A körösjánosfalvi fatelep virágzása és hanyatlása

A Belényeshez közeli Körösjánosfalva fafeldolgozó gyára a várasfenesi vállalat részeként alakult meg, majd önálló, külföldön is elismert üzem lett. A múlt század folyamán virágzó, mára megszűnt ipari létesítményről PALKÚC JÁNOS mesélt, aki több mint négy évtizedig ott dolgozott.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A várasfenesi fakitermelő és fafeldolgozó vállalat első tulajdonosa Ungár Sándor volt, 1905–1910 között. Az 1930-as években a vállalkozás csődbe ment. A következő társtulajdonosok Darvas és Szarvas voltak, ők három gőzmozdonnyal szállították a rönköket a fatelepre – jegyezte fel a létesítményről a Várasfenes helységtörténete című monográfia. A Belényeshez közeli Körösjánosfalván 1923–1924-ben építették fel a fűrésztelepet, s az – a világháborús évek kivételével – az 1948-as államosítás után is, egészen 1992-ig jól működött. 1947-ben építették meg a keskeny nyomtávú vasutat, hogy a fenesi erdőkből a jánosfalvi fűrészüzembe szállítsák a rönköket. A gyár Körösjánosfalva és Belényessonkolyos között épült meg, közel a vasútállomáshoz és a Fekete-Köröshöz.
A Belényessonkolyoson élő 81 éves Palkúc János 1948 nyarától (akkor 15 éves volt) egészen nyugdíjazásáig, több mint 40 évig különböző tisztségeket töltött be a fatelepen, és ismerte annak minden tevékenységét. Meséli, hogy a kisvasútnál kezdte, amint megindult a fahordás a fenesi erdőkből. A keskeny nyomtávú vasút a biharrósai patak mentén elért Biharkabára (Căbeşti) és Aszóirtásra (Sohodol), s az ottani erdőkből is hozta a fát, a rönköt.
Palkúc Jánosnak már 16 évesen lett munkaszerződése, és 1951-ig munkás volt a keretfűrésznél (gatter). Az akkori vezetők felfigyeltek az ügyes, jó szervezőképességgel megáldott fiúra, és elküldték iskolába. Azt elvégezvén a kereskedelmi iroda vezetője lett, hat munkatárssal. Elmondása szerint „a gyár mindene a kisujjában volt” – az összes anyag az ő ellenőrzése alatt ment ki a gyárból, több mint 200 ember munkáját irányította. Induláskor a gyár két gatterrel kezdte, aztán lett hat gatter és két ládakészítő részleg (ládagyár). Ekkor már 800 munkás dolgozott a telepen Pusztahollódtól egészen Vaskohig, Biharrósáról, Biharkabáról és Magyarremetéről is jöttek munkások. Volt, aki Magyarremetéről biciklivel járt be dolgozni, ami napi kétszer 12 kilométeres út. A gyárnak volt elszállásolási lehetősége is, így a távolabb lakó munkások csak hétvégeken mentek haza. Saját étkezde is működött, ahol naponta 200 embernek főztek.
A telepnek különböző részlegei voltak: a beérkezett nyersanyagot, a rönköket a termelési részlegen négy, a kimenő részen két gatteren dolgozták fel. A keretfűrésztől a főző helyiségbe került a faanyag, ahol 48 órát gőzölték; onnan raktárra került, ahol besorolták minőség és méret szerint. Akkoriban a jobb minőségű anyag nyugati, a gyengébb minőségű meg keleti exportra került. A Nyugatra menő anyagot szépen összerakták halomba, és a levegőn száradni hagyták. Magyarországra, a Szovjetunióba, Svédországba, Olaszországba, Nagy-Britanniába, Németországba szállították a fűrészárut deszka formájában. Évente egy-két vagon anyagot még Izlandra is vittek, ennek a megrendelésnek a teljesítését egész Romániában sehol máshol nem vállalták a magas minőségi követelmények miatt. A kiváló minőségű munka elismeréseként az országban mindig az élenjáró vállalatok között volt a jánosfalvi, több országos tapasztalatcserét is rendezett. Éjjel-nappal dübörögtek a gépek, hozták a rönköket, sivított a fűrész cirkulája, vagonokat rakodtak, deszkát hordtak a raktározó területre és halomba rakták, kattogtak a légkalapácsok. Olyan volt ez az üzem, mint egy kombinát.
A parketta alapanyagát a Temes megyei Dettára, Mezőtelegdre, a kolozsvári és szamosújvári gyárakba szállították. Jugoszláviába cellulózt, a belényesi bútorgyárba különböző feldolgozott faanyagokat vittek.
A fafeldolgozó és ládakészítő telepen két ládagyár működött, az oroszoknak margarinos ládát exportáltak, Nyugatra déligyümölcsös ládákat készítettek, s ezeket a konstancai kikötőn keresztül juttatták el úti céljukba. Az országba eper, paradicsom, barack és különböző üvegek szállítására készítettek rekeszeket, konzervgyáraknak. Ez volt a legnyereségesebb egység, akkora volt a kereslet, hogy nem győzték csinálni a ládákat. Fahulladékot használtak fel, ez is hozzájárult a nyereséghez. Ezen a részlegen sok asszony is dolgozott.
A gyár területén 11 000 köbméter deszka volt mindig készleten, nyugati és keleti exportra. Beszélgetőtársunk annak idején bármelyik pillanatban meg tudta mondani, milyen anyag van a deszkahalmokban. Mindennap egy vagon deszka a Szovjetunióba vette az irányt, háborús kártérítés címén a román államtól.
Palkúc Jánosnak a gyárban eltöltött 40 év alatt tíz igazgatója volt; mindegyik értékelte munkáját és tudását. Arra is emlékszik, hogy az államosítás után az első munkásigazgató egy Todosi nevű mozdonyvezető volt. Büszkén meséli, hogy az 1960-as években nagyon jól kerestek a fafeldolgozó munkásai, ekkor sok szép új ház épült Körösjánosfalván és Belényessonkolyoson is.
Palkúc 1990-ben ment nyugdíjba, a gyár majd öt évig működött még, aztán leállt a termelés, és a minőség hanyatlásnak indult. Az utána következő technikus már nem tudta úgy irányítani a termelést. Az akkori igazgató megkereste, és felkérte, vegye át újra a kereskedelmi iroda irányítását. Elmondása szerint még kilenc hónapig csinálta, beállította a „kocsi rendjét”, de látván, hogy már a munkamorál sem a régi, nagy a lazsálás, otthagyta a telepet. A gyár 1993-tól 1996-ig működött még, aztán már nem tudtak eladni semmit, és megszűnt a fafeldolgozó üzem.

Miklós János tanár