Somlyói Báthory Gábor, Erdély fejedelme (1.)

Életútjának ígéretes kezdete (1589. augusztus 15.) és tragikus vége (1613. október 27.) egyaránt Váradhoz kötődik. Családja történelmi nevezetességű família volt, a sváb származású Gutkeled nemzetségből eredt.

A Báthory-család három ágra vált, a somlyai, az ecsedi és a szaniszlófi ágra. A somlyai ág adta az erdélyi vajdákat és fejedelmeket, az ecsedi ágból is országos főméltóságok származtak, a szaniszlófi ág nem játszott politikai szerepet. A 24 éves korában merénylet áldozatául esett Gábor a negyedik, az utolsó volt a fejedelmi méltóságra jutott Báthoryak sorában. Nagyapja, somlyói Báthory István (1477–1534) János király erdélyi vajdájaként vitt véghez jelentős haditetteket a Ferdinánd király elleni belháborúban. Apja, aki szintén az István nevet kapta, Kraszna megye főispánja, majd 1601-ben bekövetkezett haláláig a váradi vár kapitányaként Erdély egyik legtekintélyesebb nagyura volt. A Báthory unokatestvérek közül az ő sorsa alakult a legszerencsésebben, hiszen Boldizsár, a Habsburg-ellenes erdélyi párt egyik vezére, hóhérkézre került, András bíboros és fejedelem orgyilkosok áldozata lett, a szintén Váradon született, a fejedelemségre négyszer aspiráló, majd arról négyszer lemondó Zsigmond pedig száműzetésben halt meg.

„Gábris vitéz”
Báthory István váradi várkapitány első nejével, Bebek Zsuzsánnával kilenc gyermeket nemzett. A négy első kevés ideig élt. Midőn az ötödik született, a szerető atya – mert talán életrevalóbbnak találta a többi gyermekénél – büszkeséggel jegyezte fel a családi kalendáriumba: „1589. 15 aug. Gábris vitézt ez nap adta Isten ez világra.” Gábor és utána született testvérei igen korán félárvák maradtak, hiszen anyjuk 1595-ben elhalálozott. Az apa hamarosan újraházasodott, egy lengyel arisztokrata lányával, Kostka Zsófiával lépett frigyre, viszont újabb hat esztendő elteltével, 1601-ben ő is meghalt. Zsófia asszony Váradon szült fiával visszatért Lengyelországba, két életben maradt mostohagyermekének pedig – bár Zsigmond a következő főkapitánynak közeli rokonát, Bocskai Istvánt nevezte ki – el kellett hagynia az otthonukat jelentő, még biztonságos várbeli palotát.
Anyja és apja korai halála után Gábor a húgával, Annával együtt rokonuk, ecsedi Báthory István országbíró gyámsága alá került, aki örökbe fogadta az árván maradt gyermekeket. Gábor katolikusnak született, ám gyámapja hatására – éppen az öröklés feltételeként – áttért a kálvinista hitre. (Ez a kétlakiság, kiszámíthatatlanság később is jellemezte Báthory Gábort, de ez az első „váltás” hamarosan gyümölcsözőnek bizonyult.)
A hatalmas főúr gondosan nevelte fogadott fiát. Buzgó kálvinista lévén, az árva lelki üdvösségéről akart gondoskodni, midőn a katolikus vallásban szülöttet a „pápai tévelygésből” az „igaz keresztyén” hitre vezérelte. Még végrendeletében is szívére kötötte Gábornak a nagy Báthory nemzetség sok évszázados tradícióit, s roppant örökséget hagyva reá, mintegy módot adott neki a hagyományok felélesztésére.
Az ecsedi sziget-várban székelő oligarcha némi kivárás után csatlakozott Bocskai István mozgalmához, tisztségéről lemondott, az országbírói pecsétet visszaküldte Bécsbe. Ám alig érte meg a szabadságharc sikerét: három hónappal a szerencsi országgyűlés után, amikor Bocskait Magyarország és Erdély fejedelmévé választották, 1605. július 25-én, 50 éves korában meghalt. Hatalmas vagyonát öröklő fogadott fia hálájának jeléül a sírkövére a következő feliratot vésette: „A nagylelkű hős, az orthodoxa (református – szerk. megj.) vallás buzgó védelmezője, a tudományok mecénása.”

