Keresztszülő kerestetik!

Fél évvel ezelőtt beszélgettünk a Nagyváradra hazatért Bartos Csillával, aki az akkor indult Szent Angéla Gyermekvédelmi Központ vezetését vállalta el. Jól emlékszem, hogy tele volt tervekkel, és hihetetlen energiával, elszántsággal vágott bele ebbe a nemes feladatba. Mostani találkozásunk oka egy új kezdeményezés, melyben jelképes keresztszülőket keresnek a házban élő gyermekeknek. Erről, és az elmúlt fél évről beszélgettünk.

Fél évvel ezelőtt beszélgettünk a Nagyváradra hazatért Bartos Csillával, aki az akkor indult Szent Angéla Gyermekvédelmi Központ vezetését vállalta el. Jól emlékszem, hogy tele volt tervekkel, és hihetetlen energiával, elszántsággal vágott bele ebbe a nemes feladatba. Mostani találkozásunk oka egy új kezdeményezés, melyben jelképes keresztszülőket keresnek a házban élő gyermekeknek. Erről, és az elmúlt fél évről beszélgettünk.

Tavaly szeptember 20-a körül beszélgettünk, amikor ön idejött Érdről Nagyváradra és az Orsolyita rendtől megkapták ezt a házat, azzal a céllal, hogy itt olyan gyerekeket neveljenek, akik valamilyen szempontból nélkülözik a szülőket. Mi történt szeptember óta? Látjuk, hogy belakták a házat, minden bútor a helyén, és nem öt, hanem sokkal több gyerek van.

Szerkesztő úr regényt akar írni? Mert annyi minden történt, hogy azt nehéz lenne elmesélni, de valóban belaktuk a házat, öt gyerekkel kezdtük, most tizenhárom van.

Ők honnan érkeztek?

Csokalyról, Nagyváradról, Gálospetri környékéről, tehát Bihar megyéből. Két nulladik osztályosunk van, három elsős, három másodikos, egy harmadikos, negyedikes, hatodikos, hetedikes, nyolcadikos egy-egy gyerek és van egy tizenhárom éves kislányunk, aki elsős. Ő nem járt eddig iskolába, nem volt születési anyakönyvi kivonata, gyakorlatilag nem létezett. Mi intéztük a papírjait, meg a kis életét próbáljuk terelni valahova. Most már sportol, elvittük futni. Közben a házban minden a helyére került, ajándékba kaptunk egy kazánt, két mosógépet, két hűtőszekrényt, bojlert, mikrohullámú sütőt, melegítőket, mindent, ami egy házba kell. A bútorok egy részét az apácák hagyták itt, a többit be kellett szerezni.

Olvasom a Facebookon, hogy hihetetlen mennyire gyorsan és mennyire sok mindent összeadtak az emberek, látom, hogy kocsik jönnek, kocsik mennek, megy a szervezés. Legutóbb láttam, hogy Nyíregyházán gyűlt össze adomány.

Igen, ez nagyon szép példa. Csaba testvérrel voltunk Létavértesen, ott megismerkedtem a görög-katolikus atyával, akik elsősorban Székelyhidat támogatják. Azt mondta, ha valamiben tud segíteni, szóljak. Írt valaki Nyíregyházáról, hogy küldene könyvespolcot, egyebeket, ami nekünk nagyon kell. A létavértesiek eljuttatták Székelyhídra, ahonnan már nekem sem volt gond elhozni. Így működik minden. De van olyan is, hogy bekopog valaki, hoz 100 eurót, ő nem tudja honnan, úgy tudja, hogy egy ismerős akarta Csaba testvérnek adni, aki ide küldte. Ő a barát barátja, aki csak elhozta. Eszébe nem jutott senkinek, hogy megtartsa. Magyarországon van egy kedves barátunk, aki, amikor összegyűjt egy kisteherautónyi adományt, elhozza. Éppen holnap érkezik.

Mi az, amiből úgy gondolja – figyelembe véve, hogy hányan vannak, és ugye húsz lesz a végleges létszám ősztől – hogy megvan minden itt a házban, és mi az, ami még kellene?

