Rendszereken és határon átnyúló közművelődés

PORKOLÁB LAJOS 1979-ben került Berettyóújfaluba, a művelődési központba, ahol képzőművészettel és a kiállításokkal foglalkozott. Az ő feladata volt az át- és továbbképző tanfolyamok szervezése és koordinálása, valamint a művelődési központ ismeretterjesztő tevékenységének irányítása. 1987-től az intézmény igazgatója volt, s nyugdíjba vonulása után, 2012-ben Báthory Gábor-díjjal tüntették ki.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A határ mindkét oldalán ismerik és elismerik a berettyóújfalui Porkoláb Lajosnak a magyar kultúráért végzett áldozatos munkáját. A negyedszázadon át általa vezetett, most frissen felújított Nadányi Zoltán Művelődési Központ novemberi újranyitása előtt beszélgettünk.
– Milyen célokkal kezdte meg a munkáját a művelődési központ élén?
– A közművelődés talán legszebb és egyben legnehezebb időszakában lettem az intézmény vezetője. A régi közművelődési rendszer már kezdett felbomlani, az újnak azonban még a körvonalai sem látszottak. A művelődési otthoni hálózat jogi, társadalmi és gazdasági bázisa is megváltozott, de mindig, minden körülmények között mindnyájan, akik az intézményben dolgoztunk, egyetlen dolgot tartottunk a szemünk előtt, hogy az érték legyen a mérték. Ebből soha, egyetlen pillanatra sem engedtünk, pedig már a rendszerváltás elején voltak csábítások. Nem szolgáltuk ki a kétes közönségigényeket, a bulvárt soha, egyetlen pillanatra sem engedtük be az intézmény falai közé. A városi nagyrendezvényeken sem tettünk engedményeket – a sokszor meglévő nyomás ellenére sem. Ebből sokszor volt is konfliktusunk. Átalakult a helyi társadalom is, a hagyományos csoportok mellett egyre több önszerveződő közösség jelent meg az intézményen belül. Ezeknek nagy részét az intézmény munkatársai generálták. Később ezekből alakultak meg a mai civil szervezetek.
– Milyen szellemi örökségre alapozták munkájukat?
– A hagyományos ismeretterjesztő előadások mellett olyan beszélgetéseket próbáltam szervezni, amelyeknek a hallgatóság is aktív résztvevője lehet. Akkor ezt még csak ösztönösen tettem, nem tudtam, hogy tulajdonképpen ez a klasszikus ismeretterjesztés, ezzel a magyar és az európai művelődéstörténet legnemesebb hagyományát, a népfőiskoláét honosítottam meg. A közösségi művelődés volt intézményünk meghatározó tevékenysége a kezdetektől fogva, amit nem a mostani szólamok szellemében végeztünk, hanem már a ’80-as évektől Karácsony Sándor szabadművelődési gondolatának jegyében. Intézményünk szellemiségét a klebelsbergi kultúrpolitikai szellemiség határozta meg. Klebelsberg Kunót már a ’80-as években példaképnek tartottuk, és számtalan előadáson mutattuk be munkásságát. Azóta látom, nagyon sokan csak hivatkoznak rá. Visszagondolva a rendszerváltás utáni évekre, azt látom, hogy 18-20 közösségnek szolgált otthonául a Nadányi Zoltán Művelődési Központ. Intézményünk országos szakmai elismerést szerzett a felnőttképzéssel.
– Több nagy rendezvény is a művelődési központon keresztül indult…
– Nekünk a legszebb és legfontosabb ünnep január 22., a magyar kultúra napja, amelyet 2001 óta Nagyváraddal közösen ünneplünk meg. Mára ez a rendezvény többnapos rendezvénysorozattá nőtt. Mi voltunk az első fecskék Magyarországon, akik a határ túlsó oldalán is megünnepeltük a magyar kultúra napját. Most is szívet melengető, hátborzongató visszagondolnunk az első színházi gálára, ahol együtt énekeltük a magyar himnuszt a váradiakkal, és átéltük a Bihar Néptáncegyüttes fergeteges sikerét. Olyan tömeg volt a színházban, hogy a széksorok között is tömött sorban álltak az emberek. De említhetném az őszi mezőgazdasági vásárt, amiből később a számadó nap nőtt ki, ezt is mi indítottuk el. Felejthetetlen élmény volt 2004-ben, amikor meghívtuk a még élő volt aranykalászos gazdákat a kiállításra a művelődési központba, ugyanis az aranykalászos gazdaképző tanfolyamoknak a ’20-as évektől 1944-ig a Leventeház volt a kollégiuma. A találkozón dr. Varga Gyula (1924–2004) néprajz- és történettudós, kutató, kandidátus, a debreceni Déri Múzeum osztályvezetője, népművelő – aki szintén aranykalászos gazda volt – tartott visszaemlékezést. 1995-től rendeztük meg a karácsonyi kézműves vásárt a Bihari Népművészeti Egyesülettel közösen, ami akkor újdonságnak számított, ugyanis még nem volt hagyományuk az ilyen vásároknak a megyében. 