Megvették a kúriát, hogy tatarozhassák

Mivel a magyar ember híres irigykedő természetéről, nem meglepő, hogy Balazsi József érsemjéni polgármestert is gyakran illetik ekként epés megjegyzéssel elöljáró kollégái: „rólad mindig csak jókat ír az újság”. Mi tagadás, még a kákán is göcsöt keresőknek sem igen terem ott babér, az Érmellék, sőt Bihar megye gyöngyszemévé lett Érsemjén. Egy falu, ahol mindig történik valami.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Hosszú évek óta arra törekedik az ottani vezetőség, hogy sajátos arculatot adjon a községközpontnak. Ennek érdekében, amint eladóvá vált jó fekvésű lakóház, telek, igyekeztek megvásárolni. Ekként gondolkodtak a nemsokára megvalósuló iskolai napközi (after school) helyszínének megválasztásakor, az közvetlenül a központi iskolaépület mellett helyezkedik el. Jártunkban-keltünkben találkoztunk már olyan „ahogy esik, úgy puffan” megoldásokkal is, hogy a napközit az iskolától távol, a faluszéli legelőn építették fel.
A település legutóbbi látogatásunk során sem okozott csalódást, már érkezéskor láttuk, hogy egy főút menti patinás épületen ügyködnek az építőmunkások. Hivatalában Balazsi József polgármester egy másik munkálat részleteiről tárgyalt a kivitelező cég képviselőjével. Ez után az általunk látott munkálat részleteiről érdeklődtünk.
A ma egészségügyi központként funkcionáló ingatlan a múlt század elején épült, a Szunyogh család birtokolta éveken át, majd a Fuchs família vásárolta meg a kúriát a hozzá tartozó egyhektáros arborétummal együtt; szerencsére a kommunista évtizedekben is sikerült megőrizni a benne lévő értékes faóriásokat. Az árnyas liget a helybeliek kedvelt helyévé vált, különböző szabadtéri rendezvényeket szerveztek a fák hűse alatt. Később a népnyelv Népkertként emlegette, ez a megnevezés mindmáig használatos. A Népkert felújítását is tervezik, sétányokat alakítanak ki, padokat helyeznek el, megőrizve a terület liget jellegét – ismertette Balazsi.
Megtekintettük a Népkertet, s a polgármester tovább mesélt a Szunyogh-rezidencia históriájáról. A második világháború idején a Fuchs családot – zsidók lévén – deportálták. Egyetlen fiúgyermek maradt életben, s ő felnövekedvén Nagykárolyban telepedett le. A forradalmi változások után benyújtotta igényét az ősi ingatlanra, valamint a Népkertre is. A polgármesteri hivatal jelezte vásárlási szándékát az új tulajdonosnak. Miközben tartottak a háttértárgyalások, a folyamatosan romló állagú épületben továbbra is folyt az egészségügyi ellátás. A helyiek gyakran felrótták Balazsinak, hogy ha már annyi mindent épített, szépített, akkor miért épp az orvosi rendelőt hagyja ebek harmincadjára jutni. A polgármester igyekezett megmagyarázni, hogy pusztán azért, mert nem a község tulajdona a ház. Végül sikerült dűlőre jutni az örökössel, 30 ezer dollárt kóstált a tulajdonosváltás.
A két évvel ezelőtt megejtett vásárlás után a felújítást már nem lehetett elodázni. A jó gazdaszellem bravúrra volt képes, mert nem támogatásból, adományból vagy pályázati úton, hanem önerőből teremtették elő a munkálatok költségét, 100 ezer eurót. A teljes felújítás egy évet vett igénybe, most érkeztek a finisbe. A tetőcsere mellett külső-belső tatarozást végeztek, figyelembe véve az egészségügyi létesítményekre vonatkozó sajátos követelményeket is. Orvosi rendelő már az átkosban is működött a faluban, bő tíz évvel ezelőtt fogorvosi rendelő és gyógyszertár is helyet kapott az épületben. A mostani felújítás eredményeként egy szolgálati lakással tovább bővül a belső tér.
Balazsi József, ahogyan ennek az épületnek a megmentése is mutatja, nemcsak építő, hanem értékmentő polgármester is. Már azon töri a fejét, hogy az utcafronti kerítést is eredeti állapotára állíttassa vissza. A kovácsoltvas kerítés és kapu ellenállt ugyan a múló évtizedeknek, de az őket tartó téglalábak már megrogyadoztak.
Mielőtt elköszöntem volna vendéglátómtól, egy kis „rallizásra” invitált. Újonnan aszfaltozott utcán suhanunk – persze a megengedett sebességhatár alatt –, alig néhány napja készültek el vele. Azt, hogy a 100 ezer eurót felemésztő aszfaltterítés költségeit szintén önerőből állták, csak úgy mellékesen jegyzi meg a polgármester. Ez az a pillanat, amikor az újságíró nem tud gépiesen szemlélni, hanem rácsodálkozik a látottakra, hallottakra.