Maroknyi magyarság a Sebes-Körös mentén

Magyarkakucs nevét hiába keressük az országutak mellett, és vasútállomása sincs. Ennek ellenére elég könnyű eljutni a Sebes-Körös völgyében fekvő faluba, csak meg kell találni a módját. E sorok írója vonattal érkezett Rikosdra (Butani), ott autóval várta kakucsi vendéglátója.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A település Árpád-kori műemlék temploma egyes feljegyzések szerint már a XI. században állt, de a falu első írásos említése 1343-ból származik. Bunyitay Vince kanonok A váradi püspökség története című munkájában részletes leírást ad az istenházáról, Kovács Veronika pedig 2011-ben elkészítette Nagykakucs monográfiáját. A Réz-hegység alatt, a Sebes-Körös bal partján fekvő Magyarkakucs a Gutkeled nemzetség ősi birtokai közé tartozott. Írásos említései: Kakuch (1343, 1435), Magyar Kakwch (1552), Kakucs (Magyar-) (1808), Magyar-Kakucs (1888), 1913-ban pedig a Nagykakucs nevet kapta. Birtokosa 1450-ben az álmosdi Chyre család, előtte pedig Bátori Bereczk fiai. Később a Thelegdy család kezére jutott, 1570-ben István és Miklós pereskedtek érte. 1851-ben Fényes Elek ezt írta a településről: „Bihar vármegyében, a Sebes-Körös gyönyörű völgyében, 300 református, 138 óhitű lakossal, két anyaegyházzal, 12 egész úrbéri telekkel. Határa e vidéken a legtermékenyebbek közé tartozik”. A XX. század elején Zichy Ödönnek volt itt birtoka.
A napokban, amikor Kakucson jártam, a szépen rendbe tett porták, a falut jellemző nagy tisztaság láttán az első benyomásom az volt, hogy ez gazdag település, és akik itt laknak, adnak arra, hogy a vendég jó véleménnyel távozzék Kakucsról. Szórványban élnek itt a magyarok, jó megértésben a többségi románsággal. A környéken is csak Réven vannak magyar családok, ennek ellenére az itt élő magyarság hallat magáról, például minden évben megszervezik az elszármazottak találkozóját.
Közigazgatásilag Magyarkakucs (Cacuciu Nou) Szászfalvához (Măgeşti) tartozik. A község összlakossága a 2011-es népszámlálás adatai szerint 2681 fő, ebből Magyarkakucson 340-en élnek, közülük 230 román, 110 magyar. Felekezet szerint 222 személy ortodox, 108 református, 2 baptista, 8 pünkösdista. Az 1886-os adatok: 356 lakosból 178 román, 166 magyar. Több mint száz év múlva az arány nem sokat változott, az 1992-es népszámlálás 373 főt vett lajstromba, 197 románt, 173 magyart. A nemzetiségi megoszlás az elmúlt két évtizedben romlott oly nagy mértékben, hogy ma már csak a lakosság egyharmadát teszik ki a magyarok.
Házigazdám, Barabás Imre mutatja be a falut, ő egyébként 1995 óta a református egyházközség főgondnoka, de mondhatni, ő az itt élő magyarság mindenese, hiszen bármilyen probléma adódik, megoldás végett vagy tanácsért hozzá fordulnak. Ő a magyar érdekvédelmi szövetség kakucsi szervezetének elnöke is. Szépen rendbe tett porta, az udvaron sok virág, s szinte az egész udvart befedő szőlőlugas fogadja a hozzá betérőt. Főleg afelől érdeklődöm vendéglátómtól, hogy mivel foglalkoznak a helybeliek, miből élnek.

Helyben nincs munkalehetőség
– A magyarkakucsiak nehéz körülmények között élnek. A település mintegy 340 lakosából nem hiszem, hogy 40-nek van munkahelye, a többiek mind nyugdíjasok vagy betegnyugdíjasok. Megélhetésükért a földjüket is művelik, nálunk a határban nem lehet megműveletlen földet látni. Van egy kisebb mezőgazdasági társulás, van egy vállalkozó, de többnyire mindenki maga gazdálkodik az egy-két hektárján.
A gazdák általában búzát és kukoricát termesztenek, a kertben burgonyát és zöldségeket is. „Az idén nagyon jó a búzatermés, a kukorica is biztató. Sajnos nincs senki, aki a termést felvásárolná, ezért az itt élők állatot tartanak, főleg sertést és szarvasmarhát, de minden gazdaságban van bőven baromfi is. Van a faluban egy személy, aki a tejet felvásárolja literenként 2 lejért, no de megéri-e ennyiért tehenet tartani?! Nagyon megfogyatkozott a szarvasmarha-állomány, valamikor 400 tehén járt a csordára, mára már alig 100 maradt. Igaz, van egy gazdálkodó, akinek van vagy ötven tehene, de ez kivétel. Nálunk a földterület nem jelent értéket, egy gazda például hektárját 50 lejért vásárolta fel a tulajdonosoktól vagy az örökösöktől. Ez már régebben történt, most már 100 lejt is adnak egy hektár földért.”
A fiatalok egy része Élesden egy cipőgyárban dolgozik, akinek más nem jutott, az nyáron gombászik. Más munkalehetőség nem nagyon van, de ha volna is, nem lenne mivel eljárniuk, mivel a faluból semelyik irányba sincs autóbuszjárat. „Iskolabusz viszi a gyerekeket Szászfalvára, főleg a románokat, és Élesdre, ahová a magyar gyerekek is járnak, sajnos ők csak hárman vannak” – egészíti ki a házigazda. Helyben magyar oktatás már mintegy negyedszázada nincs, de gyermekhiány miatt a román nyelvű oktatás is megszűnt. Van egy román nyelvű óvodai csoport öt-hat gyerekkel.

