Együtt dalol a „család”

A margittai Horváth János Elméleti Líceum kórusa öt évvel ezelőtt alakult meg, még a magyar iskola előtt. Ma már a közösségi rendezvények elmaradhatatlan szereplője, tagjai családtagoknak tekintik egymást.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Még a vegyes tannyelvű iskolába jártak azok a margittai diákok, akiknek részvételével létrejött a mai magyar középiskola kórusa. Alapító tanáruk Puskás Miklós (Miki) zenepedagóus, aki kezdetben 22 énekes kedvű tanulót tudott egy csokorba kötni. Az évek során egyesek kiszálltak, de jöttek újak is, így a jelenlegi létszám eléri a 34 főt. A névsoruk: Adorján Melitta Enikő, Antal Balázs, Balla Bence Obed, Beke Viktória Kincső, Bodor Zsófia, Fazekas-Antal Zsanett, Fazakas Mónika, Fekete Anita, Fekete Stefánia, Forgács Péter, Horváth Renáta, Katona Sándor Krisztián, Kéri Szilvia, Kovács Éva Mária, Kovács Botond, Kovács Gyula, Kovács Tábita, Krisztik Noémi, Krisztik Réka, Marton-Kelemen Tekla, Miklós Patrícia, Nagy Anikó, Orosz Henrietta Adrienn, Ozsváth Alexandra, Pop Nikolett, Poszert Richárd, Puskás Bíborka, Szabó Nikolett, Szentmiklósi Beáta, Szőllősi Orsolya, Szűcs Zita Nóra, Tomuța Mercédesz Xénia, Trum Enikő, Zétényi Zsuzsa Erika.
Szinte minden hónapban fellépnek valamilyen iskolai, polgári vagy egyházi rendezvényen. Részesei a magyar kultúra napján rendezett ünnepségnek, dalolnak március 8-án és 15-én, anyák napján, a XII. és a VIII. osztályosok ballagásán, évnyitókon és évzárókon, az október 6-i megemlékezésen, a Horváth Imre-, illetve az Ady Endre-emlékünnepségeken, karácsonyi rendezvényeken. A karácsonyi dalokat magyar, román, német, angol és francia nyelven is előadják. Repertoárjuk olyan gazdag, hogy minden alkalomra van odaillő énekük. Ahogy vége az egyik fellépésnek, már készülnek a másikra. Hetente-kéthetente gyakorolnak, ahogy a helyzet kívánja. Mivel a kórustagok különböző osztályokba járnak és sokan vidéken laknak, elég nehéz úgy beosztani a próbák időpontját, hogy mindenki jelen lehessen. Hétköznap az iskolában gyakorolnak. Ha csak hétvégén tudnak valamennyien időt szakítani a gyakorlásra, a zenetanár lakásában tartják meg a próbát. Több ez egyszerű énekpróbánál, hiszen már valamennyien baráti viszonyt ápolnak egymással, sőt azt is mondhatnám, olyanok ők, mint egy nagy család.
A tanár úr felesége, Enikő szintén tanár, a nagyobbaknak ő oktatja a matematikát. Olyan szeretettel fogadják a gyerekeket, mintha a sajátjaik lennének. A gyakorlás szünetében mindig megkínálják őket finomságokkal, és elbeszélgetnek velük nem csak zenei dolgokról. Alkalmam volt megtapasztalni, hogy ezek a beszélgetések túlnőnek a tanár-diák közötti dialóguson, közelebb állnak a szülő-gyerek közöttihez, illetve barátok közötti társalgáshoz. Mindemellett a gyerekek olyan tisztelettel és szeretettel beszélnek oktatóikkal, amilyet vasszigorral kikényszeríteni elképzelhetetlen lenne.
