Száz év, négy generáció egy családban

A családom fotótékájában található fényképekkel követhetjük a menyasszonyi, vőlegényi viselet átalakulását, az újítások fokozatait száz év alatt, négy generáción át egy családon belül. Jól körülhatárolható területet mutatunk be, a Fekete-Körös menti Kisnyégerfalva, Köröstárkány és Belényessonkolyos érintésével.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Györffy István 1911. augusztus 6-án, gyűjtőútján a Fekete-Körös völgyében sok mindent fotózott és gyűjtött, ugyanolyan viseletet látunk az általam birtokolt fényképeken is. Első bemutatott fényképünk 1921-ben készült, ezen az ifjú pár archaikus népviseletben van; a későbbi, 2012-ben készült felvételen az ifjú párra már polgáriasabb ruhadarabok, öltözékek kerültek.
A múlt század elején a lányoknál 16-18 éves korban már előtérbe került a férjhezmenetel kérdése. A legényeknél az életkor kitolódott a katonaság miatt. A kölcsönös elígérkezések sokszor már a bevonulás előtt megtörténtek, de nem mindenki tudta kivárni a leszerelés időpontját. A párválasztás nem volt problémamentes, esetenként családi, társadalmi konfliktusokkal járt. A személyes vonzalom mellett nagy súllyal esett a latba a családi vagyon, társadalmi helyzet is. A Fekete-Körös mentén a házasságok többségét falun belül kötötték, de a feljegyzésekben szerepel más faluból való házastárs is.
A házasságot a menyasszony falujában kötötték meg. Az 1960-as évektől változás mutatkozik: viszonylag kevesen, de az ország más vidékéről származók is „beházasodtak” a kistérségbe. Vidékünkön a házastársat zömében református lakosságú településekre valók közül választották. A templomi esküvő az utóbbi évszázad során jelentős változáson ment át. A polgári esketés lassan háttérbe szorította az egyházi szertartást. Az egyházi esküvők aránya nagymértékben visszaesett az 1970-es évek elejétől, évek teltek el anélkül, hogy templomi esküvőre került volna sor. A házasságkötéssel az ifjú pár immár felnőtt, egyenrangú tagjává vált a falu vagy város társadalmának.
Családi fényképeimen kezdeném a bemutatást anyai nagyapám és nagyanyám 1921-ben készült felvételével, melyen az ifjú pár, Szatmári Mihály (sz. 1903) 18 éves, és jövendőbelije, Lőrincz Eszter (sz. 1907) 15 éves. Mindketten a kornak megfelelően voltak öltözve. Nagyapámon bő gatya, kötény, szűk kézelős varrott ing, kuzsok, csizma és kalap. Nagyanyámon fehér csipkés, rövid ujjú ing, szoknya, pántlika elöl, nagykendő a kuzsok alatt, fején sötét színű fejkendő – mely jelezte, hogy már „elkelt” a menyasszony, bekötötték a fejét –, lábán csizmát viselt. A kuzsok ujjatlan, prémes, hímzett juhbőr mellény. A hímzett díszítési motívumok között ott találjuk a rozmaringlevelet; a ruhadarabot a hátán fent és lent őszirózsák, tulipánok és rozmaringok díszítették. Színviláguk piros, zöld és sötétzöld.
Édesanyám, Szatmári Erzsébet 1943-ban, 16 évesen jellegzetes rakott szoknyát viselt színes pántlikával elöl, fehér csipkekötényt szalaggal átkötve; nyaknál és mandzsettánál csipkézett inget, alatta karra simuló vászoninget, fölötte világos, csipkézett nagykendőt szélein hímzett virágmintás díszítéssel, lábán fehér zoknit és félcipőt, feje hajdonfőtt. Fontos ruhadarab volt a nagykendő, melyet háromszög alakba hajtva terítettek a hátukra, elöl keresztezett két csücskét hátul összekötötték. A nagykendő fiataloknál piros, az időseknél fekete színű volt.
