Interjú Erős Joó Enikővel, Poklostelek református lelkipásztorával

Az Érmelléken, Érkörtvélyesen született 1977-ben egy istenfélő református család legkisebb lányaként. Szülőfalujában végezte el az általános iskolát, majd Nagyváradon az akkor indult Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban folytatta tanulmányait érettségiig. Már a gimnáziumi évek alatt találkoztak útjaik élete párjával, Erős Bélával.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári teológián végezte el, későbbi férjével együtt. 2002-ben összeházasodtak, majd ugyanebben az évben egyszerre diplomáztak. Közben cserediákként Debrecenben, illetve Sárospatakon csiszolták tudásukat. Erős Joó Enikőt püspöki kinevezéssel Poklostelekre helyezték, férjét pedig Margittára segédlelkésznek. A poklosteleki parókián laktak, férje ingázott. Három év múlva megszületett első gyermekük, Kincső, majd újabb két év múlva Kristóf fiuk. Így a tiszteletes asszony négy évig gyermekgondozási szabadságon volt, s ez idő alatt a lelkészi szolgálatot férje látta el. A lelkészi és gyermeknevelési munka mellett nagy fába vágták a fejszéjüket, mert elkezdtek egy kertészeti programot, mellyel az egyházi bevételt remélték növelni. Holland barátaik is segítettek. Úgy képzelték el, hogy a falu lakossága is bekapcsolódik a munkába, hasznot termelnek, és a közösség anyagi szempontból talpra áll, közben lelki tartásában is megerősödik. Sajnos ez nem egészen így történt. A szükséges munkagépek nem érkeztek meg, nem volt fűthető palántanevelőjük, és a létesítmény nem volt bekerítve. A helyiek közül pedig csak kevesen álltak kellő szorgalommal az ügy mellé. Három évig kínlódtak, próbálkoztak, végül abbahagyták a kertészkedést. Tulajdonképpen nem fizettek rá, de nem is nyertek sokat rajta. A falu közepén álló ház 1,16 hektáros földterülettel – az egykori kertészet – most eladó, az árából szántóföldet fog vásárolni a gyülekezet.

Mekkora a poklosteleki református közösség? Látogatják-e rendszeresen az istentiszteleteket?

Nagyjából 170-en vagyunk. Ebből tavaly 99-en fizettek egyházfenntartói járulékot, 35 személy viszont egyáltalán nem járult hozzá a fenntartáshoz. Ezenkívül több mint 30 gyereket tartunk számon. Sokan vannak, akik többéves lemaradást halmoztak fel. Ameddig a kertészet működött, voltak, akik munkával támogatták a közösséget, ma már ez a lehetőség nem áll fenn. Esetenként vannak, akik a temető takarításával vagy kerítések javításával váltják meg az egyházfenntartói díjat. Az egyházi ünnepeken és rendezvényeken akár 70-en is megjelennek az istentiszteleteken, karácsonykor és konfirmáció alkalmával ennél is többen. Az átlag azonban nagyjából 20-25 fő, akiknek zöme rendszeresen részt vesz a gyülekezeti alkalmakon. Néha új arcokat is látunk, őket igyekszünk ott tartani a közösségben. Télen kevesebben jönnek istentiszteletre, pedig a gyülekezeti házban fűtött helyiséggel várjuk a híveket. Nyáron többen járnak, akár harmincan-negyvenen is. Sajnos a templomot jelenleg nem használhatjuk, de mindannyian reméljük, hogy pár éven belül sikerül rendbe tenni, felújítani.

Tudomásom szerint Önök sok olyan programot szerveznek, melyek becsalogatják a híveket az istenházába. Beszéljen, kérem, ezekről!

