Csak teszi a dolgát

Mezőbikács plébánosa, DR. FÜGEDY ANTAL LEVENTE margittai, vallását hűen gyakorló római katolikus családba született 1967-ben a katolikus negyednek számító Vasút utcában. Vallásos nevelést kapott, náluk a hit és annak gyakorlása magától értődő volt, és mind a mai napig az.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Szülővárosában, Margittán tanult s érettségizett le, utána sikerrel felvételizett a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolára, és letöltötte az akkor még kötelező sorkatonai szolgálatot. Felsőfokú tanulmányait 1986-ban kezdte meg, 1992-ben végzett, és ugyanabban az évben a nagyváradi székesegyházban szentelte pappá Tempfli József akkori váradi római katolikus megyés püspök, s a mezőbikácsi katolikus közösség plébánosává nevezte k. A mai napig ott szolgál.
Dr. Fügedy Antal Levente megszerette az ottani közösséget, és őt is megszerették a hívek. Több mint két évtized után elmondhatja, hogy új otthonra talált Bikácson. Plébánosi feladatának teljesítése mellett folyamatosan képezte magát. Így 1998-tól Budapesten folytatott kánonjogi (egyházjogi) tanulmányokat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kánonjogi Posztgraduális Intézetben, 2002-ben tett licencvizsgát, majd 2010-ben doktorált kánonjogból.
– Miért választotta ezt a hivatást? Mi motiválta döntését?
– Miközben rendszeresen ministráltam, a szentmiséken egyre inkább megismertem Isten végtelen szeretetét és jóságát, aminek megtapasztalása számomra öröm volt. Ebből a tapasztalatból kiindulva úgy éreztem, hogy mások örömének elősegítése végett hitünk kincseit, amelyekkel Isten minden embert meg akar ajándékozni, meg kell osztanom másokkal is. Ezt az indíttatást nevezném papi hivatásom igazi alapjának.
– Úgy tudom, további két település lelkigondozását is végzi. Melyek ezek?
– Mezőbikács filiájaként a közeli Cséffa és vonzáskörzete tartozik a plébániához. Feladatköröm 2010 őszétől kibővült, ugyanis Böcskei László püspök úr a biharsályi plébánia (képünkön) gondozását és lelkipásztori ellátását is rám bízta. Mindkét településen van templom, ahol vasárnaponként szentmisét tartok. Természetesen Mezőbikácson hétköznapokon is vannak misék.
– Ön a plébánosi teendőkön túl egyéb feladatot is ellát egyházi szinten. Miről van itt szó?
– Kánonjogi tanulmányaimmal összefüggésben főpásztoraim 2004-től az Egyházmegyei Bíróság jegyzői, majd 2009-től helynöki tisztségével bíztak meg. Jelenleg tehát az Egyházi Bíróság munkáját koordinálom és látom el a bíróság tagjaival együtt. Ennek a feladatnak a kiszélesítését jelentette, amikor tavaly dr. Erdő Péter bíboros úr felkért a Budapesten tevékenykedő Prímási Bíróság (Egyházi Legfelsőbb Bíróság) bírájának. A nagyváradi egyházmegyében ezenkívül a Nagyváradi Székesegyházi Főesperesség és a tenkei esperesi kerület jegyzői szolgálatát is ellátom.
– Mezőbikácson hogyan oszlik meg a lakosság nemzetiség, illetve vallási felekezet alapján?
– A települést nagyjából fele-fele arányban lakják magyar és román ajkú lakosok. Kis számban szlovák híveink is vannak. Ha viszont az itteni katolikusokat tekintjük, akkor elmondható, hogy gyökereik, illetve őseik magyarok, szlovákok, oroszok és lengyelek, ugyanis 1790-ben a ma élő bikácsiak elődei a mai Szlovákia területéről érkeztek ide, és telepedtek le a Nagyváradi Káptalan egykori birtokán. A hívek száma 150-170 közöttire tehető. A lakosság nagy része az idők folyamán, kedvezőbb életvitel reményében elvándorolt. Ez három hullámban történt. Az elsőben Amerikába, a másodikban Csehszlovákiába mentek, az itthon maradottak közül pedig sokakat elragadott a város. Ennek következménye, hogy ma nagyon kevés gyermek és fiatal van a községben. Velük hittanórákon és más programokon foglalkozunk. Nemrégiben például Kajó Brigitta mezőbikácsi származású tanítónő tartott rendszeresen kézműves foglalkozást és magyarnyelv-órákat. A kis gyermeklétszám miatt ugyanis, ami ráadásul több környékbeli iskolára oszlik szét, a helyi elemi iskolában nincs magyar tagozat, ezért a magyar programokra az ünnepek előtt a plébánián (a képen) készülnek fel. Itt tanulták be egyebek mellett a karácsonyi betlehemes játékot is. A hívek harmadrészéről mondható el, hogy rendszeresen jár szentmisékre. A kántori feladatot, önkéntes alapon, a margittai esperes úr öccse, Májernyik Ferenc látja el. Kórusunk nincs, de az ismertebb énekeket a hívek együtt éneklik a szentmiséken. A Rózsafüzér Társulat viszont aktívan működik. Természetesen, ha lehetséges, bekapcsolódunk az egyházmegye központi programjaiba is.
