A hit alapjára építenek

Érmihályfalva római katolikus plébánosa, BOGDÁN ISTVÁN a Bákó megyei Magyarfaluban született 1962. augusztus 26-án. Elemi iskoláit és középiskolai tanulmányainak első részét azon a vidéken végezte román nyelven – mivel más választása nem volt –, majd Gyulafehérváron az egyházi középiskolában magyar nyelven. Az átállás nem okozott gondot, mivel a családban csak magyarul beszéltek.

Érettségi után sikeresen felvételizett a Katolikus Teológiára, és tanulmányait az akkori törvényeknek megfelelően a katonai szolgálat letöltése után kezdhette el. Sajnos rövidesen meg is kellett szakítania a kommunista rezsim numerus clausus törvénye miatt: a nem erdélyi születésűek nem tanulhattak Gyulafehérváron. 1990-ben fejezhette be tanulmányait, még abban az évben pappá szentelte Tempfli József akkori váradi megyés püspök. Hivatásának gyakorlását a nagyváradi Barátok templomában kezdte el, egy év elteltével a püspök Szentjobbra küldte, s ott 15 évig szolgálta a helyi katolikus közösséget. Innen 2006-ban, a váradi Szent József-plébániára helyezték, ahol a lelki szolgálat mellett a Mária rádió munkájában is közreműködött. Hat év elteltével, éppen egy éve helyezték Érmihályfalvára.

