Ősök emlékezete tánclépésekben

Micske méltán kiérdemelné A táncok faluja címet, ami elsősorban Hodgyai Editnek és a köré sereglő fiataloknak köszönhető. A táncházon nevelkedett iskolaigazgató Micskére kerülését követően hagyományt teremtett, a régi lépések életté formálódtak a keze alatt, Erdei Sándorral megalapították a külföldön is elismert Görböc néptánccsoportot. A IX. Partiumi Néptánctalákozó a helyi polgármester ellenkezése dacára is sikeres volt.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Az egyik helyi dűlő nevéről nevesített gyorslábúak csakhamar „kirúgták” falujuk oldalát, ki-be járást engedve a szépet, az értéket követőknek, keresőknek. Már tizenöt esztendeje, hogy évente „toborzóra” hívják a környékbeli és távolabbi települések táncosait, ahol a közös kultúra hordozta életérzéseket megosszák egymással és az egyre népesebb közönséggel. Eleinte a falunapok keretében ropták a táncot, de rájöttek, hogy az értéket nem szabad az „ocsúval” elegyíteni, így később Partiumi Néptánctalálkozó elnevezéssel külön rendezvény keretében léptek színpadra.
Vasárnap immár kilencedik alkalommal szervezték meg az egész falut megmozgató eseményt. A szervezők annak rendje-módja szerint igyekeztek mindenre kiterjedő precizitással lebonyolítani a szervezést, így írásban folyamodtak a polgármesteri hivatalhoz, rábólintást kérve a faluközpontban sorra kerülő össznépi tánckavalkádhoz. A községi elöljáró minden indoklás nélkül elutasította a folyamodványt, személyes meggyőződését ezúttal sem tudta a közösségi érdeknek alárendelni, ahogyan az választóival szembeni kötelessége lett volna. 

Ígéret fedett színpadra

Az égiek kegyesebbek voltak a földi hatalmasságoknál, a szél rugdosta felhők között kikacsingatott a napsugár is, így parádézhatott a szemet gyönyörködtető táncosok sokasága a tiltott zónává minősített faluközponti utcarészen, miközben a nagyváradi Csillagocska muzsikásai húzták a talpalávalót. A közös tánc hangulatával felpörgetve, a pazar látványt nyújtó kipirult arcú fiatalok szép rendben bevonultak a helyi iskola udvarára, ahol a továbbiakban a szabadtéri színpadon zajlottak a csoportonkénti fellépések. Hodgyai Edit köszöntötte a tavalyinál népesebb közönséget, valamint azt a 313 táncost, akik eljöttek Micskére. Derzsi Ákos parlamenti képviselő a rendezvény fővédnökeként kapott szót. Ígéretet tett arra, hogy a számára érthetetlen módon távolmaradó polgármesterrel ellentétben mindig támogatni fogja a rendezvényt, a fellépő fiatalokat, parlamenti mandátumának végéig fedett színpadot eszközöl ki a micskeieknek.
A műsorvezetést felvállaló Erdei Sándor könnyed humorú felvezető szövegekkel
fűszerezte a látottakat, emellett szakszerű ismertetőt kaptunk a bemutatott táncok földrajzi eredetéről, a tánccsoportok történetéről. A fellépők sorát a Görböc iskolás csoportja nyitotta szilágysági tánccal, míg a finálét a helyi felnőtt táncosok ropták.

Díjazott diákok

A fellépők között sok volt a visszatérő vendég, míg a szilágylompérti Kéknefelejcs most debütált a Partiumi Néptánctalálkozón. A néptánc széles spektrumát felvonultató műsoráradat során a szilágysági táncok mellett többek között láthattunk igényesen előadott szatmári, mezőségi, moldvai táncokat, legényest. Szemet gyönyörködtető volt a szentjánosi páros, Mile Edina és Dudoma Tamás mezőségi párosa, akárcsak a látványteremtő táncjátékot bemutató érsemjéni Ezüstperje produkciója is. Évről-évre elmondható, egyre jobban odafigyelnek a tájegységek táncaihoz illő viseletre is, ennek okán igen kirívó volt a bőrkalap és a szandál viselete egy-egy fellépőnél.
A monotonitást megszakítandó – ha lehet egyáltalán néptánc esetében ilyesmiről beszélni – sort kerítettek az idei év tantárgyversenyein elért diákok megjutalmazására, valamint a Norman-díj átadására. A díjat alapító ír úriember évek óta támogatja a helyi református bentlakást, valamint az iskola kiváló diákjait. Az idén Norman-díjat vehetett át Tripó Debóra hatodikos tanuló, aki az iskola legeredményesebb diákjaként mindenből színjeles osztályzatot kapott. Hozzá társultak megosztott díjazottakként Kovács Gyöngyi és Bertalan Szabina Nóra mindketten nyolcadikosok, ők önmagukhoz képest a legnagyobb fejlődést mutatták tanulás terén.

Fánkevő bajnok New Yorkból

Igen népszerű volt a fánkevő verseny is, negyvenen neveztek be a lekváros ínyencséggel való hadakozásba. Mivel kézzel nem volt szabad hozzáérni a madzagra fűzött fánkhoz, a csupalekvár ábrázatot öltő lelkes versenyzők látványa a kacagást is előhozta a közönségből. A legnagyobb zabálón legkevésbé volt észrevehető a maszatolás nyomai, ami nem csoda, hisz a győzelmet megszerző Jarret Freeman Amerikából érkezett színesbőrű fiatalember, aki angolt tanítani érkezett a margittai diákoknak a szünidőben.
A rendezvényt jól kihasználták az árusok is, a népművészeti tárgyak akárcsak a bóvlik egyaránt fellelhető volt kínálatukban.
Az udvar végén hosszú asztalok várták a megfáradt fiatal táncosokat, hogy új erőre kapjanak óriás üstökben rotyogtatott gulyástól.
Már a faluszélén jártunk, búcsút intve egy tartalmas délutánnak, amikor a Csillagocska zenekar prímása a lisztporossá gyantázott vonóval húzta a talpalávalót. Lebbentek a szoknyák, csapkodtak a csizmaszárak, kezdetét vette a táncház, kifulladásig. Mert így érdemes csak táncolni, magáért a tánc öröméért.


 

Résztvevők és vezetőik

Csillagocska Néptánccsoport Nagyvárad                  Benedek Árpád
Kankalin Néptánccsoport Székelyhíd                        Galajda Judit
Pacsirták Néptáncegyüttes Telegd                            Szoboszlai Gáspár Edit
Gyöngyvetők Néptánccsoport Margitta                    Deák Andrea és Fügedy Anikó
Szentjánosbogyarak Néptánccsoport Szentjános     Sárközi Judit
Kéknefelejcs  Néptánccsoport Lompért                    Sólyom Emese
Rekettye Néptáncegyüttes Nagykároly                     Székely Sára
Pitypang Néptánccsoport Szalárd                             Kőrösi Mária
Galagonya Néptáncegyüttes Bors                             Bajdik Baranyi Emma
Ezüstperje Érsemjén                                                 Sütő Szabolcs
Nyíló Akác Érmihályfalva                                          Borbély Simon Csaba
Felszeg Gyöngye Kalotaszeg                                     Lovász András            
Görböc Micske                                                          Hodgyai Edit és Erdei Sándor