Dinnyevilág homokországban

Messze földön híres az érkörtvélyesi dinnye zamata. Egyik terjesztőjénél, ZIH ISTVÁN SÁNDORNÁL jártunk látogatóban.

Előbb a műút, majd a kavics fogy el alólunk, faluszélen diceg-döcög a porszínezte járgány. Zih István Sándor érkörtvélyesi gazda hirtelen fékez, a kocsitetőre rakódott pihekönnyű szemcsék felhőként gomolyognak tova.
A kocsma a szélesre terpeszkedő utca közepén incselkedik az arra járókkal: vagy betérsz, vagy megkerülöd; észrevétlen elosonni nem lehet előle. Nagy a kísértés, de a pokoli hőség miatt kevés az arra járó, mindössze három örökös kuncsaft előtt van pohár. Vendéglátónk ölnyi, ásványvízzel teli palackot vásárol, a dinnyecsőszöknek viszi, mert a kútvíz nem állna el, hamar megposhadna ebben a melegben. Többször dolgoztatott napszámosokkal, időszakos munkásokkal; mint mondja, nála elsődleges szempont, hogy munkaidőben nincs italozás. Manapság 30 lej a napszám, ami mellé reggel kávé, napközben üdítő és ásványvíz dukál, valamint egy ebéd. Munka végeztével aztán lehet poharazgatni.
Ahogy elhagyjuk az utolsó házat is, a látvány hozza a beszédtémát. Jobb- és baloldalon a napraforgótábla kényszermosollyal fordul az izzó korongú hasonmás felé. A kukoricaföldek rozsdás-perzselt világvége-hangulatot sejtetnek. Elviselhetetlen katlan a táj, a hőség beszorul a dűlőutakra, izzadó testünkön csordogál a porlé. Jöttünkre kábult madár röppen a napkorongnak, a rejtekül szolgáló bozót alól szúnyograj riad, kiszáradt testük vérre vágyik.
A tavaszi esőzések idején keletkezett mély kerékvágásokat elsimította a por. Ez már egy új világ, itt nem döcög az autó, nem nyikorog a rugózat alattunk, siklunk az aranyszínű tájban. Ránk köszön az érmelléki homokvilág. A talajt ide-oda viszi a szél, ha ma földbe rejtesz valamit, lehet, már holnap tíz méterekkel odább vagy sohasem találod meg. Egyedüli mentsvárat a homok édes gyermeke, az akác jelent, amely nemcsak megköti a talajt, de elsőrendű méhlegelő is. Nem csoda hát, ha száz kilométerekről felmálházva érkeznek ide a bogarász emberek.
A búzatarlókon átfú a szél, ez már a nyár vénülésének előjele, de az is lehet, csak a képzelet, a hűs utáni vágyakozás játszadozik az érzékekkel, és továbbra is délibábidéző, mozdulatlan hőben libeg a táj.

Inkább lehetne Dinnyefalva
Érkörtvélyes Bihar megye legészakibb települése, mindössze öt kilométerre a magyar határtól. Közigazgatásilag tartozott már a magyarországi Szabolcshoz, de volt, hogy Szatmárnémetiből vagy Zilahról mondták meg a helyieknek a tutit. A lakosság javarésze magyar nemzetiségű, így a forradalmi változásokat követően mindig sikerült magyar polgármestert állítani a község élére. A település nevét valószínűleg a határában egykoron fellelhető számtalan vadkörtéről kapta. Ha manapság kellene nevet választania, sokkal inkább a Dinnyefalva megnevezés illene rá, hisz a térség legízletesebb dinnyéje itt terem.
A faluban lassan-lassan, nemzedékeken át alakult ki a dinnyetermesztés hagyománya. Ahogyan Magyarországon a Heves megyei Csány, úgy a Partiumban Érkörtvélyes nevezhető a legismertebb dinnyés településnek. Ásatások során nyert bizonyítást, hogy ezt az értékes gyümölcsöt már a honfoglalás korában is ismerték őseink. A tökfélék családjába tartozó „házi kedvencnek” világszerte ötszáz fajtája ismert. Eleinte főúri kertek és kolostorok kedvelt növénye volt, de később piaci megjelenése okán szabadföldön termesztették. Nemcsak íze, de vitamingazdagsága miatt is jelentős értékű csemege. Kilencven-kilencvenöt százalékos víztartalma miatt kiváló a veseműködés fokozására, gazdag A-, B1-, B2-, B5-, B6- és C-vitaminban, emellett tartalmaz jelentős mennyiségű káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort, cinket, vasat és szelént. Nem hallgatható el likopintartalma sem, ami daganatos megbetegedések megelőzésére szolgál. A népi gyógyászatban a szárított dinnyemagból készített főzettel a vesebajt és a cukorbajt kúrálták.
A görögdinnyét legjobb hűtve fogyasztani, emellett azt is érdemes tudni, hogy a dinnyehéj lehámozva befőttnek kiváló, ahogyan az apró, be nem érett gyümölcs téli savanyúságként keresett. Ha olyan dinnyét fogunk ki, amelyik nem túl édes, akkor sincs semmi veszve, paradicsommal, uborkával, olívaolaj hozzáadásával, fűszerekkel és joghurttal ízesítve saláta készíthető belőle. Szegényes időkben főételként is szolgált –nemlékszem, nagymamám mindig kenyeret evett hozzá, akkor is, amikor már nem kényszerűségből tette.

