Bölcsőde után öregotthon

Immár több mint egy éve öregotthon működik a nagyváradi Agnulli Dei Szociális Központban. Családias környezetben jelenleg 14 idős embernek adnak otthont. Közülük legtöbben állandó ellátásra szorulnak.

Karácsony előtt pár nappal látogattunk el a Nagyvárad-velencei Református Egyházközség Agnulli Dei Egyesületének öregotthonába. Az egyesület elnöke, Farkas Antal lelkipásztor a létesítmény múltjáról és jelenéről is mesélt. Több mint tízéves fennállása óta a központ mindig is szociális jelleggel működött, de arra is volt gondjuk, hogy legyen miből finanszírozni a karitatív tevékenységeiket. Mert támogatóik mindig is voltak, de nem lehet állandóan arra számítani, hogy valaki segít. Farkas Antal annak a híve, hogy önmagán kell elsősorban segítenie az embernek ahhoz, hogy Isten is megsegítse.
– A vadonatúj épületben 2000-től hátrányos helyzetű családok gyerekeit tanítottuk délutánonként, miután kaptak meleg ebédet is. Sokáig ment ez a programunk, de sajnos ezeket a családokat nem tudtuk integrálni a gyülekezetünkbe. A mai napig is 10-20 ebédet ingyen adunk. Emellett pedig catering jelleggel is működik a konyhánk, idős személyeknek viszünk házhoz mindennap meleg ételt, és bölcsődéknek, óvodáknak is főzünk – magyarázta a tiszteletes, aki büszkén sorolja, mi mindent tesz az alapítvány. – Naponta 40-60 kenyeret adunk el fél áron. Bárki, aki feliratkozott nálunk, megveheti a kenyeret felekezettől, nemzetiségtől, szociális helyzettől függetlenül. Mi megvásároljuk az egyik pékségtől, majd a feléért adjuk tovább. A furcsa az, hogy sok rászoruló család nem él ezzel a lehetőséggel. Pedig ez a kis segítség is sokat jelentene hosszú távon. Ezt a programunkat a hollandiai nieuwpoorti gyülekezet támogatja. Havonta 25 család kap 10 euró értékű élelmiszercsomagot. Ezt minden hónap utolsó vasárnapján vehetik át a templomban. Legalább ilyenkor eljárnak, ha máskor nem is – tette hozzá a lelkipásztor kis iróniával a hangjában.
A siegeni Trupbach-Seelbach gyülekezet is sok támogatást nyújtott az elmúlt években, a központot pedig a hollandiai Hulp Oost-Europa alapítvány és a stolwijki gyülekezet hozzájárulásával sikerült felépíteni.
Amikor megszűnt a délutáni oktatás a központban, Biró Rozália akkori alpolgármester támogatásával a váradi önkormányzat bérbe vette az épületet, és itt működött a magyar nyelvű bölcsőde, míg tavaly a polgármester fel nem mondta a bérleti szerződést, megszüntetve ezzel az egyetlen magyar bölcsődét Nagyváradon. A kicsiket szétszórták a város más pontjain lévő hasonló intézetekbe. Akkor nagy port kavart az ügy, s a román városvezetés, valamint a Szociális Ügyek Hivatala (ASCO) azzal védekezett, hogy a legtöbb bölcsődében van magyar anyanyelvű dolgozó is. Az Agnulli Dei ismét üresen állt, csak a konyha működött folyamatosan. „A hollandok mondták, ne zárjuk be, találjunk ki valamit, hogy továbbra is működjön. Ekkor jött a javaslat, hogy létesítsünk öregotthont” – emlékezik vissza Farkas tiszteletes. Így alakult, hogy több mint egy évvel ezelőtt megnyitotta kapuit a 15 fő befogadóképességű idősek háza. Több dolgot át kellett rendezni, speciális ágyak is kellettek, de ma már minden igényt kielégít a ház, olyannyira, hogy amint Farkas Antal mondta, elnyerték a legcsaládiasabb otthon minősítést a Partiumi Keresztény Egyetem szociális munkás hallgatói által végzett felmérésen.
Délidőben érkeztünk az otthonba, az idősek éppen étkeztek az ebédlőben. Persze csak azok, akik önellátóak, és le tudnak menni a lépcsőn. Az ágyhoz kötött lakókat megetetik. Ottjártunkkor a menü borsóleves és rakott káposzta volt, s az öregek többsége jóízűen fogyasztotta a finom, házias ízű ételt. Mindenkitől megkérdezik, jóllakott-e, kér-e még, mintha valóban otthon lenne. Aztán a társalgóban gyűlnek össze, ahol már várja őket az egy napja érkezett Silvia néni. Ő Biharfélegyházáról jött, bőbeszédűbb, mint társai, és kerekesszékes. Elmeséli, hogy az egyik lábát le kellett vágni, ezért már nem tudja magát ellátni, s a leánya behozta magához Váradra. Kérdezem, hogyan került az otthonba, mire elmondja, hogy ő csak átmenetileg, az ünnepekre van itt, mert a lánya elment az unokájához egy idegen országba, hogy melyikbe, azt nem tudja megmondani. Jól beszél magyarul is, úgyhogy nem lesz probléma megértetnie magát a többi lakóval.
Egy másik néni kárásztelki. Neki is vannak gyerekei, mint mondja, lánya a napokban járt nála látogatóban. „Itt élnek Váradon, de nagyon sokat kell dolgozniuk. Még szenteste is dolgoznak, nem tudnak eljönni” – mondja a néni, aki szellemileg már nem teljesen tiszta. Gyuri bácsi sem, ő mindig menne, már előfordult, hogy valahogyan kinyitotta a zárt kaput, és elindult valamerre. Jó szándékú emberek hozták vissza. Épp az unokaöccse érkezik fizetni a következő hónapot. Hoz neki perecet ajándékba, de mivel Gyuri bácsi épp ebédel, inkább csak messziről nézi meg, nem megy oda hozzá. Valószínűleg könnyebb így. Rózsika néni 93 éves. Ő szellemileg ép, viszont ágyhoz kötött beteg. Nála nem járt mostanában látogató; örül a tiszteletesnek. Farkas Antalnak mindenkihez van egy jó szava, egy mosolya, majd az új igazgatóval, Koncsek Vadnai Zitával beszéli meg a tennivalókat. Jönnek az ünnepek, önkénteseket kell befogni egy-egy ebédhez, vacsorához. Az igazgató intézkedik, majd elmondja, hogy vele együtt tízen dolgoznak itt, és az ünnepek alatt kevesen lesznek, ezért kellenek az önkéntesek.
Sok a hasonlóság egy bölcsőde és egy öregotthon között. A picit is inkább csak ablakon át figyeljük, hogy ne sírjon, ha meglát. Mert akkor már nem akar ott maradni. Az idősotthonban is van délelőtti és délutáni foglalkozás, különböző memóriafejlesztő játékokat játszanak, énekelnek, akárcsak a kicsik. A különbség talán csak az, hogy az idős embereket nem viszik estére haza, és lehet, hogy szellemileg hasonlítanak a kicsi gyerekekhez, de egy életen keresztül dolgoztak azért, hogy felneveljék a gyerekeiket, hátha idős napjaikra támaszkodhatnak rájuk.