Gyülekezeti házat avattak Élesden

Találkozás hétvégéje címmel tartalmas rendezvényt tartottak a múlt héten Élesden, ebből az alkalomból avatták fel a város reformátusainak gyülekezeti házát.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Az Élesdi Református Egyházközség, a helybei RMDSZ-szervezet és Castrum Egyesület együtt szervezte a rendezvényt, amelynek második napján, szombaton ünnepi istentisztelet tartottak, melyen Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. A templomban szolgált a kórus és a fiatalok is, majd Dénes István helybeli lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, majd ezt követően bemutatták az Élesdről elszármazott Dezső Ilona Anna A kincs című kötetét. A kötetet, amelynek bevételét a gyülekezet javára ajánlotta fel a szerző, már ismerhetik az élesdiek. Meglepetéssel is készültek a szervezők: Szamosközi Sándor ötlete nyomán és támogatásával egy hatalmas fényképalbum készült el, melyben a gyülekezet életének fontos pillanatait örökítették és örökítik meg a továbbiakban is.
Az ünnepség a gyülekezeti ház felavatásával folytatódott. Mikló Ferenc esperes ünnepi beszéde után az esperes és Kajántó Pán gondnok leplezte le az épület tábláját, majd Dénes István, az élesdieket támogató hiuzeni (Hollandia) csoport képviseletében Jan van Netten, továbbá Zeno Ţipţer polgármestert és Pető Csilla RMDSZ-es parlamenti képviselő mondott beszédet. A hollandok ajándékkal is kedveskedtek: egy hatalmas fénykép-összeállítással, melynek hátterében az élesdi református templom látható, a kisebb fotók a közös munkát örökítették meg, és hoztak egy harangot is, amire a „Szeressük egymást, gyerekek” feliratot vésték.
A szalagátvágás után az érdeklődők bejárhatták a gyülekezeti házat, majd közös ebéd következett, amelyen négyszáz személyre terítettek. Az ebéd közbeni jó hangulatról Molnár Júlia színművész gondoskodott társaival.

Balogh Aletta