Mongolok a határnál!

Frissen nyírt fű, díszes cserjék, a matuzsálemi korú faóriások árnyékában jól esett hűsölni. A közelben népzene, itt-ott felszálló füstgomolyagok, amelyek nyomában rejtőzködő ínycsiklandozó illatok kerítették rabságukba az arra tévedőket.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A kiállító terem alsó szintjén pára lepte sörösüveget szorongattak a hűsölni vágyók, de olyan is akadt, aki a forró feketére esküdött. Kemencében jófajta lángos sült, füstölt kolbász, tejföl dukál feltétnek. Minden azt mutatta, hogy erre a napra jó rákészültek a létavértesiek, még egy utcácskát is lezártak az árusok számára.
A nap fő „attrakcióját” a mongolok megjelenése adta, akik immár visszatérő vendégei a kisvárosnak. Az elmúlt évben dr. Omboosuren Endenechimeg asszony, Mongólia magyarországi nagykövete is ellátogatott Létavértesre. Köszönhető mindez Csontos János volt országgyűlési képviselőnek, aki nyolc éven át látta el a parlament Mongol–Magyar Baráti Társaságának elnöki tisztét. Az idei együttlétet az immár hagyományos Múzeumok Éjszakája rendezvény programjába ágyazottan szervezték meg. A helyszín is ehhez igazodott, az események gerince a Magyar Néprajzi Kiállító Terem kertjében zajlott. Az érdeklődők megtekinthették a páratlan értékű Dr. Rozsnyai István néprajzi gyűjteményét, amely a Kárpát-medence kerámiaművészetéből nyújt gazdag látnivalót. Különösen nagy számban vannak jelen az erdélyi eredetű tárgyak, de látható egy kalotaszegi tisztaszobabelső is a hetvenmillió forintból megépített kiállító komplexumban.
A mongolok jobb megismerését célzandó kiállítás megnyitóján Tarczali Anikó múzeumpedagógus szemezgetett a távoli ország történetéből, az ott élő emberek kultúrájába, sajátos életformájába nyújtva betekintést. Az átlag magyar embernek többnyire Dzsingisz kán jut eszébe Mongólia hallatán, de azt már kevesebben tudják, hogy az 1241-es tatárjárást valójában a mongolok követték el. A 4. században viszont a hunok uralták a mai Mongólia tetemes részét. A jobbára nomád, lovas életmódot folytató mongolok viselete igazodott az adott körülményekhez, a kaftán például két oldalt, elöl és hátul is felvágott, így könnyítve meg a lóra ülést. Csizmájuk orra felfelé kunkorított, ennek okát többféleképpen is magyarázzák. A gyakorlatias értelmezés szerint könnyebb volt a nagy hóban közlekedni, illetve a lovas lábának kengyelben tartását segítette. Másik magyarázat szerint a föld tisztelete a megemelt csizmaorr oka, így óvakodtak attól, hogy lábbelijükkel felsértsék a földet. Nomád életmódjukból következik, hogy élelmezésük alapja ma is állati eredetű. Többnyire lovat, szarvasmarhát, juhot, kecskét és tevét tartanak. Annak ellenére, hogy a családonkénti gyereklétszám átlagosan 5-6-ra tehető, a népsűrűség csupán 1,8 lakos négyzetkilométerenként. A mongolok életében nagy jelentőséggel bír a nadáám elnevezésű nemzeti játék, amely birkózásból, lovaglásból és íjászatból áll. A birkózásnál nincs bíró, az nyer, aki hamarabb földre viszi ellenfelét. Az ellenfelet mindig az választja ki, akinek a legtöbb nyílvesszője van, éppen ezért legyőzése nagy tisztesség. A második versenyszámnál negyven kilométeres távot kell megtenniük a lovasoknak, az íjászatnál a pontos célzás a döntő.
A nap folyamán egy kávé mellett sikerült elbeszélgetnem Nagyné Purevzsáv Tujával, aki 1978-óta él Magyarországon. Ezúttal szó szerint fény derült a tuja növény nevének jelentésére; a hasonló nevű hölgytől tudom, hogy magyarul fénysugarat jelent. A témánál leragadva Nagyné azt is elmondta, hogy a mongoloknál nincsenek szabvány keresztnevek, mindenki olyan nevet talál ki csemetéjének, amilyet éppen akar. Így simán lehet a gyermeket villanyoszlopnak vagy akár vakbélműtétnek is nevezni, ha az apának a kedve úgy tartja. Ebből adódóan a keresztnévből nem lehet meghatározni, hogy férfiról vagy nőről van-e szó. A mongol vezetéknév is számunkra sok furcsasággal szolgál. Az apa keresztneve lesz az utód vezetékneve, majd tovább, az apa által adott keresztnév szolgál az unoka vezetéknevéül.
