A tanár ne mumus, hanem jó főnök legyen

Kovács Mihály gyermekkori álma az volt, hogy mozdonyvezető legyen, később a színészi pályával kacérkodott. Végül egyik tanára hatására a matematikát választotta. A Pedagógiai Főiskola matematika szakára felvételizett, s első év után, amikor gyakorlatra iskolákba jártak tanítani, rájött, teljesülhet az álma: tanárként maradhat örökké „iskolás.” Érbogyoszló, ahol évtizedekig tanított, második otthonává vált a Margittán élő pedagógusnak.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Gyakori a fiatal tanároknál, hogy az első vidéki állást ugródeszkaként tekintve az első alkalommal a város felé igyekeznek. Ön miért nem tette ezt?

Lett volna rá alkalmam, de nem volt szívem hozzá, s nem vonzott a város. Érbogyoszlóban fiatal tanári gárdába csöppentem, tele voltak ambícióval, ötletekkel. Az igazgatóm, Németh Pál sokat segített a beilleszkedésben. Megszerettem az iskolát, a kollégákat, befogadtak. Nemcsak kollégák, barátok is voltunk. Olyan jól éreztem magam, hogy hétvégeken sem jártam haza Margittára. Megszerettem a bogyoszlói embereket, megkaptam tőlük az elismerést és a megbecsülést. Félig bogyoszlóinak éreztem magam, második otthonom volt a falu. 1996-ban az iskola igazgatója is lettem, 2004-ig vállaltam ezt a tisztséget. Akkor átadtam egy fiatalabb kolléganőnek. 2010-ben nyugdíjba vonultam.

Mi az alapvető különbség a városi és vidéki oktatás között?  

Erre a kérdésre egykori igazgatóm mondása jut eszembe: „Ha egy falusi ember malaca beteg, időt, pénzt nem kímél a gyógyításra, de az kevésbé érdekli, milyen a gyerek tanulmányi eredménye. Ha fontos ház körüli munka van, az felülírja az iskolába járás fontosságát.” Városon a szülők 90%-a érdeklődik rendszeresen a gyerek tanulása, viselkedése felől, míg falun mindössze 10–15 %-a. Nem igazán ellenőrzik a házi feladatokat. „Úgysem tudjuk, mi már elfelejtettük, azért van az iskola” – szokták mondani.

Meg kellett követelni a tanulást , mivel a szakma és a tanterv kötelezte.  Sikeres volt a küzdelem?

Úgy érzem, igen. Negyvenhárom év alatt mindig megköveteltem a tudást és a fegyelmet. A matekóra szent és sérthetetlen volt. Tanulásban nem ismertem tréfát. Igyekeztem úgy felkészíteni a gyerekeket, hogy később ne szégyenkezzenek a városi iskolában. Sok rossz emlékem volt gimnazista koromból, amikor a tanár megkérdezte a vidéki gyereket: honnan jöttél? Válaszra szinte nem is várva mondta: látszik. Én nem akartam ilyen megalázó élményeknek kitenni a gyerekeimet. Vidéken is vannak kiemelkedő tehetségek, akiket nem szabad veszni hagyni. Ha nem kap a tanár szülői támogatást, ezt ki kell harcolnia. Meg kell győzze a tépelődő szülőket. Pályafutásom alatt sok vidéki gyerek ért el kimagasló eredményt, sokan végeztek egyetemet, sőt doktoráltak is. Ez is erőt adott ahhoz, hogy helyben maradjak. Nem az a lényeg, hol született valaki, hanem az, hogy milyen komolyan veszi a tanulást és milyen támogatást kap a szülőtől, tanártól.

Igen sok a hátrányos helyzetű roma gyerek Érbogyoszlón. Velük hogyan boldogult?

Való igaz, hogy nem könnyű velük, de nem lehetetlen. Én szót tudtam velük érteni. Volt olyan év, amikor a tanulók közel fele roma gyerek volt. Nem eminenseknek képeztem ki őket, de megtanulták az alapműveleteket és jártak többé-kevésbé rendszeresen iskolába. Ha nem, akkor nem kapták meg a támogatást. Tudták, ebben nem viccelek. Sikerült elérni velük, hogy tiszteljék az iskolát, a tanárokat, egymást és a tudást. Az elvont matematikát az ő esetükben konkrét tárgyi vagy valós eszközökhöz kellett társítani, akkor megértették. 

Szigorú vagy elnéző legyen a tanár?

Mindig a helyzetnek megfelelően. A tanulást meg kell követelni, a tiszteletet is, de iskolán kívüli tevékenységeken barátkozni lehet és kell is a diákokkal. A tanár ne mumus, hanem jó főnök és irányító legyen. Ha valaki indokoltan hiányzik, vagy nem tud készülni, azt is meg kell érteni és el kell fogadni.

Ha már szóba került,  beszéljen iskolán kívüli tevékenységeiről.

Amatőr színjátszó csoportot szerveztem. Igyekeztem a sportot is megszerettetni a tanulóimmal. Magát az Ér kupát mi indítottuk útjára, nyugdíjazásomig részt vettem a helyi szervezésben. Sokat jártam kirándulni a gyerekekkel. főleg Pádisra. A síkvidékieknek nagy élmény volt a hegyvidék természeti szépsége és élővilága. Javult a diák-diák és a diák-tanár kapcsolat is. Már-már baráti volt, de megmaradt a kölcsönös tisztelet, mindenki tudta mennyit engedhet meg magának.

Manapság sok a panasz a diákok tiszteletlensége miatt. Milyen tapasztalatai voltak ezen a téren?

A rendszerváltás előtt lehetett fenyíteni a gyereket és a szülők ezt jó néven vették. Én szerencsés helyzetben voltam, az évek sorén kivívtam egy bizonyos fokú tiszteletet, mely megmaradt. Nem volt okom panaszra. Az is igaz, hogy a vidéki ember általában nagyobb tiszteletet ad. Az egész falu ismert, én is ismertem mindenkit. Volt olyan család, melyből három generációt tanítottam.

Hogyan éli nyugdíjas éveit?

Tudatosan készültem a nyugdíjas időszakra. Szeretek kertészkedni, szőlőt művelni. A lányom vett egy házat és egy telket Érbogyoszlón, melyet én tartok rendben. Mindennap kijárok egy kis kerti munkára. E nélkül nehéz lett volna feldolgozni a változást. Időnként horgászni és kirándulni járok, foglalkozom az unokákkal. Ezen kívül alapító tagja vagyok a margittai Horváth János Társaság színjátszó csoportjának és kórusának, valamint a katolikus egyházi kórusnak. Egyszóval unatkozni nincs időm.