A Szigligeti Társaság első elnöke

RÁDL ÖDÖN jogász, író, a védőügyvédként, tanulmányszerzőként, a közélet animátoraként is jeleskedő, konzervatív beállítottságú férfiú legnagyobb érdeme: egyik alapítója volt a Nagyvárad kulturális életét évtizedeken át befolyásoló, a város művelődési intézményeit, íróit, költőit – még Ady Endrét is! – támogató, Szigligeti nevét viselő egyesületnek.

Rádl Ödön 1848. március 30-án született a Bihar megyei Alsólugoson, ahol atyja gróf Zichy Ödön élesdi uradalmának felügyelője volt. Középiskoláit Nagyváradon végezte, ugyanott tanult jogot is, majd a királyi akadémián a bírói vizsgát letette, s a negyedévi jogra Bécsbe ment. 1873-tól Nagyváradon folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1870-ben a nagyváradi Deák-párt visszahívta Bécsből, és a kéthetente megjelenő Nagyváradi Lapok szerkesztését bízta rá. 1871 őszétől vérhányás miatt fél esztendőt Olaszországban kellett töltenie gyógykezelés végett, közben beutazta az egész országot. 1872 nyarán alig hogy hazaérkezett, a debreceni Deák-pártiak a Tiszavidék című, hetenként ötször megjelenő politikai lap szerkesztését bízták rá, azonban ezt a lapot is néhány hónap múlva megszüntették.
Már 1867-ben elkezdett irodalommal foglalkozni, amikor tárcái, tanulmányai jelentek meg a Fővárosi Lapokban (1867: Az újabbkori cseh költészet, 1868: A román költészetről, 1869: Tanulmányok Théodore de Banville, Émile Augier, Pierre-Jean de Béranger, André Chénier, Théophile Gautier, Victor Hugo, Alphonse de Lamartine költészetéről) és a Szana Tamás Figyelőjében (1870: A materialismus az újabb német lyrában, 1871: A világfájdalom jogosultsága a költészetben). 1871-től a Nagyvárad című politikai napilapnak volt az állandó munkatársa, később azonban leginkább csak színikritikákat írt a Nagyváradba. 1875-ben a fővárosi Új Időkbe írt társadalmi cikkeket, majd németből fordított elbeszéléseket. 1877-ben a Petőfi Társaság tagja lett. 1882-ben a Koszorúban jelent meg a Legújabb költészetünk hatástalanságáról, illetve A kor irányzata és a modern szépirodalom című hosszabb elemzése; a Nagyváradban 1899-ben közölt egy jelentősebb tanulmányt Az irodalom és társadalmi harc témakörében.

