Fitt napot tartottak Árpádon

Rohanó világunk egyik legnagyobb problémája a mozgáshiány. Ennek elkerülése érdekében az Árpádi Ifjúsági Szervezet (Árpisz) az elmúlt hétvégén „Mozdulj rá!” címmel sportnapot rendezett a faluházban.

A sportnap ünnepélyes megnyitóján Fechete Tibor, az Árpisz elnöke sok szerencsét kívánt a versenyzőknek. A benevezés és a sorsolás után kezdetét vette az egész napos sportprogram. Az első versenyszám az amatőr asztalitenisz-bajnokság volt. Erre egy nagyszalontai profi csapat is érkezett, ennek tagjai természetesen külön indultak. Az amatőrök körében fiatalok és felnőttek kategóriában szerveztek megmérettetést, ugyanis sok fiú és férfi jelentkezett, de egyetlen lány sem. Szoros mérkőzések után született meg a végeredmény. A fiatalok között: I. Szabó Benjámin, II. Nagy Lajos, III. Bihari Benjámin. A felnőttek mezőnyében: I. Kádár Imre, II. Kovács István, III. Szabó Róbert.
Ezután egy képességfejlesztő játék következett, a sakk. A hosszú, idegőrlő és koncentrációt igénylő párbajok után a versenyzők türelmetlenül várták, hogy kihirdessék a győzteseket. A gyerekek mezőnyében: I. Kovács Imre, II. Lakatos Csaba, III. Besenyi Balázs. A felnőttek kategóriájában: I. id. Nagy Zoltán, II. ifj. Nagy Zoltán, III. Deák Mihály.
Ezek után szkandermeccsek következtek. A kemény erőpróbákat a szurkolók ujjongása övezte. Ebben a megmérettetésben már lányok is indultak: I. Teodorovici Alexandra, II. Balog Andrea, III. Szöllősi Csenge. Fiúk: I. Orbán Hunor, II. Kalányos Arnold, III. Lakatos Csaba. Férfiak: I. Szabó Róbert, II. Sorin Tomuţa, III. Bugyi Ádám.
A programok végeztével kezdetét vette a várva várt díjkiosztó Mughiuruş Ioan polgármester közreműködésével. A szervezők külön köszönik neki a támogatást és segítséget, hiszen mindig számíthatnak rá a falubeliek. Az elöljáró a szívén viseli a település jelenét, jövőjét, épít a fiatalságra, és a falu fejlődését tartja szem előtt.
A sportnap végén a résztvevők – a feketebátori önkormányzat jóvoltából – közös vacsorán elemezhették ki az eseménydús rendezvényt. Utána a nagyszalontai Infinity tánccsoport szórakoztatta a nagyérdeműt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Török László, a hajdúváros polgármestere is. Ezek után karaokeverseny következett, és megteremtette az alaphangulatot az esti bulihoz. Előbb egy tehetséges énekesnő, Schneider Lilla, majd az ismert szalontai rapper, Mr. Siid lépett fel. A jelenlevők, főleg a fiatalok, nagyon élvezték a koncertet, együtt énekelték a dalokat, és táncoltak.
Mivel az élet nem csak sportból és szórakozásból áll, az Árpisz megpróbál minden téren helytállni. Ezt jól példázza az, hogy a következő hétvégén temetőtakarítást szervez a csapat, utána pedig a magyar költészet napján tartanak megemlékezést Árpád két híres költőjének, Sárközi Gerőnek és Erdélyi Józsefnek a tiszteletére.

Szántó Àgnes, Sólyom Liszett