Hírességek szülőhelyén

Az érsemjéni falunapokról mindig öröm tudósítania az újságírónak. Ez az a település, ahol a tinglitangli, a nyugatmajmolás helyett a hagyományok ápolására, az elődök értékeinek továbbadására kerül a hangsúly. Ez a szemlélet tárgyi értékekben is megnyilvánul.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

 Az eltelt évek során multifunkcionális művelődési házzal, gyönyörű parkkal, szoborparkkal, múzeummal, irigylésre méltó iskolaépülettel és nem utolsósorban takaros községházával gazdagodott Érsemjén. A községhez tartozó települések felzárkóztatása is szemet gyönyörködtető. Ennek ellenére, ahogyan már lenni szokott, a kerékkötők, a sunyi irigykedők, a fanyalgók itt is „gólt akartak rúgni”, de hát „labda” nélkül ez nehezen sikerülhet. Legfeljebb sarat dobálhatnak csillagos papírra vetve, de ettől még nem változik a „mérkőzés” kimenetele. Engedtessék meg ez a szusszanásnyi elkóborlás a falunapi beszámoló műfaji kereteiből, de az igazságérzet mondatja velem.

A faluünnep nyitónapja kettesfogathajtók ügyességi versenyével indult a sportterem mögött kialakított akadálypályán. Eközben gyerekek viháncolásától volt hangos a Népkert. A paripák és hajtók vetélkedése még be sem fejeződött, amikor a nagy iskola mögötti udvarban már jókora sokaság gyűlt össze, benne a magyarországi testvértelepülések küldöttsége, a természetvédelmi központ avatására. Balázsi József polgármester a köszöntőjében szólt arról az igénytelenségéről közismert növényről, az ezüstperjéről, amely a térség jellegzetessége. „Ennek a sokak által lekicsinylett növénynek köszönhető a mostani eseményt felvezető néptáncegyüttesünk neve és a természetvédelmi központ is” – mondta az elöljáró. Szabó Ödön parlamenti képviselő kiemelte, hogy a megyében hat ilyen létesítmény megvalósítása van folyamatban. „A természetvédelmi övezetek értékké érnek, erre a gerincre tovább lehet építkezni turistatáborok, bemutató központok révén” – fejtette ki a képviselő. Az avatószalag elvágása után dr. Karácsony Károly nagykárolyi növénybiológus rövid előadást tartott a térségben fellelhető növényritkaságokról.

A Fráter Loránd Művelődési Házban a Móka színjátszó csoport sziporkázott, majd a Rajkó Zenekar nyújtott maradandó élményt. A faluünnep második napján, vasárnap első ízben tartottak ökumenikus istentiszteletet a Népkertben, majd, mint minden évben, megkoszorúzták Kazinczy Ferenc szobrát. Az 1907-es szoborállítás óta most először hangzott el itt, Szabó Imre tolmácsolásában, Szávay Gyula Kazinczy szobránál című verse. A délutáni néptáncgála után a könnyed szórakoztatás került előtérbe, majd tűzijáték világította be a hírességek faluját.