– Egyházi körökben Önt a nagy építkezőként emlegetik. Munkássága legnagyobb részét Szentjobbon töltötte. Kérem, beszéljen az ottani és a Szent József-telepi megvalósításairól!
– Szentjobbon Győrfi József atyát váltottam, akit akkor Rómába küldtek tanulmányútra. Rengeteg feladattal találtam magam szembe. A ’90 utáni eufórikus hangulattal belevetettük magunkat a munkába. Több beruházásba is kezdtünk egy időben, a legfontosabbak: a templom külső-belső teljes felújítása, statikai állapotának rendbehozatala, új plébánia építése. Ezenkívül a Caritas – kérésemre – egy hatalmas projekt keretében átépítette a volt leányiskolát gyermekotthonná. Ez a tulajdonunkban volt, és mellé még vásároltunk két épületet. Így egy modern, európai szintű otthont tudtunk létrehozni. Ahogy befejeződött az építkezés, én elkerültem Nagyváradra. Úgy gondoltam, a Szent József-telepen nyugisabb életem lesz, de itt is építkezések vártak rám. A plébánia udvarán működő óvoda ugyanis kicsinek bizonyult, ezért a hívek javaslatára egy új épületet húztunk fel óvoda-bölcsőde céljára. Mindemellett természetesen a lelki építkezésről sem feledkeztem meg, de ki kell építeni a szükséges infrastruktúrát is, mely kiszolgálja lelki építkezésünket. Tavalyelőtt decemberben Érmihályfalván szintén Győrfi József atyát váltottam, aki ez alkalommal örökre távozott közülünk, visszatért teremtőjéhez. Első lépésként újra kellett indítani a plébánia életét, meg kellett ismerkednem híveimmel. Kezdem már megszokni, megismerni az egyházközséget, az embereket, nagyon sok jóindulatú emberrel találkozom nap mint nap. Én szeretek itt lenni, és úgy tűnik, a híveim is elfogadtak engem. Ittlétem egy éve alatt sikerült újra megszerettetni velük a templomba járást. Ma már ugyanolyan szép számban járnak, mint azelőtt. Természetesen ez még nem elég, azon kell fáradoznom, hogy még többen eljöjjenek. Azzal teszünk tanúságot Krisztushoz tartozásunkról, ha éljük az evangéliumot, ha a vasárnapot szentmise hallgatásával tesszük teljessé. Felemelő dolog testvéreinkkel a templomban találkozni, akikkel a Jóisten nagy családját alkotjuk. Hálát adok azért, hogy az elrepedt harangot újra tudtuk öntetni. Teheti majd újra a dolgát: „Hívom az élőket, elsiratom az elhunytakat, és megtöröm a villámokat”. Felújíttattuk az orgonát is, amely azóta használaton kívül állott, hogy a háborúban elvitték sípjainak egy részét. Szeretnénk megoldani a templom fűtését, szigetelését. Folyamatosan pályázunk, reméljük, sikerrel.
– Mikor érintette meg Önt az isteni elhívatás?
– Vallásos, templomjáró családból származom, és rendszeresen ministráltam is. A plébános nagyon barátságos volt velünk, összefogott bennünket. Már gyerekkoromban éreztem szívemben a hivatás jelét, mely az idő teltével egyre erősödött mindaddig, amíg elhatározássá vált. Az akkori plébánosom javaslatára jelentkeztem a kántoriskolába, felvételt nyertem, a többi már jött magától, remélhetőleg a Jóisten irányításával.
– Érmihályfalva vegyes vallású település, legnagyobb arányban reformátusok lakják. Hány katolikust tartanak nyilván? Járnak-e rendszeresen templomba?
– A népszámlálási adatok szerint 3200 ember vallotta magát katolikusnak, de nyilvántartásunkban csak valamivel több mint 2500-an szerepelnek. Az eltérés onnan adódik, hogy nem mindenki jelentkezik be hozzánk hivatalosan. Vannak, akik csak szükség esetén keresik fel a plébániai hivatalt: elsőáldozás, bérmálás, házasság vagy betegség, esetleg temetés esetében. Aki egyszer megjelent, azt már nyilvántartásba vesszük. A jó egyházközségben a jó lelkipásztornak minden hívét ismernie kell, és törődnie kell vele. A nyilvántartottak döntő többsége fizeti a járulékot, és legalább a nagyobb ünnepeken – húsvét, pünkösd, templombúcsú, karácsony – eljön a templomba. A rendszeres templomba járók aránya úgy 20-25 százalékra tehető, ami tudomásom szerint valamivel jobb az átlagnál. Persze az is tudott dolog, hogy a statisztika soha nem tükrözi teljes egészében a valóságot. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a vallását rendszeresen gyakorló egyén sokkal jobban tudja kezelni a válsághelyzeteket. Ha szívünkben ott van a hit és az istenszeretet, könnyebb kiutat találni a nehéz helyzetekből. Jó lenne, ha ezt valamennyi testvérünk megszívlelné.
– Van leányegyháza az érmihályfalvi plébániának?
– Igen, Gálospetri a filiánk, melynek katolikus közössége bővült, mivel a Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba atya közreműködésével, gyermekotthont alapított. Az ott lakó 30 gyermek hozzánk jár templomba. A helybéliek és a környékbeliek szívükbe fogadták az otthont és az ott élő gyermekeket, ezt támogatásukkal fejezik ki. A püspök úr segédlelkészt is adott Husztik Róbert személyében, ő sokat segít abban, hogy a plébánia fiataljait megtartsuk vallásukban. Különböző programokkal igyekszünk bevonni őket az egyházközség életébe. Fel akarjuk újítani a régi katolikus iskolát, mely alkalmas lesz programok szervezésére.
– Hogyan készülnek a karácsonyra?
– Adventkor természetesen megtartjuk a roráte szentmiséket, melyekre a hívek hagyományszerűen nagy szeretettel járnak, főképpen az idősebb korosztály. Az adventi koszorú felkerül az oltárra, gyűjtést szervezünk a szegények számára. Odafigyelünk a gyermekotthonokra, a rászorulókra, az egyedülállókra. A gyermekek pásztorjátékkal készülnek, amit az ünnep első napján mutatnak be. A kántor-hitoktató és a plébános tanítja be őket. A kórusunk ünnepi repertoárral fog szolgálni.
– Mit üzen az ünnep alkalmából az olvasóknak?
– Legyünk hitünkben erősek, járjunk templomba, akkor leszünk a hit által erős egyház. Ebben a bizonytalan világban egy biztos pont van az életünkben: a Jóisten és a benne való hit. Isten fog megerősíteni bennünket hitünkben és magyarságunkban egyaránt.

Szőke Ferenc