Van-e központja a bihari Hegyköznek – A bihari Hegyköz centrális településeinek változása*

A bihari Hegyköz két nagytáj, az Alföld és az Erdélyi-szigethegység találkozásánál fekszik, amelyet délről a Körös-vidék, nyugatról a Bihari-síkság, északról az Érmellék, keletről pedig a Rézalja tájegysége övez. A kistáj települései a Berettyó folyó középszakaszának széles völgyében helyezkednek el.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A magyarság X−XI. századi megtelepedését követően a bihari Hegyköz első központi helye az erős földvárral rendelkező Bihar település volt. Annak ellenére, hogy Bihar földrajzi értelemben már nem a Hegyköz területén, hanem a Bihari-síkon fekszik, a térség fejlődésében nagy szerepet játszó társadalom- és településszervező jelentősége elvitathatatlan. A földvár környezetében található települések (Kovácsi, Csatár, Fegyvernek) eredetileg a várjobbágyok lakhelyeként szolgáltak. Bihar nemcsak a szűk térségre fejtett ki komoly hatás, hanem már a XI. század elején a róla elnevezett vármegye és püspökség első központja is lett. A hely stratégiai jelentőségét mi sem igazolja jobban, mint hogy Szent István király itt alakította ki fia, Imre trónörökös számára a hercegi országrész centrumát is.
Az államalapítás időszakában létrejött térségbeli települési hierarchiát elsőként Szent László alakította át azzal, hogy 1077 táján a vármegye és a püspökség központját – a stratégiailag még kedvezőbb helyen lévő – Váradra költöztette. Nagyjából Bihar jelentőségének csökkenésével párhuzamosan (1083 táján) erősödött meg a Hegyköz északi részén található Szentjobb szerepe, amely az ott alapított – Szent István király jobbját őrző – bencés apátság országos hírű kegyeleti-kultikus és regionális hatáskörű intézményes státusa (hiteles hely) miatt az 1241–42-es tatárdúlásig a térség centrumának számított.
Ezt követően a Hegyköz központi településének szerepét az országrésznyi területet uraló Borsa család által birtokolt Adorján vette át, ahol jelentős váruradalom alakult ki. Az uradalom később Debreczeni Dózsa, majd a XIV. század végére a Csáky család kezébe került, központi helye pedig fokozatosan Szalárd lett. A közeli Adorján vár, a monostor és a só szállításában játszott szerep a térségben egyedülálló módon mezővárosi rangra emelte a települést, amelynek centrális helyzete a VII. század utolsó harmadáig – Várad török általi meghódításáig – nem vitatható.
A XVII. században kisebb mértékben ismét megnőtt Szentjobb jelentősége is, ahol eredetileg valószínűleg az apátság emelt várat, majd az erődítmény Bocskai, később pedig Rákóczi Zsigmond tulajdona lett. A Szentjobbot 1661–1686 között uraló törökök a mezővárosban szandzsákközpontot alakítottak ki, és innen irányították a Berettyó-völgy térségének életét.
A törökök kiűzését követően a Hegyköz térsége jelentős mértékben veszített abból a kedvező stratégiai pozícióból, amely a középkor évszázadaiban jellemezte. A Berettyó völgye végleg kikerült az Erdélybe vezető főútvonalak sodrából. Ezzel összefüggésben a térség XVII. századig létező belső struktúrája is átalakult. Az addig időben változó centrumokkal (Bihar, Szentjobb, Adorján, Szalárd) jellemezhető Hegyköz a XVIII. századtól egyre kevésbé rendelkezik határozott belső központtal, s annak szerepét a területén kívül eső (Nagy)Várad (a XIX. század közepéig hivatalosan Várad-Olaszi, Várad-Velence, Várad-Újváros), az északkeleti települések tekintetében pedig Margitta vette át. Az átrendeződés a történelmi