Aszfaltutak összefogásból

Nagyürögd és a magyarországi Nagyrábé község egy-egy aszfaltúttal gyarapodott a határ menti fejlesztésre szánt európai uniós pénzalaphoz benyújtott közös pályázatuk révén. Az eredményről a Bihar megyei helyszínen múlt csütörtökön tájékoztattak az érdekeltek.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Az elszigetelt közösségek megközelíthetővé tétele volt a célja annak a projektnek, amelyet együtt nyújtott be a Románia–Magyarország határ menti fejlesztési programhoz a Nagyváradhoz közeli Nagyürögd község és a Berettyóújfalu és Püspökladány között félúton fekvő Nagyrábé. Előbbi az Oláhapátiba vezető 6 kilométeres útjának korszerűsítését, utóbbi pedig egy 1 km-es, köves községi utcájának leaszfaltozására kérte a támogatást. Az 1,7 millió euró értékű közös projektre az Európai Vidékfejlesztési Alapból 1,4 millió eurót kaptak, amit 11 százaléknyi (kétharmad–egyharmad arányú) román és magyar állami társfinanszírozással egészítettek ki, az önrész pedig összesen 68 ezer euró (3,84 százalék) volt.
A múlt csütörtöki projektindító konferencián előbb Ciprian Barna, a Nagyvárad Metropolisz Övezet (NMÖ) vezérigazgatója üdvözölte a helyieket és a magyarországi partnereket, majd házigazdaként Mircea Crainic nagyürögdi polgármester mutatta be a mintegy 5000 lakosú, hét faluból álló községét, amely lélekszám és kiterjedés tekintetében is legnagyobb az NMÖ-ben. Egy kisfilmmel illusztrálva ugyanezt megtette Gyarmati Sándorné, a 2000 lélekszámú Nagyrábéról többek között elmondta, hogy nagy a munkanélküliség, az idegenforgalomban látják a fejlődési lehetőséget, ezért is igyekeznek az útjaikat könnyen elérhetővé tenni. Egyúttal meg is hívta a társaságot a hétvégére a Sárrét íze elnevezésű, főzőversennyel egybekötött fesztiválra, s bátorította a vállalkozókat, hogy egymilliárd forintból újranyithatják a településen az 1986-ban bezárt termálfürdőt.
A Metropolisz Övezet Közösségközi Fejlesztési Társulás közvetítő-koordináló szerepet töltött be – közölte érdeklődésünkre Barna és Delorean Gyula, a projektfinanszírozásokért felelős ügyvezető igazgató, aki egyúttal a tolmács szerepét is betöltötte a találkozón. Felmérték a két fél igényeit, „összehozta” a partnereket, megkereste a célnak megfelelő pályázati kiírást, ellenőrizte a dokumentációt, a szerződéskötést, román oldalon lebonyolította a kivitelezési közbeszerzési eljárást, és segített megfelelő bankkölcsönt találni, hiszen a projekt utófinanszírozású.
A két önkormányzat képviselői és az újságírók buszra szállva végighaladhattak a már elkészült úton, amely Oláhapáti végéig tart, és a mezőn ér véget. Barna jelezte, ha a szomszédos Szentmárton község is megépítené odáig a maga aszfaltútját, meglenne az összeköttetés a 79-es és a 76-os országút között.
Az irányonként egy-egy sávos új utat a Selina építette a Megyei Utak Rt. megbízásából. Reprezentánsa, Sanda Romocea ismertette a műszaki részleteket, a fázisokat, amelyek részeként az út menti árkokat és a hidakat is kialakították. Tavaly augusztusban kezdték a munkát, és jóval az idén szeptemberi határidő előtt, már május végére hivatalosan átadják. Addig is a helybeliek már közlekednek rajta, bár az utolsó simítások, köztük a közlekedési jelzések felfestése még hátravan. Az Aradra vivő 79-es országútba torkolló új községi út illeszkedik az összképbe, ugyanis az előbbit is frissen újították föl nagyürögdi szakaszán, de ezt állami pénzből.

A polgármesterek nem beszélik egymás nyelvét, de szót értenek