Több mint kórház vagy idősotthon

Interjú dr. KÉKEDI JUDITTAL, a papfalvai Szociális-egészségügyi Központ igazgatójával.

Dr. Kékedi Judit Zilahon született, szülővárosában reál szakon érettségizett. Korán eldőlt, milyen hivatást választ életpályául. Óvodáskorában egy orvosi felszereléseket tartalmazó játékcsomagot kapott ajándékba, és olyan beleéléssel játszott vele, hogy a környezete megértette: ebből a gyerekből orvos lesz. A gimnáziumban a kémiatanára, Szilágyi Erzsébet megszerettette, érdekfeszítővé tette számára a tantárgyat, ez pedig komoly alapot, segítséget nyújtott a felvételihez. A kolozsvári Orvostudományi Egyetemen 1979-ben már férjes asszonyként diplomázott, férje, dr. Kékedi Imre akkor Almaszegen volt bányaorvos. Kihelyezéskor Margittát választhatta, egy év múlva férjével együtt Papfalvára helyezték, ahol akkor a margittai kórház külső kirendeltségeként egy 50 ágyas betegellátó működött. Férje szakorvosi képesítésbe kezdett, így „rámaradt” a kórház, melynek intézményvezető orvosa, később igazgatója lett.

– Úgy látszik, Önt ide rendelte a sors, hiszen 1980 óta hűséges orvosa az intézménynek. Sokat változott ez idő alatt a papfalvai kórház életében, de Ön maradt, bár lehetősége lett volna városi munkahelyre is. Mi tartotta itt?
– Maradásomnak több oka is van. Elsősorban az, hogy megszerettem ezt a helyet, nagyszerű csapattal dolgozhattam, és meg tudtam teremteni a szükséges körülményeket. Mindig volt egy cél, mely itt tartott, és egy idő után már oly sok minden kötött ide, hogy szóba sem került az elmenés. Mindemellett Margittán lakunk, naponta ingázom. Útban idefelé átgondolom a napi teendőket, így nem unalmas az utazás. Hazafelé menet pedig az otthoni teendőket próbálom átgondolni, rendszerezni.
– Mi minden változott meg a létesítményben az elmúlt három évtizedben?
– Kezdetben Margitta külső osztályaként működtünk, majd 1994-ben egészségügyi központtá alakult. Az intézmény egyik része 50 ágyas sürgősségi ellátó volt, a másik pedig tüdőosztály. 2003-ban bezárták a kis kórházakat, erre a sorsra jutottunk mi is három hónapra. Ekkor jött egy új törvény, amely megmentette a papfalvai kórházat. Az önkormányzatok ugyanis szociális-egészségügyi központokat hozhattak létre, így 50 ágyas szociális központtá alakultunk. Az infrastruktúra lerobbant állapotban volt, de a munkaügyi minisztérium támogatásával felújítottuk. Később új szárnnyal bővültünk, melynek földszintjén a legmodernebb követelményeknek megfelelő konyha kapott helyet, az emeleten pedig az irodák, a konferenciaterem és a vendégszoba. A régi épületen tetőt cseréltünk, felújítottuk a több mint ötvenéves elektromos és vízvezetéket, kicseréltük a nyílászárókat, beszereltünk egy felvonót, az udvaron kazánházat, raktárt, veszélyeshulladék-tárolót, garázst és halottasházat építettünk. Telket vásároltuk, melyre uniós terv alapján egy újabb épületszárnyat fogunk építtetni a befogadóképesség növelése érdekében. Sok az idős, magányos és beteg ember, akik igénylik szolgáltatásainkat.
– Tulajdonképpen öregek otthonaként határozhatjuk meg az intézményt?
– Mindenképpen több annál. Nem egy elfekvőről van szó, hanem színvonalas és állandó orvosi felügyeletről, ahol a pácienseket kezelik, ellátják. Orvosaink, fizio-kinetoterapeutánk, középkádereink és az ápoló személyzet is erre szakosodott. Számos esetben látványos a javulás, és a páciens önellátóvá válva hazamehet.
– Meddig maradhat a páciens?
– Nincs időkorlát. Mindenki addig marad, ameddig szükséges. Ha kell, akár élete végéig. Természetesen mi annak örülünk, ha valaki olyan látványosan javul, hogy lehetővé válik a családba és a társadalomba való visszailleszkedése.

Szőke Ferenc