Elnökválasztási játszma része Biró Rozália kinevezésének halogatása

Az RMDSZ által a Kelemen Hunor lemondásával megüresedett kormányfő-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségre jelölt Biró Rozália ellen felhozott kifogásokkal az államelnök a fő ellenlábasán, Ponta miniszterelnökön akart ütni. SZABÓ ÖDÖN megyei ügyvezető elnök vonta le a következtetést és sorakoztatott fel érveket a szenátor asszony kinevezése mellett.

A végrehajtó hatalmat jelenleg szabályozó koalíciós megállapodás fontos részletére világított rá az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő legutóbbi sajtótájékoztatóján. A kormányban miniszterelnök-helyettesi beosztásban kaptak helyet a koalíciót alkotó pártok első emberei, akik belső kabinetet alkotnak, amely a stratégiai döntéseket meghozza, és például ez a grémium határoz a kormányülések napirendjéről. Amint a szociáldemokrata kormányfő mellett miniszterelnök-helyettesi rangú a párttársa, Liviu Dragnea pártfőtitkár, ugyanilyen poszton van a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség és a Konzervatív Párt elnöke is, Gabriel Oprea, illetve Daniel Consantin. Ugyancsak a koalíciós megállapodás részeként a pártok közötti tárcaelosztás szerint az említett kabinettagok minisztériumokat is vezetnek. A kormányra lépés után az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is elfoglalta a kormányfő-helyettesi beosztás, mellé a művelődési miniszteri tisztséget. Az ő lemondásával a szövetség természetes módon az érdekvédelmi szervezet második emberét, a Szövetségi Képviselők Tanácsát vezető Biró Rozáliát jelölte kormányfőhelyettesnek és művelődési miniszternek.
Biró szenátor asszony alkalmasságát Traian Băsescu államfő a művelődési tárca jövendő vezetőjeként kérdőjelezte meg, felróva neki, hogy nem ismeri eléggé a román nyelvet és közgazdászi végzettségét. A hangsúly viszont a kormányfő-helyettesi poszton van, ami elsősorban politikai funkció. Szabó emlékeztetett rá, hogy annak idején az elnök nem emelt kifogást az állatorvos végzettségű Kelemen Hunor kultuszminisztersége ellen, és számos elismerést kapott egészségügyi miniszteri munkájáért a jogász Cseke Attila. Az ügyvezető elnök leszögezte: Băsescu az őszi elnökválasztási küzdelem részeként a jelöltek kritizálásával akart egyet ütni a szocdem pártvezető miniszterelnökön, Victor Pontán. A bírálók úgy mondanak elítélő véleményt Biró Rozáliáról, hogy nem ismerik őt, sem a munkáját, amit az elmúlt közel másfél évtizedben váradi elöljáróként a kultúra érdekében tett.
Össze is foglalta mindazt a kultúraszervezői, -támogatói, műemlékvédelmi, kezdeményezői, mecenatúrai tevékenységet, ami Biró Rozália alpolgármesterként töltött ideje alatt az ő nevéhez fűződik. A Rhédey-kápolna külső-belső felújításától a vár rendbehozatalának finanszírozását lehetővé tevő EU-s pályázatok elindításán, a Debrecennel közös – civil szervezeteket, illetve fiatal művészeket támogató –, idegenforgalmi és helytörténeti jelentőségű pályázatok tető alá hozőásán át a várszínház megépítéséig, szobrok és emléktáblák állításáig (József Attila, Czárán Gyula szobra, emléktábla Wagner Nándornak, dr. Mózes Károlynak, Fráter Erzsébetnek, Károly József Iréneusnak, dr. Grósz Frigyesnek, Széchenyi Zsigmondnak és Ráduly Bélának; műemléket jelző háromnyelvű táblák 25 belvárosi épületen, a Garasos hídon, a vár Csonka-bástyáján Bethlen Gábor táblájának helyreállítása stb.). Tíz éven át fő szervezője és védnöke volt a Festum Varadinumnak, a magyar kultúra napi rendezvényeknek; kezdeményezte a debreceni virágkarnevál nagyváradi „kistestvérének”, a Nyitott ablak Európára című eseménynek a megszervezését, a városháza centenáriumának megünneplését, a Várnapokat, továbbá a 2003-ban elindított Ki mit tud? vetélkedősorozatot. Kezdeményezte azt is, hogy a megyeszékhely önkormányzata civil szervezetek kulturális programjait anyagilag támogassa, és Kiválósági díjjal ismerje el a város művelődési életének jeleseit. Kezdeményezte és koordinálta több átfogó kulturális kiadvány, kötet megjelenését, személyesen anyagilag hozzájárult épített és írott kulturális örökségünk megőrzéséhez (a városháza halljában a lépcső fölötti homlokzati falfestmény, illetve a színház alapkövében elhelyezett iratok restaurálásához), helytörténeti kiadványok megjelentetéséhez.
Biró Rozália menedzseri hozzáértését nem kérdőjelezte meg az államfő sem, a fentiek talán meggyőzik, hogy a művelődési tárca irányítása sem lehet idegen tőle. Szabó Ödön hangsúlyozta: nem volt korrekt az államelnök, amikor ismeretek hiányában kérdőjelezte meg az RMDSZ-es jelölt alkalmasságát.