Bocskai udvarában
Gábort és Annát 1606-ban iktatták be számos partiumi és magyarországi birtok tulajdonosának, de a 16 éves fiatalember már gyámapjuk temetése után a fejedelem kassai udvarába sietett azzal a nem titkolt céllal, hogy annak halála után ő örökölhesse az erdélyi trónt. Szilágyi Sándor történész – Báthory Gábor terjedelmes, 1867-ben közölt életrajz-monográfiájának szerzője – korabeli dokumentumok, köztük Szalárdi János krónikája, illetve az emlékíró Bethlen Farkas írásai alapján így foglalta össze a szépreményű ifjú udvarbeli forgolódását:
„Máris egyike volt az ország legvagyonosabb főurainak, s tárgya mindenütt – ezért és több szép tulajdonaiért – a közfigyelemnek. Az előkelő világ Kassán tartózkodott, s a néma erősség a fényes fejedelmi udvar vígságainak lett színhelyévé. Itt lépett ki ő a nyilvános élet terére – s az első kilépés igéző vala. Szép arczán, deli termetén örömest legeltették a nők szemeiket, s még örömestebb, ha roppant erejével könnyen fékezé szilaj paripáját. A férfiakat bőkezűsége s barátságos modorai kötelezték le. Rákóczi Györggyel és főleg Bethlen Gáborral barátkozott, kit a fejedelem máris fontos megbízásokkal tüntetett ki, s kiben ő éles tekintettel emelkedésének legbiztosabb támaszát szemelte ki. A kapitányokat és hadnagyokat lakomái gazdagsága és fénye nyerte meg. Sőt a fejedelem kegyét is ki tudta érdemelni. Midőn Bocskai az 1605. nov. 11-iki híres légyottra Budára, a nagyvezérhez sietett, ajánlá kísérőjének, Homonnainak, hogy a rendek – ha netalán az ő, a fejedelem, személyét veszély érné – Báthory körül sorakozzanak.”

Ki legyen Bocskai utódja?
Miért, miért nem, a Báthory Gábor köré „sorakozás” nem jött létre. Bár cimborái, Bethlen és Rákóczi akkor még feltétlen hívének számítottak, és Bocskai is eleinte hasonlóan gondolkodott, azaz örökösének tartotta őt, végrendeletében végül mégis Homonnai Drugeth Bálintot jelölte ki hivatalosan örökösének. A döntés oka valószínűleg a Báthoryt támogató főúri csoport túlzott Habsburg-pártiságában rejlett.
Bocskai István 1606. december 29-én meghalt, s annak ellenére, hogy végrendeletében örökösének Homonnait nevezte meg, az ifjú és igen népszerű Báthory Gábor – aki ez idő tájban vette feleségül politikai célból a gazdag és befolyásos felvidéki Horváth Annát – bejelentette igényét a fejedelmi címre. Homonnai a törökök, Báthory a Habsburgok támogatását élvezte. A „vén gubernátorról”, azaz a Bocskai által kormányzóvá kinevezett Rákóczi Zsigmondról mindenki megfeledkezett, és ő 1607 februárjában fejedelemmé választatta magát. Ám sem Homonnai – aki korábban Rákóczi veje volt –, sem Báthory Gábor – akit ekkor még kevés erdélyi támogatott – nem mondott le a fejedelemség megszerzéséről.
Homonnai végül a túlzott törökpártisága miatt kényszerült lemondani trónigényéről, ám az ifjú Báthory – háta mögött a Habsburgokkal, Forgách Ferenc esztergomi érsekkel és főkancellárral, valamint a királyi Magyarország főuraival – nagyon is komolyan gondolta a fejedelemség megszerzését. Támogatói Báthoryt – akinek időközben egyre több híve akadt a fejedelemségben is – Erdély császári kormányzójaként látták volna szívesen.
Az öreg Rákóczi komoly dilemmába került, hiszen a fejedelmi trónért kirobbanó harcban Báthoryt sokan segítenék, ellenben a török nem volt hajlandó elfogadni az ő hűségnyilatkozatát, így csak saját erejére számíthatott volna. Élete utolsó nagy üzletét ekkor kötötte: Báthory Gábornak eladta az Erdélyi Fejedelemséget, s lemondásáért mindössze két zálogban lévő uradalma: Szádvár és Sáros kiváltását kérte.

(Folytatjuk)
Szilágyi Aladár összeállítása