Érkörtvélyes gyöngyszeme a falumúzeum

Amikor 2006-ban az akkori falunapon átadták az érkörtvélyesi Falumúzeumot, az ünnepségen ezen sorok írója is jelen volt. Évtizedek folyamán több hasonló vidéki létesítményt, tájházat is láttam, de kevés volt köztük, ami ilyen szépen rendbetett ingatlanban működött volna. Nemrégiben Körtvélyesen járva kerestem fel a közgyűjtemény megálmodóit, TÓTH IMRE ZOLTÁNT és nejét, TÓTH TÜNDÉT.

A Tóth házaspár szívesen idézte fel a kezdeteket; elmondták, hogy eredetileg a saját portájukon állították ki a néprajzi tárgyakat. Hogy a falumúzeum létrejött, a szerencsének is köszönhető. 2005-ben az akkor szervezett dinnyefesztiválon jelen volt az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke, Szabó Ödön megyei tanácsos is. Ő is megtekintette a Tóth Tünde szülei házánál általuk létrehozott néprajzi kiállítást. Akkor felvetődött a gondolat, hogy ezt rendszeresíteni kellene, hogy másoknak is lehetőségük legyen megismerkedni a kiállított tárgyakkal. „Én akkor elmondtam, hogy ezen a portán mezőgazdasági munka folyik, itt nem nagyon lehet látogatókat fogadni, egy megfelelőbb helyiséget kellene találni a tárgyak bemutatására. Felajánlottam a gyűjteményt a leendő múzeumnak; a mostani létesítményben a kiállított tárgyak nyolcvan százaléka az én örökségem” – mesélte Tóth Tünde.

Az említett látogatáson jelen volt a község polgármestere is, és együtt Szabó Ödönnel felkeresték a mai múzeumot. Akkor az épület állami tulajdonban volt, több intézmény is működött ott az elmúlt évtizedekben, s mindenki szerint megfelelt a célnak. A múzeum létesítéséhez viszont pénzre volt szükség, a romos épületet fel kellett újítani, átalakítani. Az ügyvezető elnök megígérte, hogy lesz rá pénz. A következő év januárjában meg is jött a szükséges 900 millió régi lej. „Még abban az évben – 2006-ot írtunk – augusztus 8-a körül, egy másik falunap előtt a falumúzeum elkészült – emlékezett vissza Tünde asszony. – Négy napunk volt rá, hogy az átadásig berendezzük. Mi ennek előtte jártunk múzeumokban, beiratkoztunk a magyarországi Tájház Szövetségbe, előadásokra jártunk, ennek köszönhetően a berendezést is megoldottuk.”

A megnyitóra berendeztek négy helyiséget, a szép szobát búbos kemencével, a konyhát, a kézműves műhelyt, és van egy mezőgazdasági kiállítóterem is. Az első helyiség, ahová az ember belép, a konyha, ahol régi idők bútoraival és konyhai eszközeivel találkozunk, különösen szépek a kézzel készített, sásfonatú székek, a szőttesek. A konyhából nyílik a tisztaszoba, melynek egyik éke a búbos kemence, a falakon korabeli fényképek meghitt hangulatot nyújtanak. Ugyancsak a konyhán keresztül jut el az ember a kézműves műhelybe, ahol egy ma is működő szövőszék van, egy következő helyiségben mezőgazdasági eszközök, szerszámok sokaságát láthatjuk. Van egy raktárszoba is, ahol egy régi osztálytermet rendeztek be, az iskolából hozták el a tárgyakat – padokat, jelvényeket, trombitát, háromlábú iskolatáblát stb. „Az itt látottak sokak számára szereznek különleges élményt. Voltak olyan csoportok, amelyeknek tagjai beültek az iskolapadokba, és órát tartottak” – idézte fel Tóth Imre Zoltán, a nyugalmazott pedagógus.

A látogatóknak előre be kell jelentkezniük, Érkörtvélyes község weboldalán megtalálják az elérhetőségeket és más tudnivalókat is. A Falumúzeum gazdája az önkormányzat – tették hozzá vendéglátóim –, és minden segítséget megad annak érdekében, hogy a létesítmény működőképes legyen; támogatásukkal sikerült a földgázt is bevezetni.

A helybeliek büszkék arra, hogy van egy ilyen létesítmény a faluban, de talán több figyelmet érdemelne részükről, hangzott el. Sokan felkeresik más településekről is, Körtvélyesről elszármazottak, akik a legnagyobb elismeréssel szólnak a kulturális intézményről. Mindezt a vendégkönyvbe beletekintve is lehet látni, sokan jelentették már ki: „Ez a falumúzeum Érkörtvélyes gyöngyszeme”.

„Az Egyesült Államokból is voltak látogatóink, nemrég kaposváriak jártak itt, de a környékbeli települések iskoláinak tanulói, pedagógusok kíséretében többször is felkeresik a kiállítást. Jóleső érzés látni a mosolygós arcokat, hallani az elismerő szavakat” – mondta a Tóth család.

 

Deák F. József