Véső alá álmodja a formát

A székelyhídi SZABÓ FERENC nem a tétlenség embere, mindig kitalál valamit, az alkotás kényszere viszi, lendíti át a nehéz időszakokon, amikor más már rég feladta volna.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Repül a forgács, serceg a gyalu, majd a mester az ablakhoz lép, a fényre tartva ráfúj a fára, apró porszemcsék röppennek a napsütésben. Kezével végigsimítja, cirógatja az erezett felületet, első látásra a szerelem hevével véső alá álmodja a formát, a vonalakat. Minden apró részletre odafigyel, zsigereiben érzi, meddig mélyedjen a felületbe, hol kell ívelni kissé, hogy tökéletes legyen a harmónia. Ez az, amit nem elég tanulni, látni, elcsenni idős mesterektől, mélyebben lapuló titok társul az érintésnyi széphez.
Szabó Ferenc Székelyhídon él, eredeti szakmáját tekintve lakatos, de mindig is fotózott. Járta az Érmelléket, kattintgatta fényképezőgépét, a visszahozhatatlan pillanatot igyekezett lencsevégre kapni. Az 1989-es változások után lehetősége nyílt egy fotós tanfolyam elvégzésére. Nem szalasztotta el az alkalmat, és miután papirost kapott szaktudásáról, saját fotóstúdiót nyitott Székelyhídon. Nagy volt az igény akkoriban a munkájára, a sima igazolványképek mellett családi eseményeket örökített meg, lakodalmakba kapott meghívást. Emellett mindig motoszkált benne az értékkeresés, az egyedi megragadása. Portréfotó-sorozatokat készített, egész alakos női albumra is futotta, a képeken a ruha és a báj együttesen jelentették a látványélményt. A természetfotózás mindezek mellett külön színfoltot jelentett munkájában.
Egy idő után elfáradt; túlhajszolta magát, a szíve egyre-másra rendetlenkedett. Kiderült, hogy komoly a baj, s orvosának javaslatára jó tíz évvel ezelőtt betegnyugdíjazták. Ideig-óráig nyugton tudott maradni, de a tétlenség még inkább rontott az állapotán. Az orvos azt javasolta, keressen valami hobbit, időtöltést, amiben örömét leli, és amivel lefoglalja magát. A kisvárosban egy vállalkozó, aki antik bútorok felvásárlásával, restaurálásával és értékesítésével foglalkozott, a többnyire külföldre szánt darabokat vele fotóztatta le. Így Szabó gyakran megfordulva a műhelyben, látta, mekkora precizitással végzik a bútorfelújítást. Beleszerelmesedett a látványba, varázslat volt számára, ahogyan megújultak a régi értékes holmik. Úgy gondolta, megpróbálja ő is idomítani a fát, valamit létrehozni, amit csak ő tud. Lassanként beszerezte a szerszámokat. Jelenleg mintegy száz vésője van, mostani áron darabonként 50 lejt is megérnek. Mert jó szerszám nélkül nem lehet jól dolgozni. A piacokon sikerült felkutatnia régi portékákat; manapság hozzáértőnek kell lennie a vásárlónak, ha nem akarja, hogy bóvli szerszámokat sózzanak a nyakába.
A városvégen lakott a mindenki által Tóni bácsiként ismert fafaragó, hozzá is be-bekukucskált egy kis „inspirációért” – emlékezik a kezdetekre Szabó Ferenc. Elmondása szerint kezdőknél fontos a fokozatosság, lépésről lépésre haladva szabad nagyobb tudásigényű munkába belefogni. Ellenkező esetben a sikerélményt kudarc válthatja fel. A realitás talaján maradó önismeret is kihagyhatatlan kellék, tisztában kell hogy legyen minden szakmabeli a saját képességeivel, adottságaival. Egy munka elkezdését alapos tervezésnek kell megelőznie, amihez társul bizonyos fokú rajzkészség és jóval nagyobb képzelőerő – véli beszélgetőtársam. Kezdő fafaragóknak azt ajánlja, hogy minél puhább fával próbálkozzanak, a nyárfa is megteszi, ha elbaltázódnak az első kísérletek, legalább nem egy drága fajta kerül a tüzelőbe. Vendéglátóm „mindenevő”, előszeretettel dolgozik hársból, tölgyből, házi és erdei dióból, de szereti a cseresznyét és az egyre ritkábban fellelhető körtefát is. Sajnos az idős gyümölcsfákat a falusi emberek legtöbbje kivágás után eltüzeli, pedig a tűzifa értékének a többszörösét is megkaphatnák érte.
Kezdetben fogasokat faragott, majd agancstrófeák alátétét készítette el. Aztán jöttek a látványosabb munkák, óriás tükörkeretek, címerek, boroshordók, pinceajtók, díszes asztali órák. Egyedi darabokat készít, arra törekszik, hogy két ugyanolyan modell ne kerüljön ki a keze alól. Egy óriási ebédlőasztalt is faragott, amelynek lapján Magyarország térképe látható, bevésve a városok neve, illetve ráfaragva az illető tájegység népviselete vagy egy-egy jellegzetes épülete. Az asztal két vége kihúzható, egyik végén az evés előtti, a másikon az evés utáni székely asztali áldás olvasható belevésve.
Mivel a fafaragás értékes kézműves munka, maradandó értéket alkot, a tudás továbbtestálására is figyelmet kell fordítani. A mai fiatalokkal meg kell ismertetni ezt a szép hivatást, mert önmaguktól nem fognak kopogtatni a szakik ajtaján. Szabó Ferenc szívesen oktatna egy-két érdeklődőt, de helyszűke miatt többre nem vállalkozhat. Ha kapna egy helyiséget a helyi Stubenberg-kastélyban, akkor szívesen tanítaná vésni-faragni a Gyermek Jézus Otthon ott élő lakóit, valamint a városból érkező érdeklődőket. Az ötlettel már megkereste Böjte Csaba ferences szerzetest is, akinek személyéhez köthető az otthont működtető alapítvány. Az ötlet remény szerint meg fog valósulni, hisz a fafaragás értékmentésén túl gyermeki szívek nyílnának meg, érzések íródnának deszkalapokra.