Felnőttképzés indul magyarul

Úttörő vállalkozás indul útjára a közeljövőben Nagyváradon: a munkaügyi és a tanügyminisztérium által elismert tanfolyamok kezdődnek magyar nyelven.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Derzsi Ákos volt parlamenti képviselő kezdeményezésére született meg 2012-ben az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy a felnőttoktatásban a szakképzéseket az államnyelven kívül más nyelveken is tartani lehessen. Ezzel a lehetőséggel élve Nagyváradon a tervek szerint rövidesen riporter- és tördelőképzést indítanak, illetve igény van a munkabiztonsági szakértők képzésére is. A kezdeményező, Derzsi Ákos és Szűcs László, az egykori Ady Endre Sajtókollégium vezetője számolt be a részletekről.
A cél az, hogy a szakminisztériumok által elismert oklevélhez jussanak azok a sajtósok, akik gyakorlatban már bizonyították szakmai képességeiket, ám nincs felsőfokú szakirányú végzettségük. A sajtókollégium korábbi végzettjeire is számítanak az új, 80 órás tanfolyam hallgatói között. (Érdekesség, hogy a sajtókollégiumi diplomát Magyarországon elismerték, Romániában nem.) A tanfolyam helyszínét még keresik, a Posticum például ideális lenne. Az oktatók egy része az egykori sajtókollégiumi tanári karból kerülhet ki, de másokat is bevonnak.

A tananyag és maga a képzés is a gyakorlatra helyezi a hangsúlyt; nincsenek klasszikus értelemben vett tantárgyak, hanem esettanulmányok alapján, interaktív folyamat során sajátíthatják el a tudnivalókat a résztvevők. Ilyen típusú oktatásra nem volt még példa Romániában – jegyezte meg Derzsi Ákos.
A három-négy hétvégére elosztott tanfolyamon a riporterkedésen, illetve tördelésen kívül fotózást, kreatív írást, szerkesztést, gazdasági, továbbá, internetes, tévés és rádiós újságírást is oktatnak – sorolta Szűcs László. Az új program neve Felnőtt tanoda, az első kurzus a Médiatanoda lesz. A tandíj nem haladja majd meg az 500 lejt, amit részletekben is ki lehet majd fizetni. Legalább tizenöt hallgatót várnak, ha többen jelentkeznek, van esély a tandíj csökkentésére. A záróvizsgán a bizottságban jelen lesz a munkaügyi tárca reprezentánsa, de minden magyarul zajlik majd. Keressék a program Facebook-oldalán a jelentkezési feltételeket.

M. Zs.