Fele fekete, fele sárga
Egy kis dombtetőre érünk; kiszabadulva a kukoricások hőszorításából, a közeli erdő libbent némi hűst. Előttünk hosszan nyúló dinnyeföld zöldell. Az éber kutyus veszett ugatásba kezd, bizonyítandó a gazda előtt, hogy ő aztán jól teszi a dolgát. Gazdája a nádkunyhó hűséből hunyorít az érkezőre, felbecsüli a köztünk lévő távolságot, és csak az utolsó tíz méteren lép ki a napra.
A kenyere javát már megette Csák Ferenc, a csőszkunyhó teljes jogú birtokosa, maga is tudja, hogy a nagy meleg nem tesz jót sem a magas vérnyomásának, sem pedig a mellkasában vacakoló ketyegőnek. Akkurátusan kezet ráz velünk, majd „helyzetjelentést” ad az éjszaka történtekről. Bár itt-ott csaholtak a kutyák, de tolvajt nem észlelt, csak a vadak próbálkoztak ismét a betöréssel. Manapság kénytelenek bekeríteni a dinnyést, mert éjszakánként a vadnyulak harminc-negyven dinnyét is megrágnak. Zih Istvánnak a pamacsfarkúakkal időről-időre akad perlekedni valója, az állatok a legjobb „dinnyebevizsgálók”, mindig a legszebb és a legérettebb gyümölcsöt kóstolgatják.
Vendéglátómnak bár van saját földje, mégis több termelővel összefogva bérelt parcellán kertészkedik. Ennek több oka is van, elsősorban az, hogy nem mindegy, milyen növény után vetik a dinnyét, de önmaga után sem vethető, csak négy év elteltével. Nem mellékes az őrzésre fordított költségek lefaragása sem: együtt fizetik a csőszöket. A közös parcella négy sarkán egy-egy csőszkunyhó áll, azon belül mindenki a saját területét műveli.
Érkörtvélyes sajátossága, hogy a földek fele zsíros fekete, a többi homok. Sok civódást okozott ez a földvisszaigénylések során, hiszen mindenki fekete földből szerette volna visszakapni az ősi jusst. A jóféle termőföld értéke tízezer lej hektáronként, míg homokiból ennyi pénzért már öt-hat hektárt is adnak. Ez az arány a termésben is megmutatkozik: ötször több gabonát teremnek a jó parcellák. Ennek ellenére mégis a homoknak köszönheti hírnevét Érkörtvélyes. Zih szerint ez a különleges összetételű talaj az éghajlattal való szerencsés párosításnak köszönhetően adja az ízében kiváló gyümölcsöt. Elég kimondani a piacon, hogy körtvélyesi dinnye, és máris túlad a portékán az árus. A helyiek közül van, aki fekete földön termeszti a dinnyét, de az a homok adta előnyökkel nem versenyezhet. Az íze sem az igazi, de mivel a homok hamarabb átmelegszik, így akár két héttel előbb szüretelhetők az első gyümölcsök, ami meghatározó a bevétel szempontjából, hiszen szezonkezdetkor még magasak az árak.
A faluban az egyházi ünnepek mellett a legjelentősebb közösségi együttlétet az évenkénti dinnyefesztiválok adják. Ilyenkor a kedvenc gyümölcs áll az események középpontjában. Dinnyeevő-versenyeket tartanak, volt már, hogy egy perc alatt három kilót is megevett belőle a győztes. A gazdák íz és méret szerint vetekednek portékáikkal, Zih István az egyik ilyen versenyen egy 24,8 kg-os görögdinnyével vitte el a pálmát.