Korosztály szerint ötödikesektől tizedikesekig, kilenc osztályból kerültek ki az énekkarosok. A repertoár legnagyobb részét a zenetanár állítja össze, de elfogad tanácsokat feleségétől, pedagógustársaitól, sőt a gyerekektől is. Több szólamban énekelnek, és elsődleges szempontnak a minőséget tekintik. Keményen és fegyelmezetten dolgoznak, a lazaság csak a szünetekre és a próbák utáni beszélgetésekre jellemző. Sikereik kezdik vonzóbbá tenni a karéneklést, ezért sikerült növelniük a taglétszámot. Ez a mai világban igen nagy szó, hiszen a fiatalok zöme inkább a modern ének és tánc felé hajlik.
„Ahhoz, hogy valaki jó karénekes legyen, három dolog szükséges – magyarázza Puskás Miklós –: aránylag jó hang, ritmusérzék és akarat. Nagy szeretettel várjuk mindazokat, akik birtokosai ennek a három tulajdonságnak. A munkát a zenetanárnak folyamatosan újra kell kezdenie, hiszen a gyerekek felnőnek, és elmennek más város más tanintézetébe” – teszi hozzá. Éneklésükért a jutalom a sikerélmény és az iskola által felajánlott kirándulások. Legutóbb Réven voltak.
Megkérdeztem a zenetanárt és néhány nyilatkozó kedvű kórustagot, miért szeret ehhez a csapathoz tartozni, mit jelent számára a karéneklés. Íme a válaszok.
Kéri Szilvia: – Tizedik osztályba járok, és hatodikos korom óta tagja vagyok a kórusnak. Úgy érzem itt magamat, mintha hazajönnék. Nagyon jó a hangulat, és mindenkit kedvelek. Szeretem megmutatni ezt az oldalamat is, nem szégyellek kiállni a közönség elé, sőt büszke vagyok a kórusra. Öröm számomra minden sikeres fellépés. Nagyon nehéz lesz itt hagyni a társaimat, biztosan hiányozni fognak, ha érettségi után egyetemre megyek.
Fekete Anita: – Kilencedikes vagyok, és azért járok a kórusba, mert olyan, mint egy tökéletes család. Különbözőek vagyunk, de jól megértjük egymást. Itt vannak a legjobb barátaim, jó együtt lenni. A szülinapomat is itt fogom megtartani. Megtisztelő számomra, hogy tagja vagyok a kórusnak. A többi diák nem igazán becsüli a karéneklést, de csak azért, mert nem tudják, mit veszítenek.
Krisztik Réka: – Ötödikes vagyok, és nagyon szeretek ebbe a kórusba járni. Felemelő érzés itt énekelni. Nagyon jó a hangulat, megértjük egymást. A tanár úr nem szigorú, inkább megértéssel, türelemmel tanít bennünket.
Tomuța Mercédesz: – Én is ötödikes vagyok, és örömmel mondtam igent, amikor Miki bácsi meghívott a kórusba. Nagyon hamar befogadtak, még a nagyobbak is. Szeretném fejleszteni a hangomat, az énektudásomat. A mi osztályunkból hárman vagyunk kórustagok, de remélem, előbb-utóbb többen csatlakoznak majd hozzánk.
Puskás Miklós karvezető: – Köszönetet mondok elsősorban a gyerekeknek és a szülőknek. Külön köszönet a vidéki gyerekek szüleinek, akik saját költségükön hozzák be a gyerekeket a próbákra, fellépésekre. Szerintem ezek a gyerekek tudják, hogy fáradságuk és kitartásuk valamilyen formában meghozza a gyümölcsét. Az iskolai kórust egyes országokban, lásd Japán, szinte művészeti műhelynek tekintik, és nagy elismerésben részesítik. A magyar iskola vezetősége ezen az úton halad, és támogatja az énekkart. Büszke vagyok a gyermekeimre, nélkülük nem létezne A KÓRUS. Remélem, hogy ők az iskola gyöngyszemei is. Kodály Zoltán szavaival zárnám gondolataimat: „Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind együtt lehetünk. Akkor mondhatjuk csak igazán: Örvendjen az egész világ!”