba. Egyre népszerűbb a helyi iskolában évente megrendezésre kerülő, József Attila nevével fémjelzett szavalóverseny.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A Hegyköz kapujában húzódó faluban immár tizenharmadik alkalommal csendült fel a szép szó, a rímekbe szorított szárnyaló gondolat, hogy előadót és hallgatót lelkében egyaránt nemesítse. A szokás szerint április elejére időzített megmérettetést, amely egyben a költő születésnapján ünnepelt magyar kötészet napja is, az iskolai vakációra való tekintettel ezúttal kissé előbbre hozták. Valószínűleg az egyházi ünnep közelsége miatt ezúttal feleannyi iskolából jöttek a versmondók, mint általában. A hazaiak mellett Érköbölkútról, Albisról, Kiskerekiből, Margittáról és a magyarországi Nógrád megyei Szandáról érkeztek verstolmácsolók.
A szavalókat négy kategóriába sorolták. Háromtagú zsűri – Pongrácz Ágnes, a szandai iskola tanára, költő elnöklete alatt Sóki Béla, a székelyhídi Petőfi Sándor Gimnázium matematikatanára és Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport vezetője – rangsorolt és mondott véleményt a látott-hallott produkciókról.
Kategóriánként a legjobbaknak bizonyultak a következők: I.–II. osztály – Koncz Richárd (Kiskereki), Nagy Róbert (Albis) és Hamza Barbara (Érköbölkút), különdíjat kapott Eperjesi Barnabás (Kisereki); III.–IV. osztály – Gavrilaş Szabina, Marinet Gergő, Sándor Emese (mindhárman Albisról), a különdíjat Erdei Tamás (Hegyközszentmiklós) kapta; V.–VI. osztály – Kiss Imre (Margitta), Ökrös Roland (Kiskereki), Molnár Edina (Hegyköszentmiklós); VII.–VIII. osztály – Nagy Ervin (Kiskereki), Potholiczki Evelin (Szanda), Kovács Alexa (Kiskereki), és különdíjas lett Molnár Tünde (Hegyközszentmiklós).
A rendezvényt részben a politika is érintette, hisz Sóki Béla, illetve a helyi tanintézet pedagógusközössége mellett Béres Csaba és Boros László polgármesterjelöltek is támogatták.