Több lábon, biztonságban
A dinnyeföldről visszaérve már kellemesebb, hűs környezetben, a családi házban beszéljük meg a látottakat Zih Istvánnal és feleségével, Erikával. A Zih család dinnyetermesztő dinasztia, ők maguk tizenöt éve vágtak bele a gazdálkodásba, miután a férj megunta, hogy kereskedelmi dolgozóként a semminél alig többért foglalkoztatták. Ma már 1,5 hektáron termesztenek görögdinnyét, emellett ház körüli kertjükben sárgadinnyét.
Lelkemre köti, hogy írjam meg, ők még mindig hagyományos módszerekkel, vegyszermentesen dolgoznak, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy ízletes a portékájuk. Ültetéskor természetes trágyát használnak, nem fújtatják táppal, vegyszerrel sem erőltetik a korai érést, mégis július elején már szüretelnek.
A régiek szerint Szent Lőrinc napjáig fogyasztható a dinnye, azon túl már „lőrincesedik”, ízét veszti. Manapság már olyan fajták is megjelentek, amelyek fogyaszthatósága szeptember 10-e utánra is kitolható, emellett jól eláll búzába vagy rozsba rejtve is. Szedésre nem mindig a legnagyobb méretű termés a legalkalmasabb, akkor érett, amikor sokáig áll rajta reggelente a harmat, csíkjai kifehéredtek, és koppintásra olyan hangot ad, mint a csizma szára vagy mint a félig teli boroshordó.
Tavaly Zihék 35 tonnát takarítottak be egy hektárról, de volt, hogy ennek a dupláját is meghaladta a termésátlag. A dinnye javát viszonteladók vásárolják fel, akárcsak a fóliasátorban termelt paradicsomot. Emellett támrendszeres uborkájuk is van, egy magyarországi cég viszi el tőlük a termést. A családfő a több lábon való gazdálkodást tartja előnyösnek, így biztosított a család megélhetése. Időközben földet is vásároltak, jelenleg tíz hektár a saját tulajdon, aminek egynegyedén kertészkednek, a többin gabonát termesztenek.
Konkurenciális gondot jelent a külföldről behozott, kétes eredetű és minőségű dinnye. Ezek többsége heteken keresztül tárolt, fonnyadt, poshadt ízű termés, amit a nagyáruházak előszeretettel forgalmaznak, majd az eladhatatlan terméket leárazzák, amire a viszonteladó kiskereskedők csapnak le. Lenyomott áraikkal gyakran kísértésbe ejtik a vásárlókat. Szerencsére újabban már kialakulóban van egy értékes fogyasztói kultúra, amely kezd hajlani a minőségi áru felé. Ez garantálja a körtvélyesi dinnyetermesztés hosszú távú fennmaradását – bizakodik Zih István.

Epilógus
A Szatmárnémeti–Nagyvárad útvonal mentén fekszik Érkörvélyes. A falu határához közeledve egymást érik a dinnyeárusok. Van, aki szekérről kínálja a portékáját, míg az igényesebbje nádfedeles kirakodóhelyet épített magának. Zih Istvánnal és tizenhárom éves fiával, Attilával megtekintjük a standot is. Csábító küllemű portékák késztetik megállásra az autósokat. Itt még lékelik a dinnyét, a vásárló harapásnyi próbaízlelést tehet. Ez a szokás Magyarországon ismeretlen.
A sok beszéd után kóstolóra kerül sor, Attila nagyokat fal a gyümölcsből. Az úttest túloldaláról félpucér cigányfiú hunyorítva sandít felénk. Nem úgy néz ki, mint aki autóstoppra vár. A gazda észreveszi, serceg a kés, amint kanyarít egyet. Nem int, nem füttyent, hanem átviszi a túloldalon lévőnek. Így ez már nem alamizsna, nem szánalom. Megvendégelés.

D. Mészáros Elek