A Szigligeti Társaság
Az egyesület megalakítását Endrődi Sándor költő kezdeményezte. A célkitűzést így fogalmazta meg: „Nagyvárad és Bihar megye társadalmi egyesülése a szellemi élet emelésére, elhunyt jeleseink kegyeletes kultuszára, ezek életviszonyainak, működésének kutatására, esetleges feldolgozására és kiadására; egyesülés a tudományok népszerűsítésére, a magyar és a világirodalom, valamint a művészet iránti érdeklődés fokozására s ezáltal a nemzeti közművelődés elősegítésére.”
A tisztségválasztó közgyűlésen (1892. október 2.) elnökké a már nagy tekintélyű Rádl Ödönt, alelnökké Sipos Orbánt, titkárrá Adorján Ármint és Sas Edét, tiszteletbeli taggá Schlauch Lőrinc bíboros püspököt, Nogáll János püspököt, Bunyitay Vince kanonokot, Endrődi Sándort, Ritoók Zsigmondot és Dobsa Lajos drámaírót választották. Induláskor a társaságnak 70 működő és 48 pártoló tagja volt, 1901-re az előbbiek száma 115-re emelkedett, a pártoló tagoké 233-ra. A Szigligeti Társaság tagja volt a helyi román szellemi élet két jeles képviselője is: Iosif Vulcan és Atanasie Marian Marienescu.
Az első felolvasóülést 1892. december 1-jén tartották, ezen Endrődi Sándor verseket, Iványi Ödön prózát olvasott fel. Később gyakran szerepelt Cséplő Péter archeológus, Hegyesi Márton, Iványi Ödön, Nagy Márton, Rádl Ödön, Sas Ede, a fiatalabbak közül Biró Lajos, Dutka Ákos, Juhász Gyula, Nagy Endre. Rádl Ödön biztatására Ady is felvételét kérte a társaságba; a Szigligeti Társaság Évkönyvei közül az 1901-esben két versével (Betűk ünnepe és Zsóka búcsúzója) szerepelt.
A társaság működésének kiemelkedő teljesítménye volt a város állandó színházának létrehozása. A nyitóünnepséget emlékalbum örökítette meg Sas Ede szerkesztésében. Szigligeti Ede emlékét más formában is ápolták: minden esztendő márciusában emlékülésen értékelték munkásságát, a színház Szigligeti-népszínművet mutatott be, megkoszorúzták a szülőháza falán elhelyezett emléktáblát, s alapot hoztak létre egy Szigligeti-szobor felállítására.
A város képzőművészeti életének fellendítését is célul tűzték ki, így már 1900. október 24-én, az új kereskedelmi palota nagytermében nagy sikerű képkiállítást rendeztek. Az irodalmi tevékenység serkentésére pályázatokat írtak ki: az elsőt 1894-ben Cséplő Péter nyerte A kunhalmok rejtelmei című archeológiai munkájával, a másodikat 1896-ban Ritoók Emma (értekezésének címe: Természettudományi irány a szépprózában). Anyagi segítséget szavaztak meg Adynak a Még egyszer című verskötete kiadására, s 1903-ban újra segélyt kapott a társaságtól. Támogatták más helyi szerzők könyveinek kiadását is (Naményi Lajos: A nagyváradi magyar színészet története és A nagyváradi nyomdászat története, At. M. Marienescu: A magyar népnév eredete).
A Szigligeti Társaság kezdeményezése volt Nagyvárad városi közkönyvtárának létrehozása, s ennek felügyelete az Adorján Ármin elnöklete alatt működő könyvtár-bizottság hatáskörébe tartozott. A közkönyvtár, melynek az I. világháború előtt már 6000 kötete volt, a város három kerületében népkönyvtárat is létesített: az elsőt Várad-Velencén 1897-ben, majd – saját könyvállományának folyamatos gyarapítása mellett – Újvároson, Réten is. Később ez a népkönyvtárhálózat kiterjedt Bihar megye 17 településére. Ezt a fáradozást a váradi szabadkőművesek Szent László páholya is támogatta.
A társaság felolvasóüléseket tartott Váradon, ezek közül kiemelkedett az 1898. augusztus 26-i, ahol a magyar színjátszás centenáriumáról emlékeztek meg, az 1899. június 25-i, amelyet Petőfi Sándor halálának 50. évfordulója, továbbá az, amelyet Vörösmarty Mihály születésének centenáriuma alkalmából rendeztek. Mikszáth Kálmánról is megemlékeztek 1910-ben, halála után. Több vidéki kiszállásuk is volt. Rádl Ödön 1916. december 20-án hunyt el, a helyébe Sas Edét választották elnöknek.

„Poéták maradtunk mind a halálig”
A XX. század eleji Nagyvárad pezsgő szellemi életének sajátos, különös voltát mi sem szemlélteti beszédesebben, mint az, hogy bár a konzervatív Rádl Ödön és a radikális Ady Endre állandó harcban állottak egymással, Rádlék mégis támogatták a költő első váradi kötetének megjelenését. Ez közvetlenül az után történt, hogy Ady újságírói tevékenysége kezdetén hamar összeütközésbe került a konzervatív felfogású elnökkel: részt vett egy hírlapi vitában, amelyben két újságírótársával és barátjával, Biró Lajossal és Nagy Endrével együtt tiltakozott Rádlnak A régiek és a modernek című, a Társaság 1900. március 25-i ülésén tartott előadásában kifejtett nézetei ellen, magukra véve vádjait.
„Dobjuk el a tollat, nem szabad nekünk írni. Méltatlan utódok léha, magunkat istenítőn üres fejű Titán Lacik vagyunk. Korzódalnokok, kozmopolitáskodó nyeglék, Rádl Ödön mondta. A nagytudású, a nagytekintélyű, a tiszteletre méltó Rádl Ödön. […] Mert szép dolog, isteni gyönyör lesz az utolsó józan percben átgondolni, hogy saját szívünk, életünk árán is eszmét akartunk lehelni egy eszmétlen korba, célt akartunk adni a céltalanságnak, halhatatlanságért harcoltunk száraz kenyér mellett: poéták maradtunk mind a halálig. Hogy a tömeg észre sem vett, aki meg észrevett: megrúgott bennünket – fog-e fájni akkor? Nem úgy éltünk, s nem annyit tűrtünk mi el.” (Szabadság, 1900. március 29.)

Szilágyi Aladár összeállítása