A szokásos gyülekezeti alkalmak mellett szükségesnek láttuk, hogy más, közösségépítő programokat is szervezzünk. Néhány évvel ezelőtt, 2007 és 2010 között találkozót szerveztünk a Poklostelekről elszármazottaknak. Azokat hívtuk meg, akik az anyakönyv szerint itt konfirmáltak. Felkutattuk jelenlegi lakhelyüket, és meghívókat küldtünk nekik. Volt úgy, hogy 80 meghívottból 50-en eljöttek, amit én jó aránynak tartok. Számon tartottuk továbbá a házassági évfordulókat, és emléklapokkal emlékeztünk meg az eseményről. Istentisztelet után jó volt összejönni, elbeszélgetni egy kicsit. Nagyra értékelték az ötletet, különösen azok, akiknek már más okuk nem volt, hogy visszajöjjenek a faluba. Találkozókat szerveztünk továbbá négy éven keresztül a női világimanap alkalmából, amely a március 8. utáni hétvégén van. Ez is jó alkalom volt az együttlétre. Először a helyieket vontuk be, majd a következő évben a micskeieket, harmadjára Szentjobbal közösen szerveztük, és Szentmiklós is bekapcsolódott. Negyedik alkalommal újra Poklosteleken rendeztük meg öt gyülekezet részvételével, akkor már Papfalva is képviseltette magát. A lelkészek is elkísérték a híveket, de a liturgiában ezúttal utóbbiaké volt a főszerep. Természetesen nemcsak nők voltak, hanem férfiak és gyerekek is részt vettek a világimanapon. Egyházkerületi szinten működik a hajdúnánási szórványprogram. Ebben öt gyülekezet vesz részt: Diószeg, Jankafalva, Les, Poklostelek és Papfalva. Havonta egyszer szombati napon három órán keresztül hajdúnánási pedagógusok foglalkoznak a gyermekekkel. Szeptembertől – kérésünkre – elkezdték a magyarság történetét tanítani. Ezenkívül kézműves foglalkozásokat is tartanak. Papfalváról és az almaszegi (Voivozi) szórványból is érkeznek gyerekek. Minden évben az új kenyér ünnepének hetében tartjuk a vakációs bibliahetet. Ilyenkor nemzetiségtől és felekezettől függetlenül várjuk a gyerekeket. Hála Istennek, így általuk is meg tudjuk szólítani a szülőket. Minden évben megtartjuk az anyák és az apák napját. Utóbbit június közepén, és apás versekkel köszöntjük az édesapákat, miközben felmutatunk a Mennyei Atyára. Emellett a gyermeknapot is megtartjuk.

A felsorolt programokon kívül mit sikerült megvalósítaniuk az eltelt évtizedben?

Az egyházi birtokok döntő többségét visszaszereztük, igaz, még manapság is vannak harcok ez ügyben. Az új földbérlőtől végre reális összeget kapunk, ami viszonylagos anyagi biztonságot ad gyülekezetünknek. Visszaigényeltük a felekezeti iskolát, és részlegesen felújítottuk. Bizony nem volt könnyű egyidejűleg javítani a templomot, a parókiát, a gyülekezeti házat és dolgozni a kertészetben. Amikor ideköltöztünk, a parókia épp hogy csak állt, pár év múlva leszakadt a mennyezet. Az alapzat is nagyon gyenge volt. Felújítottuk kívülről az épületet, és nyílászárókat, elektromos hálózatot cseréltünk. Mikor már azt hittük, hogy végre lakhatóvá tettük a parókiát, a falak újra repedezni kezdtek, így tehát a több száz éves épületeink javítását tovább kell folytatnunk. Az eddigi munkálatokhoz anyagi segítséget kaptunk a megyei és a helyi tanácstól, amit persze saját forrásból mindig kiegészítettünk. Az elmúlt fél évben 1848-as emlékművet és több emléktáblát avattunk: Szarukán János 1848-as mártír főhadnagy, Lippai József református lelkipásztor és tanító, Mayr Mária tanítónő, valamint a világháborúkban elesettek emlékére. Istennek adunk hálát mindezekért.

Mit terveznek a jövőben?

A lelki templomot szeretnénk mindenekelőtt építeni. A fizikai építkezésnek a lelki ház épülését kell szolgálnia. Nagy tervünk a templomunk felújítása is, ami hatalmas munka. Hála Istennek, tavaly sikerült elkészíteni a dokumentációját. Ez ügyben az egyházkerülettel együtt folyamatosan pályázunk mindenhol, ahol csak lehet. Főtiszteletű Csűry István püspök úr a támogatásáról biztosított. A gyülekezetben már elkezdtük az adománygyűjtést. Természetesen a kirovással a teljes összegnek csak a töredékét tudjuk összeszedni, de most minden kicsi számít, és fontos, hogy a hívek a magukénak érezzék a templomot. Segítséget fogunk kérni továbbá a külföldre került poklostelekiektől, valamint a többi gyülekezettől. Szabó Ödön és Cseke Attila képviselő urak is megígérték, hogy segíteni fognak, amiben tudnak. Magyarországi forrásokat is megpróbálunk bevonni, és reméljük, hogy mint eddig, ezután is segíteni fog a megyei és a helyi önkormányzat – utóbbiról Tripó István polgármester úr biztosított minket. A felújítás több évig fog tartani, de bízunk benne, hogy sikerülni fog, hiszen „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2).