– Kérem, mondja el, mit tudott megvalósítani ittlétének két évtizede alatt!
– Mindaz, amit elértünk, nem egyéni érdem, hanem a közösségünké és sok jó, segítő emberé. Én csak teszem a dolgomat. Az eltelt szolgálati éveim alatt Mezőbikácson felújítottuk a plébániát és a templomot, tavalyelőtt a cséffai istenházát, és kisebb lépésekkel, de folyamatban van a biharsályi templom felújítása is. Az anyagi fedezet nagyobbik részét a megyei és a helyi tanácson keresztül az RMDSZ-frakció támogatásának köszönhetjük. Az összeget kiegészítettük, és a hívek is adakoztak, sőt a bikácsi templom felújítására Románia kormányától is kaptunk támogatást. Önerőből ugyanis nagyon nehéz, illetve kimondhatom, hogy lehetetlen lett volna ezeket a munkálatokat kivitelezni. Ezúton is köszönjük minden jótevő szolgálatát.
– Sikerült-e visszakapni az egyházi javakat?
– Mezőbikácson és Cséffán teljes egészében, hiszen ott időben tudtam lépéseket tenni. Termőföldekről van szó, mivel épületeinket, egykori katolikus iskoláinkat lebontották a kommunizmus éveiben. A földeket bérbe adjuk, és az így kapott pénzt a plébánia fenntartására és a szükséges javításokra fordítjuk. Sályiban a volt egyházi földeknek csak az egyharmadát sikerült eddig visszakapni. Reméljük, a jövőben a többit is megkapjuk valamilyen formában.
– Milyen tervei vannak?
– Folytatjuk, amit eddig is tettünk. Lépésről lépésre haladva oldjuk meg dolgainkat, ahogy a lehetőségeink engedik. Jó hír, hogy hamarosan a gyapjúi elöljáróság ravatalozó kápolnát fog építeni a katolikus temetőben. Ehhez nekünk csak a területet kell adnunk és a felajánlást elfogadnunk.
– Kérem, mutassa be néhány mondatban a mezőbikácsi katolikus templomot!
– Építése 1813-ban kezdődött a Nagyváradi Káptalan anyagi támogatásával. Védőszentje: Szent László magyar király, így búcsúünnepe a június 27-hez, Szent László király napjához legközelebb eső vasárnapon van. Két éve, fennállásának 200. évfordulóján, a belső felújítás után a templomot újra megáldotta Böcskei László püspök úr.
– Valószínű, hogy már bikácsinak érzi magát, de azért gyakran látjuk Margittán is. Mit jelent önnek a szülőváros? Úgy tudom, ajándékot is adott az Árpád-házi Szent Margit templomnak…
– Valóban, ha az eltöltött évek számát nézzük, akkor több időt töltöttem Mezőbikácson, mint Margittán. Természetesen oda kötnek a gyökereim, hiszen a szüleim és a testvéreim is ott laknak. Ezért, ha tehetem, hazamegyek. Sokkal kevesebbszer, mint szeretném. A kerületünkbe tartozó templomokban is akkor vannak ugyanis a templombúcsúk, amikor Margittán. Itt is, ott is eleget kell tennem a meghívásnak, ezért nem sikerül minden ünnepre elmennem. A Jézus Szíve szobrot ajándékba kaptam, és amikor a plébános úr megemlítette, hogy Margittán hiányzik, miután felújíttattam, a margittai templomnak ajándékoztam. Nem nagy dolog, így volt természetes.
– Kérem, mondjon egy búcsúgondolatot az olvasóknak!
– „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy örökké éljen minden őbenne hívő” (Jn 3,16). Ez a mondat arra utal, hogy az ég és föld alkotója mindenkinél jobban, „túlcsorduló mértékkel” szeret minden embert. Adjunk esélyt Istennek, és engedjük, hogy boldoggá tegyen minket!