Nagyváradi rendezvények a mobilitás hetében

Az idén szeptember 16–22. között szervezik meg Az európai mobilitás hete elnevezésű rendezvényt, amelyhez ismét csatlakozhatnak a nagyváradiak. Kerékpározás, utcai kosarazás, lábtenisz szerepel a kínálatban.

A megyeszékhely önkormányzata a Helyi Közszállítási Vállalattal, a Transregio Közösségközi Fejlesztési Egyesülettel, a Probikers Sportegyesülettel együttműködésben, a Bihar Megyei Rendőr-felügyelőséggel, a csendőrséggel, az ifjúsági és sportigazgatósággal partnerségben számos sportos megmozdulásra invitálja a váradiakat és a környékbelieket. A rendezvényekre a belépés ingyenes, a versenyekre nevezési díjat nem kérnek, de adományokat elfogadnak, és az összegyűlt pénzt a gyermekeket segítő Amia Alapítványnak ajánlják föl. A már hagyományosnak számító kerékpáros megmérettetések mellett az idén először hívják villanyfényes bicikliversenyre az érdeklődőket. Benevezés, a versenyek lebonyolításának szabályzata, részvételi feltételek és további részletek a www.probikers.ro honlapon.

Szeptember 16., kedd
20–23 óra: Éjszakai kerékpárverseny – A Bunyitay liget körül (1,2 kilométer egy kör); benevezés a helyszínen, start 22 órakor; nevezési korhatár 14 év (a gyerekeknek szülői beleegyezés kell), védősisak viselése kötelező.

Szeptember 17., szerda
9 órától: Nyílt nap a Helyi Közszállítási Vállalatnál; versenyben a HKV az autósokkal és kerékpárosokkal
– Három útvonalon mérik, melyik közlekedési eszközzel lehet gyorsabban elérni (1.) a HKV szőllősi székházától a városházáig; (2.) a nagyállomástól a városházáig; (3.) a szőllősi távolsági buszpályaudvarról a városházáig.

Szeptember 18., csütörtök
15 órától: Streetball-bajnokság a Szent László téren
– Három korosztályban (14 éven aluliak; 14–18 évesek; felnőttek), benevezés 14–15.30 óra között 4 fős (3 játékos, 1 tartalék) csapatokkal.
18 órától: Gálabemutatót tart a Nagyváradi VSK–Egyetem kosárcsapat

Szeptember 19., péntek
15 órától: Lábtenisz-bajnokság a Szent László téren
– Ifjúsági (18 év alatt) és felnőtt (18 év fölött) kategóriában, benevezés 14 órától

Szeptember 20., szombat
8–18 óra: XII. Országos triálbajnokság
– a Nagyvásár téren (ma December 1. park); 10 órakor startol a Race; 13 órakor az ifjúságiak, 15.30-kor az elit kategóriások versenye.
9–14.30: Félmaraton kerékpárverseny – Indulás az olimpiai uszoda elől, Váradhegyalja–Köröskisújfalu (Husasău de Criş) útvonalon; egyéni nevezőknek 40 km-es táv 683 méteres szintkülönbséggel, családoknak (3 fő) 25 km 305 m szintkülönbséggel; a korcsoportonkénti egyéni győzteseket díjazzák, a női/férfi összetett dobogósok 600, 400, illetve 300 lejes pénzjutalmat is kapnak.

Szeptember 21., vasárnap
VIII. Critical Mass:
indulás 16.30-kor a borsi községháza elől; Nagyváradon 18 órakor a Magnoliei térről; úti cél a városháza.