Ant, a majdnem kettészakított falu

Nagyváradról Arad felé indulva, Nagyszalontán túl, Keményfoknál (ma Avram Iancu) kell jobbra térnie az Antra utazónak. Az évtizedeken át sáros, kavicsos utat két éve leaszfaltozták, így ma már könnyen megközelíthető a kis település. A Nagyváradon tanult és nyomdászként is dolgozó író, a bukaresti születésű, ma Budapesten élő Nikolits Árpád – akinek hétvégi háza volt a faluban – a nyolcvanas évek közepén elbeszélgetett az idősekkel. Az interjúkból kötet is lett, mely az …üres házak mind városra mentek… címmel jelent meg. A még a diktatúra idején szamizdat formában, a szerző által elkészítve megjelent, majd később Magyarországon is napvilágot látott kiadványban a szerző nyersen foglalta bele a vallomásokat, amelyek hűen rávilágítanak a múlt szépségeire és borzalmaira, a történelmi csapás, a trianoni döntés nyomán bekövetkezett elcsatolás okozta traumára. Az új országhatárt úgy jelölték ki, hogy az a falu közepén haladt volna keresztül. A helybéliek azonban lefizették a francia tiszteket, hogy a demarkációs vonalat legalább a falu végére tolják ki, s ne válasszák el egymástól a testvéreket, rokonokat. Az országhatárt végül a településen kívül húzták meg, ám ezzel elvágták az egyetlen kavicsos utat, ami a főúthoz kötötte őket. A Nagyvárad és Arad közötti főúthoz nem volt tehát bekötőút, a mait csak a hatvanas években építették. Ősszel és tavasszal három pár ökröt is befogtak a szekér elé, s még így is nehezen jutottak ki a főútra a felázott földúton a kerékagyig érő sárban. Ebben az időszakban már egyre kevesebben maradtak Anton, a leírásokból kiderül, hogy egész utcasorokat bontottak le.
A demográfiai adatokat tekintve tisztán látszik, hogy a településen milyen drasztikusak a népmozgalmi adatok. 1880-ban 1075-en éltek itt, ebből 1051-en voltak magyarok. 1920-ban a lakosság száma 1169 volt, a magyarok aránya pedig 97,9 százalék. A harmincas években még nem csökkent erősen a lakosság száma, ám a második világháború idejétől kezdve gyors fogyás látható. 1941-ben már csak 758-an élnek Anton (96,4 százalék magyarsággal), 1977-ben 447-en (95,2), 1992-ben 230-an (92,6), 2002-ben 190-en, a magyarok aránya pedig 75,8 százalék volt.

Erős reformátusok

A lakosság elöregedő. Bár sokan vannak fiatalok, főleg a környező városokból, Aradról, Nagyszalontáról és Váradról, akik házat vásárolnak a csendes, folyóparti faluban, ám nem élnek ott.  Az ingatlanokat hétvégi házként használják. A helybéliek számára a kulturális vagy közösségi élet nem jelent mást, mint elmenni vasárnaponként a templomba, vagy bemenni a hajdúvárosba piacra, esetleg a környékbeli települések falunapjaira. Anton nem történik semmi a templomozáson kívül. Demeter Szilárd korábbi nagyszalontai segédlelkész, ma mezőbaji református tiszteletes jár át megtartani az istentiszteleteket. Ottjártunkkor, nagypénteken is ő hirdette Isten igéjét.
A hitélet egyetlen házát a református templom képezi. Ant lakossága évszázadok óta nagyrészt református. A legutóbbi népszámláláskor is – a 190-ből – 129-en vallották magukat reformátusnak. Hithű gyülekezet, amely mindig sokat tett lelkészéért és egyházközségéért. S bár a 19. század elején a település földesurai római katolikusok voltak, a lakosság megmaradt református hiténél. Mivel régi templomukat folyton árvízveszély fenyegette, és méreteiben sem volt már megfelelő, 1834-ben templomépítésre kértek engedélyt a két gróftól, Rhédey Ádámtól és Rhédey Ferenctől. A jóváhagyást négy év múltán, 1838. május 12-én kapták meg, ám a templomépítés csak a század második felében kezdődött el. Az első világháború idején a templom harangjait elvitték s beolvasztották. 1922-ben döntötte el a presbitérium, hogy egy erdőgyaraki harangöntő mesterrel újat készíttet. Meg is lett az új harang, amit 1925 nagypéntekén húztak fel a toronyba, ma is ezt használják. 1940-ben újabb csapás érte a gyülekezetet: ledőlt a templomtorony. Átszakította a tetőt, a mennyezetet, és az úrasztalára borult. Hatalmas javítási munkálatba kezdtek, és újjáépítették a tornyot.
Az ötvenes években elindult a kollektivizálás, amikor nemcsak a falubeliek földjeit, hanem az egyházi javakat, ingatlanokat is államosították. Korábban az egyházközségben működött a Nő- és a Férfiszövetség, a kórus, az ifjúsági egyesület, amelyek fokozatosan megszűntek a lakosság számának gyors csökkenésével arányosan.
Anton nincs parókus lelkész, a lelkészi hivatalt is csak vasárnaponként nyitják ki. Telente ott tartják az istentiszteleteket, mert kifűthető az épület nagyszobája. Az egyházközség egyébként nemrég elkezdte az ingatlan felújítását.

Képviselet nélkül

Az RMDSZ helyi és Keményfok körzeti elnöke, Pribék Attila elmondta, Ant nagy átalakuláson megy át. Hétköznap csendes kis falu a Körös partján, tavasztól kora őszig pedig hétvégente hangos üdülőtelepüléssé változik. Nagyon sokan járnak ki piknikezni, horgászni, vagy csak a folyópartra pihenni, napozni, lazítani. A hétvégi házak ilyenkor benépesülnek, és élet tölti meg a falut. Problémát jelent azonban, hogy a helyi tanácsban nincs a magyaroknak képviselője.
A községközpont, Keményfok román település, így a hivatalban is mindenki román, ezért a magyarok, akik nem beszélik elég jól a román nyelvet, hátrányos helyzetben érzik magukat. A községet egyébként Keményfok, Ant és Tamáshida alkotja, összesen több mint háromezren élnek itt, akik között 319-en magyarok. a képviselő hiányánál is nagyobb baj, mondja Pribék Attila, hogy nincsenek a faluban gyermekek. Az iskolaépület régóta zárva áll. Az állandó lakók kapcsán lassacskán csak a múltról lehet szólni.