Egy 1939-es felvételen anyai nagynéném (anyám lánytestvére), Szatmári Eszter (sz. 1923) 16 évesen és jövendőbeli férje, Csapó Ferenc (sz. 1917) 22 évesen. Eszter nagynéném gyönyörű rövid ujjú, könyöknél és nyaknál csipkézett inget, fehér rakott szoknyát, elöl csipkézett fehér kötényt, nyakában gyöngyfüzért visel, kezében virágmintával hímzett zsebkendő, feje fedetlen, lábán sötét színű harisnya és pántos félcipő. Ferenc bátyám fehér inget-gatyát – az ing nyaka és kézelője begombolva, sima, szűk ujjú, katonás –; fölötte kuzsokot, lábán csizmát visel, feje fedetlen. A bő szárú, a csizmába szélesen betűrt gatya elébe kötényt kötött.
Érdemesnek találtam bemutatni Csapó Ferenc nagybátyám egyik fényképét, melyen cimboráival együtt gyönyörű régi kisnyégerfalvi viseletben vannak. Ő 14 éves, cimborái 15 évesek, a fotó készítésének éve 1931. A férfiak inge-gatyája egyenes szabású, karos pendely ráncba szedve. A csípő alá érő inget a gatyába tűrték. E vidéken a férfiak is viseltek kötényt. Báránybőr kuzsokot hordtak, a fejükre nemezkalapot tettek, melynek oldalára bokrétát tűztek. A munkához bocskort húztak, ünnepekre csizmát. Ezeknek a ruhadaraboknak a szabása a XVIII. századig visszavezethető. Egy-egy ruhadarab változatlan formában tarthat ki több nemzedéken át. A ruhák elkészítése a család nőtagjaira hárult.
Egy következő felvétel 1946-ban készült szüleimről: Miklós János (sz. 1918) belényessonkolyosi, anyám, Szatmári Erzsébet (sz. 1927) kisnyégerfalvi volt. Anyám 19 évesen, helyi népviseletben: fodros ing, felső része (gallér) csipkézett, nyakra összehúzva, vállánál és kar közepén buggyosra kialakítva. A rokolyát (szoknyát) világos színű, soronként rávarrt, színes pántlikákkal díszítették. Apám „civilben”, a kornak megfelelő rendruhában, hosszú, keskeny gallérú, fehér ingben. Vasutas volt, második generációs, és már nem járt sem ő, sem néhai nagyapám, Miklós Péter (aki szintén vasutas, bakter volt) népviseletben. Ők már a kornak megfelelően vasutas egyenruhát hordtak. Nagyapám hol a Magyar Királyi Vasúti Társaság, hol a Magyar Államvasutak, hol pedig a Román Vasúti Társaság alkalmazottja volt – mikor milyen idők jártak. Gondolom, ahogy akkor mondták, bírták mindkét nyelvet, a magyart és a románt, mert a határok változtak, de ők tovább szolgáltak.
A harmadik generáció az enyém: Miklós János (sz. 1949-ben Biharpüspökiben) és Horváth Erzsébet (sz. 1950-ben Gyulafehérváron) egy 1973-ban készült esküvői felvételen. A kor divatjának megfelelően a menyasszony fehér szaténből és csipkéből készült, hosszú ruhát visel, fején diadémmal rögzített, hosszú, fehér fátyolt. A vőlegényen sötét színű rendruha, fehér selyeming és csokornyakkendő. A menyasszony kezében az akkor divatos fehér szegfű- és aszparáguszcsokor látható.
A napjainkban (2012-ben) készült fényképen negyedik generációként lányom, Miklós Anna Mária (sz. 1978) és vőm, Szepesi László (sz. 1976) látható. A felvétel a polgári esküvőjükön készült. A menyasszonyon fehér, apró virágmintákkal hímzett ruha van, dereka ibolyalila szalaggal átkötve; a vőlegényen rendruha levendulalila nyakkendővel; közösen tartják a menyasszonyi csokrot, mely pasztellszínű rózsákból állt, száruk lila masnival átkötve.
Mi mai emberek már csak gyönyörködni tudunk nagyszüleink, szüleink öltözetében, melyben benne volt magyar nemzeti sajátosságunk. Közösségenként megőrizték az évszázadokon át kialakult öltözködési szabályokat, melyekhez alkalmazkodtak. Örömmel osztom meg olvasóinkkal e sajátos, puritán, Fekete-Körös menti népviseletet.

Miklós János tanár,
Belényes