Szondák földjén

Ünnepélyes külsőségek között, a nagyváradi Hilton szállóban, megyei és helyi politikusok, törvényhozók, önkormányzati és közintézményi elöljárók jelenlétében prezentálta a kőolajipari vállalat elnöke és termelési igazgatója, hogy milyen beruházásokat indítanak Berettyószéplakon.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Az osztrák ÖMV többségi tulajdonában lévő Petrom vállalat, amelynek egyötödét a gazdasági minisztériumon keresztül az állam, másik egyötödét pedig a Tulajdonalap birtokolja, több mint fél évszázada kezdte kitermelni a kőolajat Berettyószéplakon. Ez a lelőhely adja a vállalat napi kőolajtermelésének egytizedét, ám kimerülőben van. Amint az illetékes szakemberek elmondták, a termelési szint fenntartása érdekében további kutakat fúrnak, új technológiát fognak alkalmazni, egyúttal csökkentik a kitermelés energiafelhasználását és környezeti hatásait.

Az erősen marketingjellegű bemutatón Mariana Gheorghe közgazdász, a cég igazgatótanácsának elnöke elsősorban azt ecsetelte, hogy mi mindent köszönhet az ország közvetlenül és közvetve a legnagyobb (40 százalékos) hazai piaci részesedésű kőolaj- és földgázkitermelő vállalatnak. A legnagyobb délkelet-európai ilyen cég több lábon áll, kitermelés mellett finomítással, üzemanyag-forgalmazással és energiatermeléssel (a brazi-i erőműben) is foglalkozik. Tavaly a 40 millió lejes profitjának 85 százalékát újra befektette, ezzel együtt Románia legnagyobb adóbefizetője volt. Az elnöknő meg is jegyezte, elvárta volna, hogy a kormány konzultáljon velük az idei költségvetés kialakításakor…

Biharban is a legnagyobb adóbefizető, egyúttal az elmúlt öt évben 300 millió lejjel a legnagyobb beruházó is volt az ÖMV Petrom. Emellett félmilliót költött az egészségügyi ellátás fejlesztésére, környezetvédelmi projektekre és az oktatás támogatására. A hiltonbeli rendezvényen is két tanulmányi ösztöndíjat adtak át. Az ÖMV Petrom a legnagyobb magánmunkáltató a 20 ezer alkalmazottjával, de partnereivel és beszállítóival további 60 ezer embernek ad munkát. Megyénkben 1500 főt foglalkoztat. Alkalmazottainak száma növekedni fog a most induló, 200 millió eurós beruházással. A tervek szerint 105 új kutat fúrnak, ebből 40-et a tavaly világrekordernek elismert vízszintes technikával. Új salaktárolót és víztisztítót is építenek 2015-ig. A befektetéstől azt remélik, hogy további 20 évig több tízmillió hordónyi kőolajat tudnak felszínre hozni a lelőhelyről.

A protokolláris rendezvényen nem tehettek fel kérdéseket az újságírók. A megjelent notabilitások, sőt szinte egész Bihar megye nevében Cornel Popa megyei tanácsi elnök hálásan üdvözölte a beruházást, mindenben támogatást ígért a befektetőnek. Nem esett szó arról, hogy pontosan mit fed az „új technológiák alkalmazása”, és Gabriel Selischi belföldi termelési igazgató is hallgatott arról, mit szolgált a világrekorder vízszintes fúrás. Ez pedig a kőzetrepesztéses kitermelési módszert jelenti, ami ellen a környezetvédők már országszerte tiltakoznak. Biharban maga a tanácselnök háborgott, amikor tudomására jutott, hogy palagáz kutatására és kitermelésére kapott koncessziót egy másik, az orosz Gazpromhoz köthető vállalat. Nos, a Petromnak, amely fél évszázada helyben van, nem kell engedélyt kérniekk a környezetet, az ivóvízkészletet, a talajt és az emberi egészséget veszélyeztető „új technológiák” alkalmazására, a romániai törvények ugyanis nem tesznek különbséget a kitermelés módjai között. Akinek hagyományos fúrótoronyra van engedélye, az kőzetrepesztéssel is dolgozhat.