Műhelyeket létesítenek az Andrei Şaguna szakiskolában

Vissza nem térítendő támogatással szakműhelyeket létesít a városi önkormányzat a nagyváradi Andrei Şaguna szakiskolában. Célja valódi szakembereket nevelni az iskola falai között.

Dumitru Sim, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal keretében működő, nemzetközi finanszírozásokkal foglalkozó igazgatóság munkatársa szerint a legnagyobb gond, hogy a szakiskolák nem tudnak megfelelően felkészített szakembereket kinevelni, ezért több, mint hasznos bármilyen arra irányuló terv, hogy szakműhelyeket létesítsenek, ahol a fiatalok megtanulhatják a mesterséget.

Biró Rozália alpolgármester hozzáfűzte: jelenleg 9, szociális témájú projektet tud a város megvalósítani vissza nem térítendő támogatás igénybevételével. Ezek között szerepel az is, mely az említett szakiskola 1.412 tanulójának válik hasznára. A projekt összértéke 5.980.440 lej, ebből a város hozzájárulásának összege eléri a 262.088 lejt. A projekt időtartama 12 hónap és 2011 novemberig kell befejezni.

A városvezetés már a kivitelezésért felelős céggel is aláírta a szerződést. Ennek értelmében hegesztőműhelyt, közélelmezési laboratóriumot, gépjárműmotor-szimulációs műhelyt, mechatronikai műhelyt és esztergapadokkal felszerelt műhelyt létesítenek a tanulóknak.