Bogártól, vadkantól óvják a fukar talaj adományát

Tótiban szorgos gazdálkodók élnek, az egyik ilyen családhoz látogatott el a közelmúltban munkatársunk. A Fényesék gazdaságát, a kezdeti, és azóta sem enyhülő, csak változó nehézségekről a kisebbik fiú mutatta be lapunknak.

Tócsákon át gázoltunk a terepjáróval, meg sem kottyant neki a felázott talaj. A kiadós eső utáni napsütésben pára lengte be a tájat. Se közel, se távol senki, csak mélyzöld vetést cirógatott a szél. A dombkaréj övezte sík mélyén már felsejlettek Fényesék gépei, három traktor körül is szorgoskodtak az emberek. Egyik szállította a műtrágyát, míg a nagy kupás gép a kiszóró masinériát etette folyamatosan. Minden pillanatot ki kell használni a munkálatok időben elvégzésére, ha nem akarjuk, hogy terméskiesés legyen – okosított Szabolcs, Fényesék kisebbik fia.
A változásokat követően a mezőgépész édesapa nem hagyott fel mesterségével, Magyarországról vásároltak egy régi traktort, azzal vágtak neki a gazdálkodásnak. Eleinte úgy 40-50 hektáron hasított az eke, saját földjeik mellett bérelt parcelláik is voltak. A megtermelt kis profitot igyekeztek összerakosgatni, így abból és az akkoriban még könnyen elérhető banki kölcsönből 1993-ban egy új román traktort is beszereztek.
Lassan-lassan felfejlődött a gazdaság, amit Szabolcs édesapjával és bátyjával irányít. Négyszázötven hektár fölhöz kell is a megfelelő géppark, ami jelenleg hat erőgépből, két kombájnból és a hozzájuk járó eszközökből áll. Hat állandó alkalmazottal dolgoznak. Különböző gabonaféléket termesztenek, ez egyrészt a talpon maradás biztonságát adja, másrészt pedig elengedhetetlen a vetésforgó alkalmazása. Az idén 20-20 hektár árpát és repcét vetettek, búzavetésük megközelíti a másfélszáz hektárt, a többi területre napraforgót és kukoricát szándékoznak vetni.
Általában a legbiztosabb kultúra a kukorica, bár az utóbbi években megjelent kukoricabogár-invázió elleni védekezés megnöveli a költségeket. Már a vetőmag egy külön csávázást igényel, majd virágzáskor egy további permetezésre van szükség a kártevő ellen – magyarázza a fiatalember. Úgy véli, hogy az utóbbi évek szeszélyes időjárása is megnehezítette a gazdálkodást, emellett további fejtörést okoz a vetést pusztító vaddisznók szinte állandó jelenléte. Ottjártunkkor is a polgármesteri hivatalban tanácskoztak a község elöljárói, a nagyobb gazdák, a rendőrség képviselője, valamint a vadgazdálkodók, keresve a megoldást. Szabolcs a saját kárukat említi, nekik egy nyolchektáros napraforgó-parcellájukat tették teljesen tönkre az állatok. Búzát sem mindegy, milyet vetnek, mert a kopaszbúzát előszeretettel dézsmálják a vaddisznók, a szálkástól viszont óvakodnak, mivel szúrja az orrukat. Volt úgy, hogy Fényesék a kalász megjelenésétől egészen az aratásig a földeken maradtak őrizni a termést, de egy idő után már az emberi jelenlét sem zavarta a csülkös betolakodókat. Régente nem volt vaddisznókár a környéken; a tótiak azt gyanítják, hogy Ion Ţiriac bályoki erdeiből szabadulhatott rájuk a „veszedelem”. A biztosító sem áll velük szóba vadkárról.
Emellett a tótiaknak meg kell küzdeniük a fukarkodó földdel is, mert az agyagos talaj sokkal szűkmarkúbban bánik velük, mint az érmelléki televény. Mindezek ellenére mégsem adják fel, ahogyan elődeik, ők is ragaszkodnak szülőföldhöz. Legfeljebb, ha makrancoskodik, többet cirógatják, babusgatják, suttognak neki.