Az Úr munkálkodott Tótiban

Szászrégentől kicsit északra, a Maros menti Marosfelfaluban született, vallását híven gyakorló családban. Szülőfalujában végezte el az általános iskolát, majd a középiskolát Régenben, reál tagozaton. A műszaki egyetemen folytatta volna tanulmányait, de, mint mondta, Isten fordított élete útján.

Tizenegyedikes diák volt Demeter Sándor, amikor szülőfalujában, Marosfelfaluban megrepedt a harang, ezért újat kellett önteni. A szentelésre írt egy verset, az megragadta a jelen lévő püspök figyelmét, és azt mondta neki, hogy ilyen fiatalemberre volna szükség a teológián. Érdekes, hogy sem azelőtt, sem azután nem írt verseket, de ez az egy meghatározta élete útját, mivel megfogadta a püspöki tanácsot, szakított műszaki álmaival és 1977-ben sikerrel felvételizett a kolozsvári Református Teológiára. Úgy gondolta, ha az Úristennek szüksége van egy szolgára, ő készen áll rá. A megrepedt harangot és a püspöki meghívót égi jelnek tekintette. 1981-ben diplomázott, kevéssel utána megnősült, és egy évtizedig a Nyárád mentén szolgált a közigazgatásilag Ákosfalvához tartozó Kisgörgény faluban. Onnan hívták meg Tótiba egy bemutatkozó szolgálatra 1991-ben, majd ugyanazon esztendő október 1-jén tényleges szolgálatra. Azóta, immár több mint két évtizede, Tóti református közösségének lelki vezetője.

A presbitérium általában közelebbről szokott lelkészt meghívni. Hogyan jutottak el Önhöz Kisgörgénybe?

Tulajdonképpen nem ők jutottak el hozzám, hanem mi hozzájuk. Egy szentjobbi barátunk beszélt rólunk, és egy alkalommal, amikor családommal hozzá jöttünk látogatóba, megejtettük a lelkészi bemutatkozást Tótiban. Akkor itt eléggé elhanyagolt állapotban volt minden, és nem nagyon tolakodtak a lelkészek azért, hogy ide jöjjenek. Mi vettük a bátorságot és belevágtunk. Azért kellett hozzá némi bátorság és elszántság, mert négy kisgyerekkel költöztünk be egy lerobbant parókiába.

Úgy tudom, hogy Önök nemzetfenntartásban is példát mutatnak az itteni közösségnek, mivel családjuk Tótiban tovább gyarapodott. Hány gyerekük van, illetve van-e köztük, aki továbbviszi a lelkészi stafétabotot?

Isten kegyelméből és áldásával hét gyermekünk született, tehát Tótiban még három. Sándor fiunk kórházlelkészként szolgál Temesváron. Két gyerekük van. Szilárd fiunk Mezőbajon szolgál saját gyülekezetében. Felesége szintén református lelkész Anton. Nekik egy kisfiuk van. Csenge lányunk Nagybányán segédlelkész, ő most menyasszony. Jácint fiunk is elvégzett egy évet a teológián, de valószínűleg úgy értékelte, hogy családunkban sok lesz a lelkész, ezért átment a közgazdasági szakra. Jelenleg mesterizik. Szabolcs fiunk most másodéves a teológián, Lídia lányunk pedig másodévet végzett a kolozsvári Református Kollégiumban. Reményke lányunk most végezte a nyolcadik osztályt, és sikeresen felvételizett a kolozsvári Református Kollégiumba. Ha csak a szűk család van együtt, akkor egyelőre 14-en ülünk az asztal körül, de valószínűleg Isten kegyelméből leszünk még többen is.

Csak gratulálni lehet egy ilyen gyönyörű családhoz. Gondolom, azért voltak nehéz pillanatok. Nem könnyű hét gyereket felnevelni, ráadásul valamennyit iskoláztatni.

Ezzel teljes egészében egyetértek. Ha annak idején valaki megkérdezte volna: Miből? – adós maradtam volna a válasszal. Az Úristen azonban mindig kirendelte a legszükségesebbeket, ezért áldom és magasztalom. Benne bízva sem mi, sem a gyerekeink soha nem maradtak szégyenben. Összetartó család voltunk, vagyunk. A nagyobbak segítettek elrendezni a kisebbeket. Ha egy családban megvan a szeretet, ott már nem lehet igazi hiány. Sokszor kiszámíthatatlan utakon kaptunk segítséget. Milliomosok nem lettünk, de a legszükségesebbet mindig megadta az Isten, és ennyi nekünk elég is volt. Hétszer is „kincset találtunk”, és azokat igyekeztünk hitben, szeretetben nevelni és az Úrhoz vezetni.

Tudjuk, hogy Tótiban a református vallás a domináns, igen kevés a más vallású. Mekkora az Ön „nagyobb családja”, a tóti református közösség? Milyen arányban látogatják az istenházát?

