Bihar megye ellenzi a tervezett palagáz-kitermelést

Egy tervezett palagáz-kitermelési projekt ellen foglalt állást a Bihar Megyei Tanács elnöke és az érintett települések polgármesterei kedden Nagyváradon, sajtótájékoztatón.

Mind a Bihar megyei önkormányzat, mind az érintett települések önkormányzatai a sajtóból értesültek arról, hogy a megyében palagáz-kitermelésre adtak engedélyt a központi hatóságok.

A kanadai East West Petroleum társaság 2010 júniusában nemzetközi versenytárgyaláson nyerte el a jogot a Nagyszalonta melletti Tulkán (Tulca) és a Székelyhíd melletti Terjén (Tria) tervezett palagáz-kitermeléshez. Mindkét település a román-magyar határtól mintegy 20 kilométerre található. A kitermelés megkezdését tavaly december 4-én hagyta jóvá a kormány. A Nagyvárad melletti Félixfürdőn is palagáz-kitermelésére jelöltek ki egy területet, a kitermelés engedélyezéséről azonban egyelőre nem született kormányhatározat.

Cornel Popa, a Bihar megyei önkormányzat elnöke elmondta, az engedélyeket rendkívül gyanús körülmények között bocsátották ki. Az elöljáró úgy vélte, ha a termálvizeiről híres Félixfürdőn engedélyeznék a palagáz-kitermelést, azzal halálra ítélnék a bihari turizmust.

A megyei vezető azt ígérte, levélben tájékoztatja Victor Ponta miniszterelnököt az önkormányzat álláspontjáról. Az érintett községek polgármesterei is hangsúlyozták, nem értenek egyet a településeiken tervezett palagáz-kitermeléssel, és ha kell, népszavazást szerveznek a megakadályozása érdekében.

A palagázt jelenleg vitatott technológiával tudják kitermelni. Nagy nyomáson homokkal kevert vegyszeres vizet pumpálnak a mélybe, amely oldja és széttöri a kőzetet, a homok pedig nyitva tartja a repedéseket, hogy a lenyomott csövön keresztül visszaszívják a lassan összegyűlő gázt. A módszer számos környezetvédelmi aggályt vet fel, ezért a zöld szervezetek ellenzik a palagáz kitermelését.

A Victor Ponta vezette kabinet programjában moratóriumot hirdetett a palagáz kitermelésére, amíg nem készül a vitatott technológiákról európai hatástanulmány.

Képünk illusztráció.