Bizalomra épül a szakma

Él a Sebes-Körös völgyében, Pósalakán egy sikeres faipari vállalkozó, PAP ISTVÁN, aki amellett, hogy mintegy félszáz környékbelinek ad munkát, a községközpont, Mezőtelegd helyi tanácsában képviseli a település magyarságát.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A Mezőtelegd községhez tartozó Pósalaka félreesik az országúttól a felduzzasztott Sebes-Körös gátja mögött. Ahhoz, hogy Nagyváradról megközelítsük, Mezőtelegdnél kell letérni a Kolozsvár felé vezető főútról, majd balra fordulva a 109. számú megyei úton érhetjük el pár perc múltán Pósalakát. A falut átszelő úton hamarosan feltűnik Pap István vállalkozó fafeldolgozó üzeme. Néhány nappal korábban egyeztettük a találkozót, a Biharország kedvéért egy üzleti utat mondott le.

24-ből 26 óra munka

Pap István a 89-es változások után több cégnél is dolgozott, majd 1995-ben alakította meg a saját fafeldolgozó üzemét, mely igazi családi vállalkozás már csak azért is, mert a házuk tágas udvarán rendezték be. Házigazdám két fia is itt dolgozik, közülük az egyik faipari mérnök, de az édesapának is van faipari szakképzettsége.

„Korábban közös tulajdonú vállalkozásokban dolgoztam, ott tapasztalhattam meg a közmondás igazságát, miszerint közös lónak túros a háta, ezért úgy döntöttem, inkább a magam ura leszek” – idézi fel a cégalapítás előzményeit. Persze egyedül sem könnyű, ahogy fogalmaz: „Ahhoz, hogy az ember ebben a szakmában fenn tudjon maradni, a 24 órából 26-ot kellene dolgoznia. Nyilván ez nem lehetséges, de az igazság az, kis túlzással éjjel-nappal tenni kell azért, hogy minden a legjobb körülmények között működjön.”

A vállalkozás kizárólag fafeldolgozással foglalkozik, fő nyersanyaguk a bükkfa. Elsősorban Bihar megyéből, Barátkáról, Remetéről, Vércsorogról szerzik be a faanyagot, de van szállítójuk Kolozs, Szilágy és Fehér megyében is. A Pósalakán feldolgozott fűrészáru 90 százalékát exportálják. Legfőbb vásárlójuk egy jemeni központú arab cég. Az árut előbb leszállítják Konstancára, majd miután a megrendelő cég kifizette az ellenértékét, berakodják hajóra. Kisebb mennyiségben az európai piacra is szállítanak, esetenként német és olasz megrendelőik is vannak.

Mindenben jártasnak kell lenni

Pap István kérdésünkre elmondja, hogy a faanyag beszerzése nem jelent különösebb gondot számukra. „Többnyire maguk a kitermelők keresnek meg, mivel olyan vállalkozó hírében állok, aki pontosan és azonnal fizet a faanyagért. Az áru minősége a legfontosabb szempont számomra. A legtöbb esetben igyekszünk még a lábon álló fákat ellenőrizni. Hozzánk csak jó minőségű rönkfa érkezhet, hiszen partnereink is azt várják el, hogy kitűnő minőségű áruval lássuk el őket. Ha ez nem így lenne, a céget hamarosan be lehetne zárni. Ebben a szakmában nagyon fontos a bizalom – mindkét fél részéről –, és ezt csak komoly hozzáállással, szakszerű munkával lehet elérni” – teszi hozzá.