és társadalmi folyamatok ismeretében tulajdonképpen törvényszerűnek is mondható. A megyeszékhely közelsége addig is komoly hatást gyakorolt a térségre, miközben a főleg a XIX. században lejátszódó gyors növekedés, a közlekedési feltételek javulása, az elsődleges piackörzetek méretének átalakulása ebbe az irányba sodorta a fejlődést. A magyar polgárosodás sodrában Nagyvárad olyan − szinte páratlan, robbanásszerű − modernizáción ment keresztül, amelynek egyértelmű következménye lett az, hogy a közvetlen környezetében elterülő Hegyköz a város vonzáskörzetébe került, a térség pedig elveszítette addig sem igazán karakteres belső központjait.
Az átalakulás egyik oka a közlekedési útvonalak átalakulásában keresendő. Annak ellenére, hogy megmaradt a Hegyköz területét kelet–nyugat irányban átszelő útvonal, annak jelentősége lecsökkent. A belső centrumok hanyatlását pedig elsősorban a vasútvonal megépítése okozta. A vasút Nagyváradot 1857-ben érte el, majd 1870-ben kiépült a Nagyvárad–Kolozsvár útvonal is. Ezek a fővonalak azonban nem érintették a Hegyköz területét. Az 1887-ben átadott, s később a Szilágyság irányába továbbépült Nagyvárad–Margitta szárnyvonal is csak éppen eléri a régió északkeleti peremét, de nem halad keresztül rajta. Szalárd vagy más jelentősebb település tehát vasút híján képtelen volt bekapcsolódni a kereskedelmi és közlekedési vonalak főáramába, ezzel centrumhelyzete még inkább megkérdőjeleződött.
A hegyközi térség XIX–XX. századi gazdasági településstruktúra-változása sem kedvezett a belső központok fejlődésének. Bár az adottságok jórészt megvoltak hozzá, az agrár feldolgozóiparban sem jöttek létre jelentős vállalkozások. A malomiparban és a szeszgyártásban egyértelműen Nagyvárad szerepe érvényesült, de még a diószegihez hasonló, manufakturális alapon működő központosított szőlőfeldolgozás (bor- és pezsgőgyártás, vincellériskola stb.) sem épült ki a térségben. A jelentős ipari létesítmények pedig tulajdonképpen a XXI. századig elkerülték a Berettyó középső szakaszának völgyét.
Azzal együtt, hogy a bihari Hegyköz is egyértelműen bekapcsolódott a Kárpát-medencei polgárosodás gazdasági és társadalmi folyamataiba, Nagyvárad folyamatosan hatása érvényesült a térségben. A XX. század elején a korábban sem kedvező folyamatok azzal egészültek ki, hogy Bihar megye nagy része Romániához kerülve, az ország periféria vidékének sorsára jutott. Bár Szalárd – járási, majd rajonközpontként – főleg adminisztratív tényezőknek köszönhetően 1945-ig kisvárosi hierarchiaszintet képviselve többé-kevésbé ellátta a Hegyköz középső részének centrális szerepét, valódi központtá nem tudott fejlődni, sőt határozottan lemarad a fejlődésben a XIX. század elején még nagyjából hasonló adottságokkal rendelkező Margittához képest is. A térség településeinek nagyobb része a XXI. század elején mind gazdasági, mind pedig igazgatási tekintetben egyértelműen Nagyvárad felé orientálódik (Nagyváradi Metropolisz Övezet), kisebb északkeleti részén pedig Margitta hatása érvényesül.
A bihari Hegyköz településstruktúrájának a XVIII. század óta fennálló alapvető problémája az, hogy több, közel azonos funkciójú és adottságú település (Szalárd, Szentjobb, Micske) él egymás mellé rendelve, amelyek közül jelentős kiemelkedésre egyik sem képes. A térség Bihar megye városhiányos körzeteinek legtipikusabb példája.

Szendrei Ákos történész

* A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú, Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.