Igazságot Boginak!

Meghalt egy fiatal lány. Még élnie kellett volna. Megvalósítania álmait, gyerekeket, majd unokákat nevelnie. Neki nem volt itt az ideje. Egy óvatlan pillanat, egy csattanás, sziréna, két hét harc az életért. Mérhetetlen fájdalom szülőkben, barátokban. A mécsesek azóta is égnek. Nincs megnyugvás, beletörődés a megmásíthatatlanba. A gyász mellett az is mardossa a hozzátartozók lelkét, hogy kétségeik vannak, miként is történt a baleset. BOTH ABIGÉL írása.

December 12-e, délután fél öt. Nagyvárad, Kanonok sor, Múzeum utca, Petőfi park útkereszteződés. A 29 éves Kiss Boglárka nagymamájától megy biciklin hazafelé. A Kanonok sorról karikázna tovább a Petőfi park felé. Egy csattanás, és minden megváltozik. Bogit súlyos fejsérüléssel viszik a sürgősségire, próbálják stabilizálni az állapotát. Napok telnek el, a lány állapota egyre súlyosabb, hiába minden, december 24-én szíve megszűnik dobogni. Marad a csend, a fájdalom és az elviselhetetlen űr.

„Csak az igazságot szeretném tudni!” – mondja Bogi édesanyja lapunknak, a január 9-én délután tartott gyertyagyújtáson. Kiss Ibolya könnyeivel küszködve meséli, mi is történt azon a bizonyos péntek délutánon. „Körülbelül ugyanabban az időben, mikor a baleset történt, én még autóban ültem. Az utolsó pillanatban vettem észre két gyalogost a zebrán, mert egy álló autó mögül léptek elém váratlanul. Furgonnal voltam, de megálltam. Hazaérve arra gondoltam, ez életem legszerencsésebb napja. Pár perc múlva kiderült, mekkorát tévedtem... Bogi barátja telefonált. Ő már tudta, hogy baleset történt, mert addig hívta Bogit, míg a kórházból valaki fel nem vette a mobilt, és elmondták neki, hogy súlyos fejsérüléssel vitték be. Azonnal rohantunk mi is. A kórházban a rendőrök azt közölték, Bogi a biciklin ülve át akart menni a zebrán, ekkor ütötte el az autó. Nem kételkedtem, hiszen nem először fordult volna ez elő, pedig mindig mondtuk neki, szálljon le a kerékpárról, ha át akar menni a zebrán. És mindig csak ezen a bizonyos zebrán ment át, mert azt mondta, előtte van még egy gyalogátkelő, ott ha gyalogos kel át, úgyis megállnak az autók, biciklivel pedig ő hamar átér. Ott volt az is, aki elütötte. Mondta, sajnálja, nem tudta elkerülni, én hittem neki. Aztán késő este kimentünk a baleset helyszínére. Látni akartam a nyomokat. A vértócsa a zebrától jó messze, 18 méterre volt. Mikor megláttam, nem bírtam elviselni, haza is vittek. Majd éjszaka kezdtem el gondolkodni a látottakon, s utána még a rendőrökkel is beszéltünk, akik elmondták, a bicikli nem volt az úttesten, hanem a parkban. Hogy ki tette el és miért? A leányom tudná csak elmondani, hogy hogy történt, de ő már nem teheti. Mi kell beszéljünk helyette. Ki kell derítenünk az igazságot. Nem akarok egyebet, csak hogy kiderüljön: mi történt. Azért keressük a szemtanúkat, mert egyelőre csak abból lehet kiindulni, amit a sofőr mond, valamint azok, akik vele ültek egy autóban. Bogi hosszú évek óta biciklizik, Bulgáriába is kerékpárral ment, nem ma kezdte, elővigyázatos volt. Mondhatni profi volt, nem amatőr. Nem tudom, miért nem mutatják meg a térfigyelő kamera felvételét. Az ügyvédünk kérte, hogy archiválják, ha már nem adják ki, mert a SRI-é. Vajon milyen nemzetbiztonsági titkokat tudnánk meg?” (A baleset közvetlen közelében található a Román Hírszerző Szolgálat megyei székháza- szerk. megj.)