1993-tól Szent István-napi rendezvénysorozatot indítottunk, melyet a mozi előtti téren rendeztünk. Az 1995-ös Szent István-nap volt talán mindmáig a legsikeresebb, amikor először voltak nálunk olasz zászlóforgatók, akik a főutcán végigvonulva jöttek a térre. A művelődési központ indította újra 1980-ban a városi majálist, ezt évekig a Népligetben tartottuk. Miután a fák megnőttek, átkerült a majális a Szent István térre, majd később a BUSE-pályára. A Bihari rockfesztivál három éven keresztül sok fiatalt vonzott, és kuriózumnak számított a sok neves magyar rockegyüttes mellett a Celelalte Cuvinte fellépése. 2002-ben a könyvtárunk csodálatos belső udvarán elindítottuk a Zenés nyári esték rendezvénysorozatot. Első fellépőnk a helyi fúvószenekar növendékeiből alakult Nova Villa rézfúvós kvintett volt, de fellépett még az évek során többek között a Partiumi Keresztény Egyetem kórusa, a nyíregyházi Banchieri énekegyüttes, a Szeredás népzenei együttes, Kobzos Kiss Tamás, spanyol flamenco-táncosok, a Varadinum vonósnégyes, a Régi zene együttes vagy Kegye János pánsípművész. Rendszeresen közreműködtünk a költészet napi rendezvények lebonyolításában. Intézményünkben mindig meghatározó volt az úgynevezett ismeretterjesztő tevékenység, fórumokat, előadásokat, író-olvasó találkozókat rendeztünk. Az évek során ezeknek az alkalmaknak kialakult a városban a törzsközönségük. A rendszerváltás előtt a művelődési központ volt a helyi „másképpen gondolkodó értelmiség” találkozóhelye. Valamennyi új párt a művelődési központban alakult meg. Akkor nagyon sokan úgy fogalmaztak, hogy a „berettyóújfalui rendszerváltás bölcsője a művelődési központ TIT-terme volt”. Több mint tíz évvel megelőztük „a keleti nyitás politikáját”, ugyanis 2001-ben és 2002-ben a kínai nagykövetséggel közösen kiállítást rendeztünk Kína népművészetéből és ősi kínai kerámiákból. Mindkétszer a követség kulturális attaséja nyitotta meg a tárlatot.
– Hogyan alakult ki ilyen szoros együttműködés a nagyváradi művészekkel?
– Ehhez a kapcsolathoz az is hozzájárulhatott, hogy ’89 decemberében a művelődési ház volt az erdélyi segélyszállítmányok egyik központja. Előbb csak az újfaluiak hozták ide az adományokat, később a Máltai Szeretetszolgálatnak is itt működött az egyik lerakata, és innen szállították tovább a segélyeket. A nagytermünk hetekig tele volt különféle adományokkal. A ’90-es években csak személyes kapcsolatok útján szerveztük a programokat. A berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központ volt az első intézmény Magyarországon, amelyik a „romániai forradalom” után csoportos kiállítást szervezett romániai művészeknek. Az első fecskék Mottl Roman, Ujvárossy László és Holló Barna voltak. Később Lázin Csaba, Agod István, Ioan Augustin Pop, Găină Dorel, Ovidiu Selegean, Tóth István, a Tavirózsa Fotóklub és a Jakobovits házaspár is kiállított nálunk többek között. Ismeretterjesztő előadásokat tartott Jakobovits Miklós a nagyváradi képzőművészetről, Péter I. Zoltán Adyról és Nagyváradról. A váradi színészek közül sokszor találkozhattunk Hajdu Gézával, Meleg Vilmossal és a Kiss Stúdió Színház művészeivel. A magyar kultúra napja közös megünneplését 2001-ben Fleisz Jánossal, a BINCISZ mostani elnökével együtt kezdtük. Ezeknek a programoknak mindig volt valamilyen üzenetük, vezérfonaluk, így az elsőnek a Kárpát-medencei magyarság műveltségi állapota, a másodiknak a „Váljon a tanulás nemzeti létformává”. Az első két évben egy napon tartottuk a rendezvényeket, délelőtt Berettyóújfaluban, délután pedig Nagyváradon, de rá kellett jönnünk, hogy ez így szinte kezelhetetlen. Kapcsolatunk természetesen nem egyirányú volt, berettyóújfalui művészek és közösségek is jelentek meg Nagyváradon szinte rendszeresen, nem csak a magyar kultúra napján: Kárpáti Gusztáv festőművész, Gombos Ferenc fotóművész, Tóth Sándor, Nagy Sándor, a Bihar Gyermektánc Együttes, Pávakör, Ifjúsági Fúvószenekar. Az első közös magyar kultúra napját követően Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök és Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke személyes hangú levélben köszönte meg munkámat, amelyet a magyarság összetartozásáért végeztem.