A főkönyv szerint 450 egyházfenntartót tartunk számon. Sajnos vannak 120-an, akik reformátusnak tartják magukat, de fizetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Ezenkívül kb. 100 gyermek szerepel a nyilvántartásunkban. Ez összességében 670 fő. A vasárnap délelőtti átlagos istentiszteleteken 75-80, délután pedig 40-50 hívünk van jelen. Én elégedett vagyok ezzel az aránnyal, persze örülnék, ha még többen lennénk. Természetesen nagyobb ünnepeken többen teszik tiszteletüket az istenházában. Úgy érzékeltem, hogy a hívek, ha kapnak valamit – mármint lelkileg –, akkor szívesebben visszajárnak. Sajnos a fiatalok kevesebben jönnek, mint szeretném. Ez érvényes a templomra és a bibliaórákra is. Utóbbit megpróbáljunk vonzóbbá tenni, de erőltetni nem lehet, illetve nem érdemes a gyerekeket. Remélem, a saját jószántukból fognak majd eljönni. Ehhez kellene a szülői segítség is.

Köztudott, hogy Ön a CE (Christo et Ecclesia) szövetség tagja. Ezt a szövetséget sokan dicsérik, sokan bírálják. Mi a szövetség lényege, szerepe a református valláson belül?

Talán a lényeget már el is mondta. A református egyházon belüli szövetségről van szó, amint az elnevezése is mondja: Krisztusért és egyházáért. Valóban sokan mondják, hogy valaki vagy református, vagy CE szövetséges. A kettő viszont semmiképpen nem zárja ki egymást, sőt. Ahogy mindenki elismeri a nőszövetséget, a presbiteri szövetséget meg a többit, úgy, remélem, hamarosan a CE szövetség is elismerést és megbecsülést nyer. A polgári élet példájával élve, ez a református valláson belüli civil szerveződés. Semmiképpen nem akar új egyházat. A tagjai azok a református hívek, akik szeretik az Urat és egyházukat, de ezen keresztül is valami többletet akarnak adni egyházuknak: Megakadályozni az elvilágiasodását és erősíteni a lelki fejlődését, épülését. Ennyi az egész, ezért nem értem meg a bírálókat.

Napjainkban egyre több református lelkész vállal politikai szerepet. Mi erről az Ön véleménye?

Úgy gondolom, hogy a mi elsődleges feladatunk az, hogy az embereket vezessük az Úrhoz. Ha ez sikerül, akkor már a lelkésznek nem kell politizálni, hiszen meg vagyok győződve arról, hogy aki komolyan veszi az Urat, az komolyan veszi a hitét, nemzetiségét, anyanyelvét is. Ő anyanyelvén fogja olvasni a Bibliát, becsületes, gerinces ember lesz, és megérti azt, hogy az Úristen kirendelte nekünk azt a helyet, ahol szolgálnunk kell. Ott állunk helyt, ahová állított, mi itt Erdélyben. Ezzel teszünk a legtöbbet a mi népünkért és a jó példa mutatásával. Fennmaradásunkhoz a jogaink kiharcolásával egyenértékűen fontos a gyermekvállalás és az erős hit. Ha Isten felé fordulunk, minden téren megkapjuk a felemelkedést.

Több mint két évtizede szolgál itt. Miket tart a legfontosabb megvalósításoknak? Minek örült a legjobban?

Mindenekelőtt annak, hogy az Úr munkálkodott itt Tótiban, sokan közelebb kerültek Istenhez, hitük erősödött, olyanok is elkezdtek templomba járni, akik azelőtt ezt nem tették. Híveim szeretik és követik az Urat. A lelki munkán kívül elég sok fizikai teendőnk volt, hiszen nagyon elhanyagolt parókiát vettünk át. Rendbe kellett tenni, illetve lakhatóvá tenni. Közben elkezdtük az új parókia építését, mely 1995-ben lett kész. Javítani kellett a melléképületeket is. Ezt helyi erőből talán nem bírtuk volna, de szerencsére érkeztek támogatások Hollandiából. A hívek is érezték a cél fontosságát, és adakoztak. A templom is javításra szorult. Újra kellett bádogoztatni a tornyot, meg kellett javíttatni a tetőszerkezetet, melyet a háború lövedékei elgyengítettek. Belülről teljes egészében újravakoltuk és festettük. A padlót és a padokat is ki kellett cserélni. Parkosítottuk a kertet, és új kerítést húztunk.

Voltak-e a hollandokon kívül hazai támogatóik?

Több alkalommal kaptunk alkalmi segítséget a helyi tanácstól, amióta Vincze Nándor lett a polgármester. Azelőtt ez nem volt jellemző. Egy alkalommal a megyei tanács is támogatott bennünket. Jól jönne az állandó helyi támogatás, hiszen gyakran előfordul, hogy hónapokig nincs miből kivenni a fizetésemet.

Az egyházi birtokokat sikerült-e visszaszerezniük? Az hoz valamilyen bevételt?

Az elvett földeket visszakaptuk, abból van bizonyos bevétel. A volt kántori lakás visszaadása most van folyamatban. Jelenleg az óvoda működik benne.

Mik a legfontosabb tervei a jövőre nézve?

Erősíteni a lelki munkát családlátogatásokkal is, szeretnék mindent megtenni azért, hogy ezt a közösséget az Úrhoz vezessem. Ezt bízta ránk az Isten: Hirdessük az evangéliumot, és igyekezzünk mindenkit megnyerni a Megváltónak. Ezért imádkozunk. A fiatalokra különös figyelmet fordítunk, de őket csak szeretgetni lehet az Úrhoz, erőszakkal nem megy. Természetesen, ha lehetőség lesz építkezésre, javításokra, azokat sem mulasztjuk el.

Végezetül arra kérem, köszönjünk el az olvasóktól egy igével.

Bízzál az Úrban és tégy jót. (Zsolt 37,3)