Ihatatlan víz és aszfaltút
Közművesítés szempontjából nem áll rosszul Kakucs. A víz szinte minden lakásba be van vezetve, de mivel magas a nitráttartalma, nem iható. Ennek az az oka, hogy a 90 méteres kutat az egykori mtsz farmján fúrták, ahol szakemberek szerint az istállótrágyalé megfertőzte a talajvizet. Ennek ellenére sokan isszák a vezetékes vizet. Majdnem mindenütt van fürdőszoba, de nincs szennyvízelvezető hálózat. „Az idén talán elkezdődik a csatornázás, legalábbis ez a hír járja a faluban” – teszi hozzá Barabás Imre.
Amikor szóba kerül, hogy a települést nehéz megközelíteni, beszélgetőpartnerem ezt mondja: „Most már könnyen el lehet jutni kocsival Váradról Kakucsra, ugyanis Kisősitől aszfaltút vezet ide. Átjön az ember a Sebes-Körös hídján, megérkezik Románkakucsra, majd hozzánk egy modern aszfaltos úton, amit mindenki RMDSZ-útnak nevez, mivel a magyar érdekvédelmi szervezet közbenjárására, támogatásával valósult meg, 2005-ben adták át. Egyébként Nagyváradtól Kakucsig 50 kilométer a távolság.”
Az itt élő magyarság életében meghatározó szerepet játszik a református egyház. A parókiát is felkeressük. Az egyházközség lelkipásztora, Szilágyi Gyöngyi szabadságon lévén, nem tartózkodik a faluban, de vendéglátóm főgondnokként mindennel tisztában van. A templom, a templomkert, a parókia épülete, udvara, a gyülekezeti ház mintha most épült volna, gyönyörűen fel van minden újítva. A parókia udvarán a tiszteletes asszony édesapja, Katona János szorgoskodik, az egyik zöldségágyáshoz invitál: „Ezt én gondozom” – mondja.

Az egyházközség rendben van
A református egyház kiveszi a részét az elszármazottak találkozójának megszervezéséből is. Kakucson tavaly a hívek lélekszáma kereken száz volt, a környező falvak kálvinistáival együtt a gyülekezetnek jelenleg 142 tagja van. Összesen mintegy százan fizetnek egyházfenntartási járulékot. „A kicsi egyházunknak ez nagyon kevés – jegyzi meg Barabás Imre –, hiszen a költségek magasak, nekünk élő egyházra van szükségünk. Van összefogás, de pár éve mintha lazult volna, ma már nem úgy járnak templomba, mint régebben tették. 2004-ben állítottuk fel a templomkertben az emlékművet, majd teljesen felújítottuk a műemlék templomunk tornyát. Először csak a bádogot szedtük le, de a tornyot is teljesen át kellett építeni. Egy évig tartott mindez. Lecseréltük a templomtetőről a cserepet, majd a templombelsőt újítottuk fel, új nyílászárókat szereltünk fel, új padokat csináltattunk. Közben 2010-be felújítottuk a parókiát, és rá egy évre a gyülekezeti házat. Most jó nézni, hogy minden milyen rendezett, minden milyen szép itt” – mondja jóleső érzéssel a főgondnok. Majd azzal folytatja: „A megyei érdekvédelmi szervezet támogatása nélkül soha sem tudtuk volna mindezt megvalósítani, erre a mi gyülekezetünknek nem lett volna pénze. Az itteniek is sokat segítettek fizikai munkával, de pénzzel nem, mert nem volt miből.”
Nagy sikernek örvend évről évre az elszármazottak találkozója, idén már a tizenharmadikat rendezték. „A parókia udvarán az öreg diófa árnyéka kellemes helyszín minden résztvevő számára, ott tartjuk a szeretetvendégséget. Az összejövetel megszervezése testvértelepülésünknek, a Pest megyei Kakucsnak is köszönhető, hiszen ők anyagilag is támogatják, és szép számban részt is vesznek a találkozón. Ugyanez elmondható Biharkeresztesről is, a magyarkakucsi gyökerű polgármester, Barabás Ferenc mindig eljön, s idén egy keresztesi kórus is elkísérte, előadásával téve még szebbé a napot” – idézi fel beszélgetőpartnerem.
A kultúrházat is megtekintjük; teljes felújításával tavaly készültek el. Kimegyünk a temetőbe is, ahol ökumenikus temetőkápolna épül egy Bukarestbe elszármazott orvosprofesszor, Nicolae Suciu támogatásával. A fundamentum már be van öntve, s ha kész lesz, mind az ortodox, mind a református felekezet használhatja majd.
Hazafelé Nagyváradra kocsival indulunk el, s valóban könnyű elérni a Nagyvárad–Kolozsvár országutat. Hamar elsuhan alattunk az 50 kilométer Magyarkakucstól a megyeszékhelyig.

Deák F. József