Ismét Nagyváradon a Maros Művészegyüttes

Az április 30-i vendégszereplésük után május 11-én visszatérnek hozzánk a Maros Művészegyüttes táncosai. Ezúttal egy gyerekeknek és egy felnőtteknek szóló előadást hoznak magukkal.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Az együttes május 11-én két ízben is fellép a Szigligeti Színház színpadán.  Először 11 órától a gyerekeknek kedveskednek a Fehérlófia című táncos mesejátékukkal; zeneszerző és koreográfus Könczei Árpád. Ugyanaznap 19 órától a felnőtt közönséget várják a Szem látta, szív szerette című néptáncelőadásra, ezt Varga János koreografálta.
A Fehérlófia az egyik legősibb elemeket hordozó tündérmesénk. Számtalan változata maradt fenn a Székelyföldtől a Dunántúlig, Arany László 1862-ben megjelent gyűjteménye tette ismertté. A darab színpadra állításakor az Arany László-féle variáns mellett az Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című gyűjteményben található változatot is felhasználták.
A Szem látta, szív szerette című előadásba Székelyföld néhány kincset őrző falujából válogattak táncokat, dalokat, fűszerezve egy-egy dramatikus szokással, archaikus szövegrészlettel és népi rítussal. Marosmagyaró, Korond, Pálpataka, Szásznagyvesszős, Magyarszentbenedek, Magyarózd és Kalotaszeg hagyományai elevenednek meg a váradi színpadon.
Az előadásokra a Szigligeti Színház jegypénztárában lehet jegyet váltani annak szokásos nyitva tartása szerint. Helyeket foglalni, illetve további részletek iránt érdeklődni a 0772/215–371-es telefonszámon lehet.