Nagyné a szocialista államok nagy testvérisége révén került Magyarországra tanulni, mint nevéből is kiderül, itt találta meg élete párját, három gyermek édesanyja. Akkoriban csak annyit tudott Magyarországról, hogy Budából és Pestből áll a fővárosa, és egy nagy víz szeli ketté. Nagy honvágya már nincs az óhaza iránt, bár évente hazalátogat rokonaihoz. Mikor eljött Mongóliából, szörnyű volt országában a szegénység, a kommunista diktatúra fénykorát élte. Manapság már ott is változni látszik a helyzet, egyre több a luxusautó, a hivalkodó házak. Persze ez nagy örömmel nem tölti el, mert csak a keveseknek adatott meg a hirtelen jött gazdagság, a többség ma is nehéz körülmények között tengődik. Ulánbátor, a főváros jó példa erre: míg a városközpontban toronyházak magasodnak, addig a periférián jurtanegyedekben élnek az emberek. Bizarr látvány: a jurták körül lovak, tevék helyet személygépkocsik parkolnak, a sátorban a vallási tárgyak helyét a televízió váltotta fel. Nagynénak nem volt nehéz a beilleszkedés, egyrészt még fiatal volt, amikor Magyarországra került, másrészt pedig városi lévén kevésbé kötötték a tradíciók, a vallási szokások. Amit viszont nehezen tud feldolgozni, az a generációk közötti viszony. Szülőhazájában több generáció él együtt, az időseket bölcseknek tartják, tiszteletük megkérdőjelezhetetlen. Elképzelhetetlen, hogy egy gyermek ne gondoskodna idős szüleiről, az öregek otthona kifejezés nem szerepel a mongol nyelvhasználatban. A történelmi szemléletükben Dzsingisz kán alakja kiemelkedő; olyan ő, mint a magyaroknak Kossuth Lajos.
Létavértesre a Debrecenben élő mongolok kaptak meghívást, számuk harminc-negyvenre tehető. Tudnak egymásról, neves ünnepeiken felkeresik egymást. Ilyen alkalom a Fehér Hold Ünnep, ami egyenlő a mongol újévvel, és februárra esik. Szokás szerint a legidősebb honfitársukat köszöntik először, majd hagyományos ételeket fogyasztanak. Bár Nagyné már átállt a magyar konyhára, amit a mongolok többsége kedvel, akad közöttük olyan is, aki az otthonról hozott ízeket mindmáig őrzi.
Miután jól kibeszélgettük magunkat, és a kávé szürcsölgetésből is elegünk lett, a kinti történések fonták tovább az élmények fonalát. Két fiatal mongol srác, akik öt éve jöttek „Pannóniába”, és ennek okán még a magyart is igen törik, nemzeti eledelük, a horhog elkészítésével foglalatoskodott. Nem is a recept volt annyira különleges, hanem a mód, ahogyan az alapanyagul szolgáló birkát levágták. Egy alig öt centis pengével megcsapták az állat mellkasát, pillantásnyi idő alatt tenyérrel benyúltak, és a főütőeret eltépték. Az állat holtan rogyott össze, miközben csöppnyi vér sem csurrant ki belőle. A hermetikusan záró negyvenliteres tejes edénybe került a birkahús, amihez egész burgonyát, sárgarépát, petrezselymet, fokhagymát, sót és borsot adtak, majd vízzel felöntve ötven percig főzték. Kuriózum, hogy a főzőedénybe felhevített kődarabokat is dobtak, ami állításuk szerint tovább fokozza az ízharmóniát.
A tulajdonképpen egyszerű, de mégis egyedi ízvilágot idéző horhog elfogyasztása után nagy közönségsikernek örvendve a székelyhídi és az érmihályfalvi Pusztai Farkasok hagyományőrző íjászcsapat bemutatója következett. A határon túl is ismert és elismert érmelléki „honfoglalók” harci technikájáról id. Bokor Zoltán tartott ismertetőt, majd a jelenlévők nagy örömére a fegyvereket is kipróbálhatták az érdeklődők a jurták közelében. A helyi iskolások még néptáncokkal, népdalokkal parádéztak, a mongol mondavilágot is megidézték. Milyen jó dolog is mongol találkozókat szervezni, így észrevétlenül a magyar is találkozik a magyarral, határon innenről és túlról.

D. Mészáros Elek