Aki belopta a tananyagba a magyar történelmet

Szentes Béla Érköbölkúton született kántortanító családból. Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a gimnáziumot Hajdúböszörményben. Amikor elkezdte 1941-ben, még magyar állampolgár volt, mire elvégezte, román állampolgár lett. Tanulmányait a váradi Premontrei Gimnáziumban folytatta, de mire érettségire került a sor, átkereszteltek Nagyváradi Klasszikus Vegyes Líceumnak.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Az átalakítás megváltoztatta a gimnázium arculatát?

Kissé szokatlan volt eleinte, de mivel ugyanazok a tanárok maradtak, lényegi változás nem történt. Azért sem búsult különösebben a fiú osztály, amiért leány osztálytársakat kapott. A követelmények és a tanulás színvonala megmaradt a réginek.

Önöket a boldoggá avatott Bogdánffy Szilárd is tanította. Hogyan emlékezik rá?

Két évig tanította osztályunkban a francia nyelvet. Nagy tudású, erőt sugárzó, igen komoly ember volt. Fegyelmezett és szigorú. Tiszteletet követelő egyéniségnek ismertem meg, aki már akkor is kirítt az átlagemberek közül. Büszke vagyok, hogy ilyen tanárom volt. Nemcsak franciát, de emberséget, viselkedéstant is tanultunk.

Érettségi után mi következett?

Olyannyira megszerettem a gimnáziumot, hogy egy évig felügyelőtanárként ott maradtam. 1951-ben felvételiztem a Bolyai Egyetem jogi karára. Úgy nézett ki, sínre tettem az életem, de nem így történt. Egy év múlva apámat kitették az állásából, mivel Köbölkúton kántortanítóként vallásos szellemben nevelte a falu lakosságát. Nekem is mennem kellett. Valamiből élni kellett, ezért állást kerestem. Ha az ember bajban van, mindig hazamegy. Ezt tettem én is. Hazajöttem Bihar megyébe, Szalacson, majd Magyarkécen tanítóskodtam. Közben enyhült a politikai helyzet, elkezdhettem Kolozsváron a törtélelem-magyar szakot. Az egyetem elvégzése után Tarcsán tanítottam. 1962-ben jöttem Margittára, és nyugdíjazásomig 1990-ig itt tanítottam. Szerencsés helyzetben voltam, mert megtehettem, hogy csak magyar nyelven tanítsam az egyetemes történelmet. Elegendő osztály volt, így megvolt a szükséges óraszámom, Románia történelmét pedig román anyanyelvű kollégáim tanították. Nekem „jól jött” ez, mert a román nyelvet nem sikerült anyanyelvi szinten elsajátítanom. Egyszer kaptam egy román osztályt is, elboldogultam velük, sőt nagy meglepetésemre szerették az óráimat.

Nyílt titok volt annak idején, hogy a tanár úr a tanterv mellé mindig „beszúrt” egy kis magyar történelmet. Nem volt emiatt kellemetlensége?

Én a rendszerváltás előtt tanítottam, amikor tanterv szerint magyar történelmet nem tanítottak. Könyveket sem lehetett kapni ebben a témában. Tanárként és magyar emberként kötelességemnek éreztem, hogy lehetőségeim szerint „beoltsam” egy kis magyar történelemmel a tanulóimat. Igyekeztem az anyagot úgy leadni, hogy maradjon csengetés előtt néhány perc beszélgetésre. E beszélgetések alkalmával sikerült egy-egy történelmi esemény magyar vonatkozásait ismertetnem. A gyerekek szivacsként szívták magukba az információt. A szülők is örömmel vették. Kellemetlenség csak tanártársaim részéről ért. Valahogy „kiszagolták” és jelentettek.

Volt valamilyen következménye?

Volt, de nem vészes. Házkutatást tartottak nálam. Mindent felforgattak a pincétől a padlásig, könyveket kerestek. Találtak is bőven, azokat mind elvitték, úgymond átvizsgálásra. Többségében magyar történelemkönyvek voltak, de egyik sem volt hivatalosan tiltólistán. Néhány hónap múlva visszakaptam őket. Voltak tiltottak is, de azok közül egyet sem találtak meg, pedig szinte az orruk előtt voltak. Valószínű a Fennvaló így akarta. Megkérdezték, miért olvasok ilyen témájú könyveket. Mert tanárként tájékozódnom kell, mondtam. Szerintük annyit kellett tudni, amennyit a tanterv megkövetel. Egyszer később saját hibámból majdnem lebuktam. Az iskolában hagytam a táskámat, benne a magyar történelemkönyvekkel, melyekből időnként felolvastam a diákjaimnak. Szerencsére az aligazgató megtalálta és bevitte az irodájába, anélkül, hogy belenézett volna.

Óráin rend és fegyelem volt. Osztályfőnökként is szerették. Mi volt a titka?

A tanár egyénisége határozza meg azt, hogy tud-e rendet tartani. Ha leköti a diákok figyelmét, akkor rend van, ha unatkoznak a gyerekek, akkor fegyelmezetlenek. Szerettem tanítani és szerettem a gyerekeket. Ha bementem az osztályba, jól éreztem magam, elfelejtettem minden bajomat. Valószínűleg ők is érezték ezt. Nem voltam nagyon szigorú, de az alapvető tudást megköveteltem. Osztályfőnökként igyekeztem megérteni gondjaikat-bajaikat. Megpróbáltam időnként az ő fejükkel gondolkozni és megértő lenni, hiszen én is voltam fiatal. A diákcsínyekért nem haragudtam, de a szemtelenséget nem tűrtem el. Annak idején pártunk és kormányunk megkövetelte a vasárnapi programokat, hogy ne tudjanak a diákok templomba járni. Nem értettem vele egyet, de a parancs az parancs. Úgy vágtuk át a csomót, hogy felváltva mindig csak a fél osztály jött el a kötelező vasárnapi foglalkozásukra. Sántított a dolog, de „lenyelték a békát”.

Hogyan telnek a nyugdíjas évek?

Eleinte szokatlan, de bele lehet jönni. Sokat olvasok, főleg a magyarság eredetével kapcsolatos műveket, tanulmányokat. Ha tehetem, eljárok történelmi témájú előadásokra. Időnként találkozom a régi munkatársakkal, kicsit nosztalgiázni. Szívesen elbeszélgetek a tanítványaimmal, örülök a sikereiknek.