Pénzünk az nincs. A pénzzel állandóan hadilábon állunk. Meg kevés az élő kapcsolat a külvilággal, családokkal. Ahova csak hívnak minket, elmegyünk. A Partiumi Keresztény Egyetemmel jó a kapcsolatunk, ott is voltunk egy rendezvényen; színházba, bábszínházba ingyen mehetünk az igazgatók jóvoltából, a püspökség számon tart minket, ott is bármi van, meghívnak. Azt szeretném, hogy a gyerekek és a váradi családok vagy idősek között napi kapcsolat alakuljon ki, egy hagyományos családba is lássanak bele a gyerekek. Itt vagyunk, a kolléganőm és én, nem ez a hagyományos család. Lássák a gyerekek azt, hogy van olyan férfi, aki virágot visz a feleségének, van olyan férfi, aki elviszi a feleségét színházba, strandra, a gyerekekkel együtt. Ebbe férjenek be ők is egy-egy program erejéig, vagy ha van egy idős, akinek segítségre van szüksége a kertben vagy bevásárlásban, lehessen ránk számítani.

Amikor szeptemberben beszélgettünk, az ön ars poeticájának egyik fontos eleme az volt, hogy sem ön, sem a munkatársa nem szeretne a gyerekek szülője lenni. Eltelt egy fél év, a gyerekek itt élnek, és nyilván valamilyen kontaktusban vannak a szüleikkel. Ahogy a gyereknek új ez a helyzet, úgy a szülőnek is az. Mennyire van kapcsolat a gyerekek és a szülők közt?

A gyerekek vágynak haza, tartják a kapcsolatot a szülőkkel, elsősorban telefonon. Minden nap este 7-től 9-ig lehet a telefont használni. Van, aki minden pénteken elviszi a gyerekét, vasárnap estig. Van, akinek nem tudjuk odaadni, de eljöhet, meglátogathatja a gyereket, minden szombaton 11-től 1-ig. Én nem akarom, hogy a gyerekek túlságosan ragaszkodjanak hozzám. Van olyan gyerek, aki már öt éve az alapítványnál nevelkedik, de van, aki csak most lépett be. Teljesen más a viszonyulás, nekik teljesen új a helyzet és nem tudnak mit kezdeni vele. Ezzel, hogy nem akarom, hogy nagyon ragaszkodjanak, nem csak magamat védem, hanem elsősorban a gyereket. Nem lehet tudni, hogy mi történik vele holnap, lehet, hogy elviszik a szülők. Egy történet: minden este imádkozunk, és előtte beszélgetünk. Ilyenkor beszélünk a fogmosás rejtelmeitől kezdve a viselkedésről az utcán, de ők is felvethetnek témákat, illetve elmondjuk, hogy miért imádkozunk. Az egyik gyerek valamelyik este azért imádkozott, hogy mi örökre maradjunk így együtt. Mondtam, hogy ezért én nem imádkozom, inkább azért imádkozom, hogy visszakerüljenek a saját családjukba, a szüleikhez, testvéreikhez. Én szeretem a gyerekeket, mindent megteszek értük, amit lehet, átvesszük az édesanya szerepét, de az érzelmi részét nem. Mindig tudatosítom bennük, hogy nem én vagyok az anyjuk.

Az érkezett nyolc gyereknek hogy sikerült beilleszkednie a már itt lévőkhöz?

Az öt közül, akik itt vannak, négyen testvérek. Nagyon nehéz, még mindig vannak problémák. Az egyik gyerek nagyon szegény körülmények közül jött, őt csúfolják, a másiknak egyéb problémái vannak, őt meg azért csúfolják. Nem fogadják el egymást rögtön. Most az a szerencse, hogy többen vannak a később jöttek, mint a régiek. A szobákat is el tudtuk rendezni, négy szobában vannak, eloszlik a népsűrűség.

Kialakultak már barátságok? Hogy alszanak?

Egy szobában alszik hat lány, a másikban négy fiú, egy szobában alszik három fiútestvér.

Most egy új kezdeményezésről van szó, jelképes keresztszülőket keresnek az itt élő gyerekeknek, kérem, beszéljen erről.

