Dióverés méhészekkel, vértanúkra emlékezvén

Kukoricaszárat, szőlőlevelet matatott a reggeli szellő, közöttük megbúvó szőlőfürtök, almák díszítették az érmihályfalvi strandépület falát. A kapubejárat „érmellékivé” öltözött, ringó nádsövénnyel szőtték be.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Amint a falakon aranyló kukoricacsöveken megcsillant a reggeli napfény, az udvarban is egyre többen sürgölődtek sátraik körül, közelről és távolabbról érkezők pakolászták kiállításra, eladásra szánt portékáikat. Hat évvel ezelőtt nagyot gondoltak az érmihályfalviak, a különböző igényeket és igénytelenségeket kielégítő Nyíló Akác fesztiválnál hagyományhordozóbb rendezvényt álmodtak, olyat, amely méltó a homokvilág fővárosához. Akkor startolt a Dióverő Szíp Napok, amely minden évben képes volt hozni valami újat a programkínálatba. Az idén sem volt ez másként, hiszen nagy visszhangra talált az első ízben megrendezett méhésztalálkozó. A terménybemutató megnyitóján jelen volt a város polgármestere, Nyakó József is, aki elmondta, hogy a régi nagy vásárok hangulatát szerették volna megidézni, ugyanakkor közelebb hozni a gazdákat egymáshoz, ösztönözni a hagyományos kistermelést. Az elöljáró oklevéllel jutalmazta a Borbély, a Molnár és a Nagy családokat, amelyek tagjai nemzedékek óta a földből élnek, illetve Homonnai Attilát, aki az aznap reggel szüretelt szőlővel érkezett a helyszínre, majd préselési bemutatót tartott a jelenlévőknek.
A standokon a térség mindenfajta zöldsége fellelhető volt, virágkavalkádban gyönyörködhettünk. Rostos gyümölcsitallal mutatkozott be a hajdan volt Arovit gyár utócége, friss kenyérillat terjengett a levegőben, no meg dióünnep lévén, nem maradhatott el a felhozatalból a diós kalács sem.
Annak ellenére, hogy Nyakó a városkassza szűkös voltára hivatkozva szerényebbnek tartotta az idei ünnepséget, mégis elmondható, hogy igazi hagyománnyá érett az elmúlt évek során a Dióverő, az ott élők igénylik ezt a fajta múltba merengést, ami egyben új lehetőségek perspektíváját is nyújtja. Ezt bizonyítja a strandudvaron megfordulók száma is, piac volt ez a javából. Talán ami egyedüli szomorúságra ad okot, az a helyszín, a mindenkori városvezetés évtizedek alatt sem volt képes újraindítani a városi strandot. Ennek talán csak a gyerkőcök örülnek, akik izgalmas lábteniszcsatákat vívnak a száraz nagymedencében.
Miközben a szabadtéren folyt a terefere, a strandépületet egész napra az I. Érmelléki Méhésztalálkozó résztvevői vették birtokukba. A méhészek örültek a találkozónak, hiszen ritkán nyílik alkalmuk arra, hogy szakmai kérdéseket megosszanak egymással. Erre az alkalomra százhúsz „bogarász” érkezett, tizenhét cég képviseltette magát, és mintegy huszonöt sátor alatt lehetett vásárolni méhésztermékeket, az ágazatban használatos eszközöket. A főszervező Gyula Lehel felhívása visszhangra talált, nemcsak a környékről, hanem Debrecenből, Siófokról, Szilágy, Vaslui, Beszterce, Máramaros, Temes és Maros megyéből is érkeztek szakmabeliek. Több neves szakember is tartott előadást a nap folyamán: dr. Rusvai Miklós a méhegészségügy aktuális kérdéseiről értekezett, dr. Körmendi Rácz János az apiterápia lehetőségeit taglalta, Dohos László méhészeti technológiákat ismertetett. A magyarországi előadók után Gheorghe Almasi román nyelven a pályázati lehetőségeket vázolta. Nagy érdeklődésnek örvendett a debreceni Gajdos Máté diavetítéssel és bejátszott videófelvétellel megspékelt programzáró előadása, amely az általa is kitapasztalt új-zélandi modern méhészeti eljárásokról szólt. A piaci értékesítési lehetőségekre is kitért. A nap folyamán a közönség soraiban ülők által felvetett problémákra igyekeztek választ találni. Mint kiderült, a méhegészégügy terén a legtöbb gondot az atka okozza, a betegségeknek az utóbbi években tapasztalható fokozott terjedése egyrészt a tapasztalatlan, kezdő méhészek rovására írható, de a pályázati lehetőségek is kedveznek neki. A támogatás összege ugyanis a méhcsaládok számától függ, ám a mennyiség a minőség rovására megy. Gyula Lehel úgy véli, hogy Magyarországon már túlságosan telítettek a méhlegelők, egy négyzetkilométerre tíz méhcsalád jut, az Érmelléken ennek körülbelül a fele a telítettség. Az értékesítés jobbára felvásárló központok révén, illetve kispiacokon történik. A romániai méz keresett külföldön, Hollandia és Németország a legnagyobb felvevő piacuk – sorolta a főszervező.
A rendezvényt megelőzően az Érmellék 2009 Fotóklub pályázatot hirdetett, amelynek központi témája a méhészet, a méhek voltak. A beérkezett pályamunkákat most állították ki. A negyven fotó közül a zsűri az első helyre Trifán Annamária munkáját érdemesítette, második lett Mihály Mónika, a tisztes harmadik helynek Kovács Enikő Éva örülhetett. A szervezők a jótékonykodásból is kivették a részüket: a méhészektől kapott mézadománnyal a Szent Ferenc Alapítvány által Gálospetriben működő Szentháromság Gyermekotthont segítették. A több mint harminc kiló nyalánkságot Gyula Lehel adta át Koszti Réka intézményvezetőnek, akit a ház kis lakói is elkísértek az eseményre.
A Dióverő nyitónapján több helyszínen is folytak az események. Kovács Éva üvegfestő a múzeumban mutatta be munkáit, amelyeket virágábrázolásaiból válogatott. Volt még kézműves-foglalkozás gyermekeknek, foltvarrás kiállítással egybekötve, a gyémántlakodalmasokat is köszöntötték.
Október hatodika lévén, a rendezvény szerves részét képezte az aradi tizenhárom mártírra való megemlékezés. Először a Bartók Béla Művelődési Házban a helyi Nyíló Akác és az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport közös produkcióban szuggesztív erővel idézte meg a gyászos pillanat történéseit. A római katolikus templomban szentmisét ajánlottak fel az aradi áldozatok lelki üdvéért, Győrfi József esperes-plébános celebrálásával. Balázsné Kiss Csilla református lelkipásztor a hősökre való emlékezés mellett azokról az áldozatokról szólt, akik túlélték a borzalmakat, számukra a megaláztatás, a kisemmizés jutott osztályrészül. Az ökumenikus megemlékezést színesítette a GGG Irodalmi Stúdió műsora, a Jubilate Deo római katolikus kórus, a Veres László Zsolt Városi Kórus előadása, Cormos Viktória gyönyörű énekhangja, valamint Thurzó Zoltán zongoraművésznek és művésztársainak az eseményt záró koncertje.
Már sötétbe hajlott az este, mire a templomi együttlét véget ért, vén diófák ágait könnyedén ringatta a szél. Hasznos „termést” vertek le a szervezők róla a nap folyamán. Másnapra is gazdag „diógyűjtés” ígérkezett.