Folyamatosan mintegy 45-50 embernek tud munkát adni. „Ez a szám változó, mert vannak alkalmazottaim, akik, ha anyagilag kecsegtető ajánlatot kapnak, egy időre elmennek Spanyolországba dolgozni, majd egy idő után újra nálam jelentkeznek.” A munkások zöme pósalaki, de Telegdről és Mezőtelkiből is járnak hozzá dolgozni. „A mi szakmánkban lényeges a szakmai tudás; a műszaki kérdésekkel elsősorban faipari mérnök fiam foglalkozik, míg a szerződések kötése, az áruforgalom irányítása az én feladatom. Egyébként itt mindenesnek kell lenned, ha szükséges, akkor te vagy a gáteres, ha úgy adódik, a gépkocsivezető; mindenben járatosnak kell lenned.”

Az egyetlen dolog, amire panaszkodik, az alkatrészellátás, pontosabban a hazai gyártású gépekhez nagyon silány minőségű pótalkatrészeket lehet csak beszerezni, ami gyakran hátráltatja a munkát. „A hazai gyártású géppark le van robbanva, ezért újabban csak külföldön gyártott gépeket szerzünk be. A fiam a napokban tért haza Szlovéniából, egy fontos alkatrészt hozott egyik olyan munkaeszközünkhöz, amit évek óta szeretnénk felújítani. A munka a fűrésztelepen többnyire egy váltásban folyik, a gáter két váltásban működik. Ha szükség van rá, túlórázunk, az alkalmazottak ehhez pozitívan viszonyulnak” – mondja a vállalkozó.

Első a bizalom

Pap István arról is szól, hogy nagyon nehéz ma termeléssel foglalkozó vállalkozóként talpon maradni, s ezt a munkát csak becsületesen lehet végezni. Különösen fontos a kölcsönös bizalom. „Mindig azt mondom a gyerekeimnek, ne az foglalkoztassa őket, hogy valakit esetleg pár lejjel be tudnának csapni, mert azon később csak veszíteni lehet. Azt kell kiszámolni mindig, hogy amit te csinálsz, abból képes legyél megélni, eltartani a családodat. Az arab üzletemberrel, akinek az árumat eladom, kezdetben kétszer-háromszor összekülönböztünk, de ma már korrekt a kapcsolatunk, tizenöt éve dolgozom vele, s meggyőződhettem arról, hogy komoly partner, s hiszem, ő is ezt gondolja rólunk. Ez a mi szakmánkban fontos.”

Beszélgetésünk végén együtt tekintjük meg a fafeldolgozót. Körbesétálunk a farakások és a gépek között. Sok munkagép dolgozik, szóvá is teszem, hogy láthatóan minden jól szervezetten működik, „Minden munkás teszi a dolgát” – feleli rá a tulajdonos. Hatalmas farönkök várják, hogy a fűrészgépekbe kerüljenek. Semmi nem vész el, azokat a darabokat, melyeket valamilyen ok miatt nem lehet felhasználni, tűzifaként értékesítik. A vállalkozás újabb beruházásokat, fejlesztéseket is igényel, ottjártunkkor is több helyen építkeztek a telepen. „Ezekre a bővítésekre szükségünk van, hogy jobban meg tudjuk majd szervezni a munkát, biztosabban meg tudjunk felelni a minőségi elvárásoknak” – indokol a vendéglátóm.

Papp István közéleti szerepet is vállalt, a mezőtelegdi önkormányzati képviselőtestület tagja. „Sajnos szinte semmit sem lehet elérni a közösségünk részére, mert a tizenöt fős helyi tanácsban mindössze hárman képviseljük az RMDSZ színeiben a település magyarságát: egy kolléga Telegdről, egy Pusztaújlakról és jómagam. Ha néha-néha egyeztetünk is valamilyen témában a román tanácsosokkal, a szavazás napján biztos, hogy »elfelejtik« azt, amiben megegyeztünk. Nem tartják be a szavukat. Az még fájóbb, hogy a polgármesteri hivatalnak Mezőtelegden nincs egyetlenegy magyar nemzetiségű alkalmazottja sem. Különösen az idősebbek, akik nem beszélik jól a román nyelvet, nehezen boldogulnak a községházán, amikor ügyes-bajos dolgaikat szeretnék elintézni.”

Deák F. József