Állampolgári eskü Sarkadon

Emlékezetes napra ébredt Nagyszalonta tizenegy polgára május 18-án, ugyanis ők ezen a napon Sarkad városában letették az állampolgársági esküt, s ezzel hivatalosan is megkapták a magyar állampolgárságot. Ők voltak azok, akik elsőként, már január első napjaiban leadták a helyi RMDSZ-iroda segítségével kitöltött irataikat Magyarországon.

A nagyszalontai Magyar Házban eddig több mint 2000 személy érdeklődött az egyszerűsített honosítás iránt, az év első négy hónapjában 800 összeállított dosszié készült el 1600 személy részére. A hajdúváros kérelmezőinek közel egyharmada Sarkad városában adta be a kérelmét, de sokan fordulnak a békéscsabai kormányablakhoz, illetve az anyakönyvi hiavata-lokhoz is.
A nagyszalontai RMDSZ-irodának számos feladata van, de ezek között kiemelt fontosságot élvez a magyar állampolgárság megszerzésének az ügye, az iroda alkalmazottai készséggel tájékoztatják az érdeklődőket a honosításhoz szükséges iratokról, az eljárás menetéről, segítenek az állampolgársági dosszié összeállításában, a nyomtatványok kitöltésében, az okmányok fordításában, továbbá fényképeket készítenek, időpontot egyeztetnek a magyarországi hivatalokkal, és mindezt ingyenesen.  
A hajdúvárosi RMDSZ munkájának május 18-án beért a gyümölcse, hiszen Sarkad városában 11 nagyszalontai polgár tette le az állampolgársági esküt és vette át a magyarságot igazoló okmányokat.
A sarkadi hivatalban ünnepi műsor nyitotta az eskütételi ceremóniát, majd a zenés-irodalmi percek után a magyar állampolgárságot kérelmező polgárok eskütétele következett. A szívmelengető pillanatok után Sarkad polgármestere adta át a határon túli, immár magyar állampolgá-roknak az állampolgárságot igazoló okmányokat, majd felcsendült a Himnusz.
A megindító percek után pezsgős koccintás következett, zárszóként pedig Bende Róbert polgármester a következő gondolatokkal köszöntötte az ország legújabb magyar polgárait:
„Kedves Barátaim! Mint Sarkad város polgármestere, köszöntöm Önöket abból az alkalomól, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárai lettek.
A magyarság érzése, tudata minden magyar embernek a szívében él, bárhol is legyen vagy szülessen a világon. A haza, a nemzet, az állampolgárság különféle fogalmak, de mégis egymást fedik. Mert ahogy anya csak egy van, anyaország is csak egy van, és ahogy az édesanya is bármilyen gondja, öröme van, keblére emeli gyermekét, úgy az anyaország is védi és befogadja fiait, lányait. Ezzel biztonságot ad minden törvénytisztelő és nemcsak jogokat, de kötelességeket is tudó honfitársainak.
Mit ér az ember, ha magyar? – tette fel a kérdést a költő. Ez a gondolat előbb vagy utóbb mindannyiunkban felvetődik.
Magyarnak lenni itt Magyarországon is nehéz. Válságos időket élünk át, melyben át kell gondolnunk a kitartás, átvészelés, túlélés, hűség, ragaszkodás lelket szorongató érzelmi viharait. Ezek elviseléséhez a történelmi múlt megismerése ad hitet és energiát.
Ez a maroknyi nép letelepedvén a Kárpátok ölelő karjaiban a sorscsapások közepette is megmaradt magyarnak. Vallja és vállalja nemzeti hovatartozását akkor is, ha az országhatáron túl magyarnak lenni néha áldatlan, próbára tevő feladat. Nem kötelességből való vállalkozás ez, hanem egy ősi érzés, mint a fának a  növekedés, a napnak a ragyogás. Ez a sorsvállalás soha nem lesz könnyebb, csak felelősségteljesebb.
Kedves Honfitársaim!
Ezzel a szóval búcsúzom Önöktől, melyet oly méltatlanul kénytelenk voltak nélkülözni évtizedeken keresztül. Ezzel a szóval, mely egyszerre hord magában örömet és bánatot, büszkeséget és gyötrelmet. Magyarország talpalatnyi ugyan, de a mi hazánk. Mutasson irányt a nemzet minden tagjának, bárhol is éljen a világban, sugározzon baráti meleget más népek fiainak is, határainkon innen és túl.
Ünnepségünk végén egy perc erejéig gondoljunk most azokra, akik nem lehetnek itt velünk. Akik a történelem viharai miatt elszakítva éltek – és haltak meg – idegen ország állampolgáraként, nemzeti közösségünktől távol. Gondoljunk most rájuk, mert bizonyára büszkeséggel és elégtétellel töltené el Őket, ha látnák az Önök örömét és boldogságát.”