Nincsenek válaszok

Mintegy 150-en gyűltek össze a Bogi emlékére szervezett januári gyertyagyújtáson. A Kanonok sor sarkánál, a villanyoszlop tövében egy hófehér bicikli, egy koszorú mellett számtalan mécses égett tiltakozásképpen, hogy miért van a sofőrnek azóta is jogosítványa, habár a nyomozás még nem zárult le. Jöttek a barátok, ismerősök, sokan olyanok is, aki ismeretlenül akarták kifejezni együttérzésüket a családnak. Csendben, kegyelettel állt ott a sok ember a hidegben, a mécsesek és csillagszórók fényénél. Talán nem én voltam az egyedüli, aki úgy gondolta, esetleg a sofőr is eljöhetett volna egy gyertyát gyújtani. Még akkor is, ha a szülők úgy gondolják, nincs mit beszéljenek vele. „Még a kórházban odajött, hogy ha kell, akkor fizeti a Bogi külföldi gyógykezelését, de nem lehetett szállítani. Aztán mikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem mond igazat, akkor már nem akartam beszélni vele. Mit mondjak neki? Ő meg mit mondhatna nekem?!” – kérdi az édesanya.

Viszont én úgy gondoltam, az etika is megköveteli, hogy megadom a lehetőséget az illetőnek, hogy nyilatkozzon. A Facebookon, még mikor Bogi az életéért küzdött, közzétett egy szöveget, melyben elmondja, hogy ő vezette az autót, leírja, ahogyan ő látta a balesetet. Meg hogy sajnálja. Szerinte a baleset után egy sietős autós fogta meg a biciklit és dobta a parkba, hogy tovább tudjon menni. De ezt ő nem látta. Sokkos állapotban volt, hívta az ügyvédjét telefonon. Valaki más a mentőket. Majd a rendőrségen a kihallgatás után az ügyvédje visszakérte a jogosítványát a rendőröktől. Sajnálja a lányt, az ő kislányát is Boglárkának hívják, most várják a második gyermeket. Nem szeretne börtönbe menni. A közösségi oldal szerint a neve: P. Alexandru Halal. Csak nekem tűnik ez morbidnak?! Írtam neki egy üzenetet, melyben elmondtam, riportot írok az esetről, és amennyiben szeretne nyilatkozni, kértem, vegye fel velem a kapcsolatot. Nem tette, pedig vártam közel két hetet. Biztosan az ügyvédje tanácsára nem nyilatkozott.

Kikérik a felvételeket

A rendőrségi nyomozás még nem zárult le. Dorin Sava, a Bihar megyei közlekedésrendészet parancsnoka elmondta, az ügyészség ki fogja kérni a térfigyelő kamera felvételeit, hátha látszik rajta, mi is történt valójában. Mivel Bogi az ütközés pillanatában kerékpáron ült, a törvény szerint két jármű ütközéséről van szó, nem gyalogosgázolásról. Tény, hogy a rendőrök két és fél perccel a bejelentés után már a helyszínen voltak. A bicikli akkor már valóban nem volt az úttesten. Csak miután a nyomozás lezárul, mondhatják ki azt, hogy ki is volt a hibás, vagy megállapíthatnak közös hibát is. De a jogosítványt csak abban az esetben veszik el helyben, ha a sofőr vétkessége egyértelműen megállapítható. Halálos balesetkor mindenképpen megindul a büntetőjogi eljárás, tehát az ügyészség vizsgálja ki az ügyet és állapítja meg a vétkességet. Ami hosszas vizsgálódás nélkül is egyértelmű, a legtöbb itt elhaladó autóhoz hasonlóan a balesetben érintett is a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott, illetve az is hozzájárulhatott a tragédiához, hogy a fiatal nő nem viselt bukósisakot.

Várják a szemtanúkat

A szülők és a barátok továbbra is keresik a szemtanúkat. Olyat, aki látta, hogyan történt. Bármilyen apró részlet segíthet abban, hogy kiderüljön az igazság. Mert ugyan ki vetemedne arra, hogy egy épp megtörtént baleset helyszínéről elvegye az összetört biciklit, és továbbhajtson, miközben valaki eszméletlenül fekszik az úttesten? Ha jól tudom, ez is bűncselekmény. Vajon ezért nem jelentkezett még az az állítólagos autós? Vajon valóban nem figyelt fel senki (csúcsforgalom idején) a Kanonok sor irányából a Múzeum utcára kanyarodó lányra, vagy csak a „macera” miatt nem jelentkezik senki? Merthogy a tanúskodás hosszadalmas, az emberek nem szeretnek bíróságra járni, stb. Gondoljanak bele, hogy a mérhetetlen gyászban egy család attól remél megnyugvást, hogy kiderül az igazság. Hogy Bogi lelke békére leljen.

A hófehér bicikli azóta is ott van a lámpaoszlopnak támasztva a zebra mellett. Körülötte minden nap égnek a mécsesek. A kerékpáron most is ott van a felhívás: szemtanúkat keresünk. Hátha vannak még csodák, és kiderül az igazság.