Egyházmegyei médianap

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség A média nem vész el csak átalakul címmel médianapot tartott. Az esemény már hagyománnyá vált, mivel harmadik alkalommal hívták meg a szervezők az újságírókat és szakembereket.

A harmadik médianapot az idei 47. Társadalmi Kommunikációs Világnap témája inspirálta, mely a Közösségi hálók: az igazság és a hit kapui, az evangelizáció új területei címet viselte. A konferencián előadást tartott dr. Micaci Cristian, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pasztorális referense, aki Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen tanulmányozta a média társadalmi hatásait.  Előadásában elmondta, hogy az egyház és világi média napjainkban egy új kihívás előtt áll, ma már nemcsak új kommunikációs technológiákról beszélünk, hanem inkább új logikákat követő kommunikációról, ahol a közönség, illetve a közösségek az eszközöket már nem használják, hanem élik. Az eseményen még előadást tartott Monostori Károly, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, akinek előadása a Hagyományos média válsága és a közösségi média lehetőségei címet viselte. Beszédének legfőbb üzenete az volt, hogy ma a hagyományos média nem tudja és nem is akarja közvetíteni a társadalmi valóságot, ennek megismerésére leginkább a közösségi médiák alkalmasak. A konferenián végig jelen volt Exc. Böcskei László megyés püspök is.

A konferencián részt vevők egy konkrét gyakorlati feladatot is megoldottak. Ennek lényege az volt, hogy kidolgoztak egy médiakampányt a keresztény értékek ismertetésére, népszerűsítésére és elfogadtatására a partiumi fiatalok körében.