Lelki küldetés egy kis gyülekezetben

Interjú Ifj. MÁTYÁS ÁRPÁD monospetri református lelkipásztorral

Szilágyerkeden született 1976-ban, ahol édesapja első önálló lelkészi szolgálatát teljesítette. Hamarosan Érábrányba, később Csokalyra szólította az apa hivatása a családot. A középiskolát a kolozsvári Református Kollégiumban végezte el, majd a Protestáns Teológiai Intézetben diplomázott 1999-ben. Lelkipásztorként Tamáshidán kezdte el, ahová püspöki kinevezés szólította. Két év múlva sikeresen megpályázta az akkor megüresedett kisszántói gyülekezetet, majd 2002-ben meghívásra a monospetri református közösség élére állt, melyet mind a mai napig szolgál.

– Mi vitte Önt a lelkészi pályára?
– Nem egy bizonyos okból lettem lelkész, inkább hatások összességének köszönhető a döntésem. Édesapám lelkész volt, tehát volt előttem példakép, egy követhető életpálya. Kolozsváron pedig a református kollégiumban olyan lelki talajra találtam, mely a kegyességnek egy markánsabb vonulatát képviselte. Kereső ember voltam, a teológiára is inkább azért mentem, hogy megtaláljam az Urat. Ez az időszak volt életem legellentmondásosabb időszaka, mivel meg is találtam, meg nem is, amit kerestem. Már két éve dolgoztam lelkészként Tamáshidán, amikor egy lelkigondozói beszélgetésen letisztult a kép, és megértettem, hogy Jézus Krisztus hívott el erre a hivatásra. Úgy gondolom, Isten akkor „tett a helyemre”, és én megígértem, hogy engedelmességgel fogom őt szolgálni.
– Tudomásom szerit Monospetriben a katolikus közösség van túlsúlyban. A református hívek hányan vannak? Járnak-e rendszeresen az istenházába?
– Hivatalosan 260 reformátust tartunk nyilván, de ennél valamivel többen vagyunk. A kis gyülekezetekhez tartozunk. A templomba járással nem tudok dicsekedni, mivel az istentiszteleteken átlagban a hívek 15 százaléka jelenik meg. Nagyobb ünnepeken ez az arány elérheti az 50 százalékot. Lelkészként azt kell mondanom, hogy ez kevés. Sajnos az emberek többsége – tisztelet a kivételnek – manapság nem érzi a hitbeli hovatartozás és a hitgyakorlás fontosságát. Elég sok a vegyes házasság, és a más településekről érkezett református hitűekkel kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy sokszor nem tudnak beilleszkedni. Sokszínű a monospetri közösség, és úgy néz ki, néhányan csak szokásból járnak templomba, nem igazi lelki küldetésből. Az ilyenek csak fizikailag vannak jelen, és nem érzik át az ige igazi súlyát, jelentőségét.
– Mi a helyzet a fiatalsággal? Őket sikerül megszólítani?
– Sok a fiatal, de egyházi szempontból sajnos nem igazán aktívak. Viszont öröm számomra, hogy a bibliahét igen közkedvelt, ahová még más vallásúak is szívesen eljönnek. Ez a rendezvény már ökumenikussá vált. Saját programot dolgozok ki, és úgy látszik, ez „megfogta” őket.
– Az ökumené Monospetriben a felnőtteknél is érvényesül. Hogyan tudták ezt elérni?
– Mi, az egyházak képviselői jó viszonyban vagyunk, és úgy értékeltük, szívesen fogadja a lakosság a falunapi ökumenikus istentiszteletet. Évről évre többen látogatják, és kedvező visszajelzéseket kapunk.
– Beszélne egy évtizedes monospetri munkájának gyümölcséről?

– Rendbetettük a parókiát, parkosítottunk, majdnem kész a saját kápolnánk, felújítottuk a templom tetőszerkezetét, bebútoroztuk a gyülekezeti termet. Ezek fizikai sikerek, de a legfontosabb az, hogy érzésem szerint sikerült többeket is Krisztushoz közelebb vezetni.

Szőke Ferenc