Összefogással, önerőből

Bihardiószeg római katolikus plébánosa, SZŰCS ATTILA Monospetriben született 1970-ben, ott végezte el az általános iskolát, majd a középiskolát Margittán. Érettségi és a kötelező sorkatonai szolgálat után, 1990-ben kezdte el Gyulafehérváron teológiai tanulmányait, ezeket két év után püspöki ajánlásra Bécsben, majd Bochumban (Németország) folytatta, utóbbi városban diplomázott 1996-ban.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Első szolgálati helye káplánként Várad-Olaszi volt, majd Érsemjén, aztán a nagyváradi bazilika következett, ebben az időszakban a nagyváradi Caritas aligazgatói tisztségét is betöltötte. Később, Hegyközcsatár, Hegyköztóttelek és Tasnádszántó után került 2004-ben Bihardiószegre, s mind a mai napig ott szolgál.
– Ön egy nem mindennapi, sok lemondással járó hivatást választott. Mi motiválta a döntését, és mikor érlelődött meg az elhatározása?
– Már kora gyermekkorom óta rendszeresen ministráltam, később pedig igencsak érdekelt és sokat olvasgattam a szentek életéről. Ilyen tárgyú könyveket az akkori plébános, Mentes atya adott nekem, majd ő készített fel a papi hivatásra. Vallásos családból származom, szüleim is jó példával szolgáltak. Az otthoni nevelés, plébánosom példája és a szentek élete együttesen segítettek abban, hogy meghozzam döntésemet. Mindig jól éreztem magam az istenházában, ahol öröm járta át a szívemet. Úgy érzem, jól döntöttem.
– Már messziről látszik, hogy a szépen rendbe tett templomnak jó gazdái vannak. Hogyan sikerült előteremteni a rávalót?
– A hívek nagyon rendesek, jó szándékúak és segítőkészek. Mi úgy vagyunk itt, mint egy nagy család. Egyetértésben és szeretetben élünk. Összefogással, önerőből tettük szebbé, jobbá környezetünket. Első lépésben az omladozó, közel 300 éves plébániát kellett lakhatóvá tennünk. Kívül-belül rendbe tettük, megteremtettük a fűtési lehetőséget, ahol kellett, csempéztünk, megjavítottuk a tetőszerkezetet. Ezután a templomot újítottuk fel kívülről, a tetőszerkezettel együtt. Diószeg katolikus temploma 1936-ban épült, védőszentje Szűz Mária, Világ Királynője, búcsúünnepsége pedig augusztus 22-én van.
– Úgy tudom, Diószegen a katolikus közösség aránylag kicsi…
– A község lakossága nagyjából 7000 fő, többségük református, számbelileg a második legnépesebb az ortodox közösség. Most a házszentelés során megszámoltuk a római katolikus híveket, és kiderült, hogy csak kétszázhuszonketten vagyunk. Sajnos folyamatosan fogyunk, valamikor több mint 600 katolikus élt itt. Az idősek eltávoznak, a fiatalok pedig elköltöznek. Az I–VIII. osztályokban összesen alig tíz gyermekünk van. Ezért nekik a hittanórát a plébánián tartom meg. Az viszont örvendetes, hogy egy-egy vasárnapi misére majdnem félszáz hívő jön el. Aki nem jön, azt a betegség vagy az egész heti munka utáni kimerültség tartja vissza. Sajnos itthon nem sok a munkalehetőség, ezért ingázni kell, ami hosszú távon nagyon kimerítő. Ebből a szemszögből nézve, bár nem bölcs dolog, de érthető, ha nem tudnak minden vasárnap jelen lenni a szentmisén. Örülök azoknak, akik ott vannak. Télen a lehetőségek szerint fűtöm a templomot. Ilyenkor felkelek hajnalban, és mise kezdetéig fűtök, a „magad uram, ha szolgád nincs” elvet követve. Mivel kántorunk sincs, nekem kell ezt a feladatot is ellátnom.
– Van-e egyháztanács, és miben tud segíteni?
– Ötfős egyháztanácsunk van, s elmondhatom, hogy a tagok nagyon lelkesek, mindenben segítenek, legyen az fizikai munka – temetőtakarítás, bozótirtás – vagy lelki program, ők jelen vannak. Különböző a szakmai felkészültségük.
– Milyen települések tartoznak a diószegi egyházközséghez? Azokban van-e templom, illetve rendszeres szentmise?
– Hozzánk tartozik Biharfélegyháza, Csokaly, Nagyjanka és Kágya. Utóbbi helyen minden vasárnap délben van szentmise. Sajnos elég kevés a felnőtt, gyerek pedig még kevesebb. Alig tízen-tizenketten vannak a szentmisén, holott a hívek száma mintegy ötven fő. A többi településen hat-hét hívünk van, de templom nincs. Őket házszenteléskor látogatom meg, vagy ha szükség van rá.
– A fiatalokat hogyan, mivel tudják megszólítani?
– Az egyházi nevelésen túl igyekszünk számukra kecsegtető programokat szervezni. Gondolok itt lelki napokra, táborozásokra, kirándulásokra, ifjúsági találkozókra, karácsonyi műsorra. Szervezünk zarándokutakat belföldre és külföldre, ezeken fiatalok és idősebbek egyaránt részt vesznek.
– Sikerült-e visszaszerezni az egyház elorzott vagyonát?
– Sajnos csak részben. A termőföldből öt hektár van a tulajdonunkban, papírokkal igazolva, perrel visszakaptunk még tízet, ennek a papírjait most intézzük, ez sajnos elég költséges. A katolikus iskolát nem sikerült visszakapnunk, mert a háború alatt elvesztek az igazoló iratok, meg aztán a jó szándék és az akarat is hiányzik. Most gazdátlanul áll az épület, és az összedőlés veszélye fenyegeti.
– Mit szeretnének megvalósítani a közeljövőben?
– Nagyon szeretnénk megoldani a templom fűtését, és szeretnénk egy ravatalozó kápolnát építeni. Ez a kettő lenne a legfontosabb, és mivel kevesen vagyunk, így kevés a bevételünk, ezért egyelőre ennél többet nem merünk álmodni.
– Eddig mindent önerőből értek el. Nem kapnak segítséget mondjuk a püspökségtől vagy az önkormányzattól? Sok önkormányzat ugyanis belefoglalja a költségvetésébe az egyházak évi fix támogatását. Önöknél ez nem így van?
– A püspökségnek most nincs lehetősége, az önkormányzat pedig, amióta én itt vagyok (tíz éve), még nem támogatott semmivel. Hallottam én is paptársaimtól, hogy sok helyen folyósítanak állandó vagy alkalmi támogatást, de úgy látszik, nálunk más rendszerrel dolgoznak. Reménykedünk abban, hogy az adakozóbb önkormányzatok példája előbb-utóbb átragad a mienkre is.
– Zárszóként, mit üzen az olvasóknak?
– Egyetlen mondatot, János apostol első leveléből, melyben szerintem minden benne van: „Aki szeretetben él, Istenben él és Isten őbenne”.