Nagyon sok adományt kapunk, ahogy Csaba testvér mondja: kezdjél el valami jót csinálni, és melléd állnak az emberek. Van egy fiatalember, aki minden hónap 16-án megjelenik, és valamit vásárol, almát, krumplit, húst. Van egy idős néni, aki minden hónapban egyszer hoz 30 lejt és egy tál süteményt. Igazából innen jött az ötlet. Nagyon hálás vagyok a magyarországi barátainknak is, de azért mégiscsak Nagyváradon élünk, és arra gondoltam, hogy hozzuk nyilvánosságra, hogy mi itt vagyunk, várjuk a jelképes keresztszülőket, akik egy gyereket kiválasztanak, és azzal törődnek mindenféle szempontból. Akár anyagilag is, de ha nincs rá módja, az sem baj. Alakuljon ki egyfajta kölcsönös segítségnyújtás. A gyerek lássa, hogyan működik egy család. Az ideális az lenne, ha gyermekes családok jelentkeznének, akikkel a miénk tartja a kapcsolatot. Ha tudják, hogy ennek a gyereknek születésnapja van, akkor elviszik fagyizni, vagy ha elmennek kirándulni, elviszik a miénket is. Én ilyesmire gondolok. A keresztszülő-program az alapítványon belül már sok-sok éve működik, én magam is voltam keresztszülő nyolc évig. Egy számlaszámra fizettem egy bizonyos összeget. Önkéntesként jártam Dévára is. Szeretném, ha váradi embereket találnánk erre szép, de felelősségteljes szerepre.

Ez hogy lesz technikailag? A gyerek választ, vagy a felnőtt?

Kialakul ez. Jött egy fiatal lány önkéntesnek, mondta, hogy ő csak egy gyerekkel szeretne foglalkozni. Pár napig jött, nem választottunk ki előre senkit, kialakult ez magától. Ezt fogom ajánlani a keresztszülő jelölteknek is: néhányszor látogassanak el, legyenek együtt az egész társasággal, aztán kialakul a szorosabb kapcsolat.

Ha mindegyik gyermeknek lesz keresztszülője, mennyiben fog megváltozni a ház élete, a gyermekek személyisége?

Megszervezzük. A ház élete nem fog változni, megvan a programunk, amihez nagyon ragaszkodunk. Hazajönnek az iskolából, ebédelnek, háromtól hatig tanulás, este héttől zuhanyzás, kilenckor lefekvés.

Hogy tanulnak a gyerekek?

Nagyon nehezen, de nagyon igyekeznek. Volt olyan gyerek, aki másodikos korában nem tudott se írni, se olvasni, de még a ceruzát sem tudta fogni. Ő most már a jó tanulók közé tartozik. Egy nyolcadikosunk van, aki most kell iskolát válasszon, reméljük, hogy jól fogunk választani. Minden problémás gyerekhez van egy önkéntesünk, aki csak azzal az egy gyerekkel foglalkozik. Abszolút nekik köszönhető, hogy a gyerekek fölzárkóztak, jól tanulnak.
 

A gyerekek más ház gyermekeit ismerik? Van együttműködés?

Igen, van egy fajta együttműködés, ha nekem nincs krumplim vagy almám, akkor szólok, körbetelefonálom Szalontát, Gálospetrit, és ha nekik van, megosztják velünk. Ha nekünk van valami, ami fölösleges, akkor adunk. Várad Erdély kapuja, sokan megállnak, mi is továbbadjuk, amit kapunk. Most hirdetek egy ima-író pályázatot (Bővebben a pályázatról ITT olvashatnak). A gyerekek csak a kötött imákat ismerik, maguktól nem tudnak mit mondani. Meghirdetjük ezt a versenyt, nem csak a dévai alapítvány házaiban, hanem iskolákban is kitesszük a plakátot, illetve az interneten bárki jelentkezhet rá, senkit nem zárunk ki. A fődíj az lesz, hogy augusztusban itt ebben a házban lehet egy hetet eltölteni, megyünk kirándulni, várost nézni, lesz zenélés, kézműves foglalkozás, megismerkednek egymással a gyerekek.

A gyermekek nagyon barátságosak, természetükből adódóan árad belőlük a kapni és adni vágyás. Aki hasonlóan érez, jelentkezzen a Szent Angéla házban.

 

Monostori Károly