Újra kiírták a népszavazást Nagyváradon

Eredménytelen lett május 10-én a bihari megyeszékhelyen a referendum Szentmárton község beolvasztásáról. A városi tanács szombaton egyszerű többséggel jóváhagyta, hogy június 14-én ismét az urnákhoz szólítsák ez ügyben a váradiakat.

Nem nyugodott bele Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, hogy a május 10-i népszavazás érvénytelen lett, ezért 16-ára, szombatra azonnali tanácsülést hívott össze a referendum megismétléséről szóló határozatok elfogadtatására. A két napirendi pont egyike magáról az ismétlésről, a másik pedig az új népszavazás „menetrendjéről” szólt. A szociáldemokraták már a napirendet is elutasították. Debelka Boglárka SZDP-s önkormányzati képviselő a jegyzőtől tudakolta, mi indokolta az azonnali tanácsülés összehívását, amely lehetőséget a közigazgatási törvény a vészhelyzetek esetére tartja fenn, s tudomása szerint nincs rendkívül sürgős eldöntenivaló. Aztán a polgármestertől várt feleletet arra, hogy hányszor akarja még kiíratni a referendumot. Párttársa, Adrian Stângă azt kifogásolta, hogy a megismételt népszavazáskor a pártok által delegált szavazóköri urnabiztosoknak nem járna illetmény. Elszámolást is kért az elöljáróságtól a május 10-i költségekről, s megemlítette, hogy az idei költségvetésbe nem foglalták bele a második referendum kiadásait.
Válaszában először Ionel Vila jegyző jelentette ki, hogy az állampolgárok érdekeit szolgáló egyéb érdekek miatt is össze lehet hívni azonnali tanácsülést, tehát eljárásuk szabályos volt, Ilie Bolojan pedig megjegyezte, hogy annyiszor lehet népszavazást kiírni, ahányszor csak a tanács úgy dönt, de leszögezte, hogy ő a mandátumából hátralevő egy év alatt többször nem kezdeményezi ezt, ha a második is érvénytelen lesz. A pénzekről azt mondta az elöljáró, hogy spórolni akartak, ezért nem foglalták határozatba az illetményeket, s hozzátette, szerinte megtiszteltetés a pártaktivistáknak az urnabiztosi feladat. Eduard Florea városmenedzser néhány konkrét számmal egészítette ki az elhangzottakat: elmondta, hogy a büdzsében a referendumra félretett 850 ezer lejből eddig 730-at költöttek el, a maradék elég lesz a repetára.
Az RMDSZ frakcióját vezető Ritli László Csongort az érdekelte, mi az Országos Választási Hatóság álláspontja a népszavazás megismétléséről. A polgármester közölte, hogy kérték ugyan a véleményt, de az csak a jövő hétre várható, s mivel szorít az idő, már most határozzon a tanács.
A közigazgatási egységek státusának változásához a parlament által elfogadott törvény kell, ennek tervezetét a kormánynak kell beterjesztenie. Bolojanék 2016 január elejére tervezték a község és a megyeszékhely összeolvadásának véghezvitelét, s hogy a bukaresti procedúrára legyen idő, ezért sürgetik a helyi népszavazást. Váradszentmártonban érvényes és eredményes lett a referendum már a múlt vasárnap: a szavazásra jogosultak közel 48 százaléka részt vett, és 54,4 százalék volt az igenek aránya, de Váradon nemhogy az érvényességhez szükséges 30-at, de még a 20 százalékot sem érte el a voksolók aránya. A végeredmény szempontjából mellékes, hogy aki elment, az 96 százalékban a beolvasztás mellett szavazott. Mivel jelen esetben a kezdeményezés két közigazgatási egységet érint, mindkettőből érvényes és eredményes népszavazás kell ahhoz, hogy az egyesítésről szóló kormányhatározat, illetve törvény megalkotását kérjék.
A szombat délben összeült tanácsosok között éppen a jóváhagyáshoz szükséges számú, 14 liberális és demokrata párti önkormányzati képviselő volt jelen a városháza nagytermében, így a referendum megismétlésére vonatkozó határozatok átmentek. Az RMDSZ-esek tartózkodtak a voksolásnál, a szociáldemokraták nemet mondtak rá. Június 14-én tehát ismét megnyílnak a váradi szavazóhelyiségek.